A 10 legjobb Sherlock
Sherlock Holmes a legtöbbször vászonra vitt filmes karakter. Több mint kétszáz filmet készítettek róla, és eddig több mint hetven színész bújt a bőrbe. De kik voltak a legjobbak?
10. Buster Keaton
A mosolytalan színész 1924-es Ifjabb Sherlock detektív (Sherlock Jr.) című remek némafilmjében egy mozigépészt alakít, aki szerelmes lesz, akad egy rosszindulatú riválisa, aki csapdába ejti, és mialatt lopással gyanúsítják, arról álmodik, hogy ő a nagy detektív.
9. Michael Caine
A nagy detektív nem szokványos ábrázolásával van dolgunk az 1988-as Sherlock és én (Without a Clue) című filmben is. Cain egy részeges balfék színészt alakít, akit felbérel az igazi zseni, Dr. Watson (Ben Kingsley), hogy játssza el az általa kitalált Sherlock szerepét. Természetesen a szerencsétlen bunkó aratja le az összes babért, pedig akkor sem venne észre egy bűntényt, ha ő maga lenne az áldozat.
8. Rupert Everett
Piperkőc, arisztokratikus, jóképű Holmes elevenedik meg Rupert Everett segítségével (aki maga is arisztokrata: II. Stuart Károly angol király leszármazottja) a BBC 2004-es Sherlock Holmes és a selyemharisnya esete című filmjében. Nemcsak elegáns és dekadens, de mindig van egy csípős megjegyzése. Itt megnézhető a film.
7. Peter Cushing
A horrorfilm-gyártó Hammer produkciós iroda biztosra ment, amikor elkészítette az 1959-es A sátán kutyája (The Hound of the Baskervilles) című félelmetes Sherlock-filmet. A fő szerepeket a horror- és sci-fi filmek akkori sztárjai kapták: Peter Cushing, aki később a Csillagok háborújában is szerepelt, André Morell és a kultszínész Christopher Lee. A borzongás kedvelőinek nem is okoztak csalódást.
6. Robert Stephens
Billy Wilder 1970-es (eredetileg több mint háromórás, később alaposan megnyirbált) Sherlock Holmes magánélete (The Private Life of Sherlock Holmes) című filmje lényegében paródia, de csak a hagyományos Sherlock-ábrázolásokhoz képest az. Szellemes, idegesítően aprólékos, ugyanakkor sérülékeny Holmes-figurájával megelőzte a korát, és inspiráló hatással volt a mai feldolgozásokra. Christopher Lee itt is szerepel, ezúttal a báty, Mycroft Holmes alakját ölti magára.
5. Arthur Wontner
A Sherlock-figurák prototípusa 1931 és 1937 között ötször bújt a nagy detektív bőrébe, ezekből mára csak négy film maradt fenn. Állítólag azért választották ki a szerepre, mert jól játszotta azt a Sexton Blake nevű ponyvaregényhőst, akit gyakran úgy is neveztek, hogy a „szegény ember Sherlock Holmes-a”. Lényegében koppintásról volt szó. Ezen a linken megtekinthető a teljes A sátán kutyája.
4. Jeremy Brett
Sokak szerint túljátszotta a szerepét, de a Granada tévé Sherlock Holmes kalandjai címen futó, tíz évig tartó sorozata miatt a többség őt tartja a legautentikusabb Holmes-nak. 42-szer bújt a Nagy Detektív bőrébe. Napi három doboz cigarettát szívott el, és megszállottan dolgozott a szerepén. Idegösszeroppanása és mániás depressziója miatt aztán 1994-ben be kellett rekeszteni a sorozatot, az utolsó részekre már szemmel látható volt Brett megváltozott egészségi állapota.
3. Robert Downey Jr.
Sok kritikus fanyalogva fogadta a viktoriánus "James Bondot", aki nemcsak ésszel, hanem ököllel és pisztollyal is harcol a bűn ellen, de úgy gondoljuk, hogy a Holmes-történetek akciófilmként is működnek. Ráadásul szinte mindegy, hogy Robert Downey Jr. kinek a bőrébe bújik, mert képtelen rosszul játszani.
2. Basil Rathbone
A Sherlock-szakértők számára ő a mérce, ami alapján minden újabb és újabb detektívet mérni kell. Ő az alapvető Holmes, a vadászsapkás, pipázó, szikár úriember, aki meghatározta a kánont. Tőle indul minden, ami követelménynek számít egy Holmes-figura létrehozásánál. Nem az a baj, ha a Sherlock karakter megformálása távol esik Arthur Conan Doyle-tól; az a baj, ha távol esik Basil Rathbone-tól.
1. Benedict Cumberbatch
21. századi fiatal magánnyomozó, egy Asperger-szindrómás, hűvös lángelme, aki levágott testrészeket tárol a hűtőszekrényében, és okosabb, mint az okostelefonja. Conan Doyle detektívjének minden olyan tulajdonsága megvan benne, amit érdemes volt megtartani. Először mindenki szkeptikus, hogy ezek a történetek jól viselik-e az időutazást, de a BBC nagyszerű (és sajnálatosan rövid) Sherlock című sorozata mindenkit meggyőz.
Forrás: listal.com
