2009.04.24
|
0 hozzászólás
Akkor most ki a paraszt?
Mi nem akarjuk megváltani a világot, csak az az elvünk, hogy aki paraszt az dögöljön meg, maradjon otthon, nézze a tévét – mondta Xantus Zsolt, a Huli Buli szervezője. És még életben volt, amikor eljöttünk.
hirdetés
Tömegüzenettel érkezett a füles, hogy csütörtökön este rendhagyó buli lesz a kolozsvári Irish and Music Pub-ban. A mellékelt link rögtön a Huli Buli weboldalára röpített, ahol a diszkriminációt még hírből sem ismerik. A felhívás szerint, ha paraszt, plázacica, izompacsirta, diszkós, emós vagy manelista vagy, akkor neked kívül tágasabb.
Sejtettük, hogy a fél Kolozsvár ott lesz, hiszen eddig egyetlen olyan emberrel sem találkoztunk, aki úgy mutatkozott volna be, hogy szia, én paraszt vagyok és hétvégenként plázacica.
Ezért meg sem lepődtünk azon, hogy a pub bejáratánál már ott várakozott Jézus és társasága, éjfeketében. A válságra tekintettel a vodkát ezúttal kihagytuk, és csak magunk lépcsőztünk le a buliba. Lent az ajtónálló listával várt , amire már előzőleg e-mailen feliratkoztunk. A kevésbé jól informáltak 5 lejjel rövidültek a bejáratnál.

Aztán kicsit megijedtünk. A Quimby legújabb szerzeménye üres teremben kongott. Félreértettünk valamit? Lankadatlan kíváncsiságunk azonban még nem hagyott elmenni, így sörrel felszerelkezve vártuk a huligánokat. A pénteki hajnal második órájában meglepő módon megugrott a népsűrűség, és a nagy buli összetéveszthetetlen sör és izzadtságszag kombója terjengett a teremben.
Az első sör után és még az alkoholmámor előtt, valamelyest koherens eszmecserére invitáltuk az est egyik szervezőjét, Xantus Zsoltot.
Hogyan jutott eszetekbe Huli Bulit rendezzetek?
A dolognak az a lényege, hogy Kolozsváron nincsenek magyar bulizóhelyek, vannak viszont magyar bulik, de ott nem megy normális zene. Akartuk tudni, hogy van-e igény ilyen bulikra.
Ti hogyan definiáljátok a normalitást?
Rendes zene, rendes emberek, akik nem verekedni jöttek, vagy az aranyláncaikat mutogatni, hanem bulizni. Eddig ilyen nem volt. Voltak már retró bulik, azokkal viszont az a baj, hogy aktuális zenéket nem nyomhatsz, pedig arra is lenne igény.
Milyen zenére számíthat a Huli Buliba érkező?
A zenéket lényegében én válogatom az mr2 Petőfi rádióról, a Guerriláról és a Sláger rádióról. A playlistet átadom a DJ-nek, aki sorra bejátsza a nagy bulis slágereket és a legújabb dalok keverékét.
Mi a célotok a Huli Bulival?
Ez az első rendezvény, de minden csütörtökön lesz buli itt az Irishban. Reményeink szerint novemberre már 500-as lesz az állandó létszám, és jövőre ezek lesznek Kolozsvár legnagyobb magyar partijai.
Ha nem tudunk annyi embert összegyűjteni, akkor azt jelenti, hogy Kolozsvár nem éri meg a fáradtságot, és túl sok a paraszt. Különben a következő plakáton megint rajta lesz, hogy „Parasztoknak még mindig tilos!”.
Nem gondolod, hogy túl nagy ellenszenvet gerjesztetek evvel a hitvallással?
Nem érdekel. Ez az én személyes véleményem.
És hogyan tudjátok garantálni, hogy a weboldalon is megjelölt persona non graták, a parasztok, plázacicák, manelisták kint maradjanak?
Ez nem az ő helyük, nem is nekik szervezzük. Egyszerűen nem fognak eljönni.

Miért neveztétek az estet Huli Bulinak és magatokat huligánokat? A megnevezés nem von maga után negatív konnotációkat?
Ez marketing fogás.
(A következő részletet az interjú alanyunk kérésére kihagytuk, tekintve, hogy az egész szupertitkos marketing csíny. Féltünk, ha elmondja, meg kell majd ölnie.)
Mi nem akarjuk megváltani a világot, csak az az elvünk, hogy aki paraszt az dögöljön meg, maradjon otthon, nézze a tévét, vagy menjen le az Underbe és verekedjen ott. Csak ide ne tegye be a lábát.
Tehát lényegében bazzmeget mutattok a nagy tömegeknek?
Az a baj, hogy Kolozsváron túl sok a paraszt. Az én szerény véleményem, hogy a kolozsvári fiatalok 80 százaléka balfasz 20 százaléka pedig ezekre a bulikra fog járni.

És mi lesz november után?
Tehát, ha minden bulin meglesz az 500 résztvevő, akkor mozgalmat csinálunk a huligánságból. De lényegében 90 százalékban a buli számít, és hogy legyen egy hely, ahová a normális emberek járhatnak.
Sok sikert kívántunk a fiúknak és visszaballagtunk asztalunkhoz. A következő sör kortyolgatása közben a diszkriminációról eszemecseréltünk, meg arról, hogy a földművelők meg a testépítők lassan a perifériára szorulnak. Hajnali háromkor döntöttünk úgy, hogy már elegünk van a tömény normalitásból és bevágódtunk az első kigyúrt, manelista, paraszt taxijába.

Xantus Zsolt, a Huli Buli szervezője

ők teljesen normálisak

ők kicsit sem izmosak