2010.02.18
|
0 hozzászólás
Könyvesboltot foglaltak az írók
Író olvas, olvasó hallgat, vigyorog és izzad, Honterus szelleme lebeg, és mindenki boldog. Új könyvesbolt nyílt Kolozsvár központjában.
hirdetés
Fél Közép- és Nyugat-Európát végigtanuló, a krakkói egyetemet szülővárosáért, Brassóért otthagyó szász tudósról, Johannes Honterusról elnevezett könyvüzlet nyílt Kolozsváron. Brassó és Kolozsvár, szászok és magyarok között ezúttal Honterus lutheránus reformátori szerepe a kapocs, a könyvesbolt ugyanis a Főtér sarkán álló lutheránus-evangélikus templom tövében nyílt meg, egyházi ingatlanban.

Viszont a megnyitó a kezdeti Assisi-idézet ellenére meglehetősen világiasra sikeredett a Látó irodalmi folyóirat szerkesztőinek és nívódíjasainak köszönhetően, és vélhetőleg miattuk telt dugig a helyiség is. Egyed Emese például csak úgy fért be, hogy egy volt tanítványa kiment, és kivitte a klausztrofóbiáját is.
Aki kint rekedt, lemaradt Szilágyi Júlia családtörténetéről, Selyem Zsuzsa, Király László, Karácsonyi Zsolt két verséről, Demény Péter kendőjéről, aki újabban verses naplóban poénkodik, illetve arról, miért kapott Balázs Imre József kétszer is debüt nívódíjat, ráadásul két egymást követő évben. No meg a pezsgőről és a pogácsáról, mert ezt szerda este mind ingyen szolgálták és olvasták fel.
A lemaradás nem végzetes, a szövegek – az írókkal ellentétben – megvásárolhatók és hazavihetők abban a kötetben, amelyet a Látó saját nívódíjasaiból gyúrt össze A hibátlanság vágya címen. Plusz még pár száz könyv, ami ott foglal helyet a polcokon, pontosabban foglalja „A” helyet: Koós Ferenc, a bolt egyik tulajdonosa ugyanis szimbolikus helyfoglalásként értelmezi az üzletet. Sok helyet szeretne foglalni a gyermekirodalomnak és a magyar kultúra mellett az angolnak, a németnek, a spanyolnak vagy az olasznak. Ígérete szerint a belteret további rendezvények is elfoglalják majd.

Selyem Zsuzsa, Trianon, Mátyás és a humanizmus no meg a kutyaviadal

Király László, aki ráérzett a hibátlanság vágyára

Demény Péter azért hord a nyakában kendőt, mert januárban nyakonvágták. Ezenkívül címkével viseli a zakóját, mint utóbb megtudtuk, szándékosan.

Balázs Imre József dupla díján szórakoznak

A boldog tulaj

Látó-szerkesztők egy halomban: KAF éppen bevezet, Láng Zsolt épp elfordul. De nem azért, mert szereti, amikor egy könyv ránéz.

Szilágyi Júlia szerint az íróknak szükségük van arra, hogy szükség legyen rájuk

Karácsonyi Zsolt, aki mindig prózát ír, csak aztán átírja versbe