2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.02.17  |   0 hozzászólás

A közönségre köpni tilos. De van kivétel.

Szabó Tünde  

Újságírónak öntelt humoristát tökönrúgni márpedig szabad. De ez ne ijesszen el. Magával és másokkal eltelt jópofákat keres a Humorfesztivál, hetedjére.

Családias, pontosabban szomszédnénis zsúfoltságban harangozta be Béfé és Téesz, azaz a Szomszédnéni Produkciós Iroda a hetedik Humorfesztivált.
.


Bálint Ferec, Tóth Szabolcs, taps. Jaj, nem. Bodor László.

A sajttáj egyasztalos intimitását Béfé először azzal ideologizálta, hogy így akarják közel vinni az emberekhez a humort, amit ők és az erdélyi humoristák képviselnek, így akarják azt a köztudatba és a Bulgakov többi, szintén foglalt asztala közé beépíteni.


Aztán nem bírt magával,

és bevallotta, hogy elfelejtett szólni Orbán János Dénesnek, hogy a Bulgakovba jönnének harangozni.

Ez ugyanis még csak az első hírverés, magáról a versenyről és a kifundált változásokról. Az egyik legfontosabb, hogy a 700 lejes fődíjat idén ezer lejre emelik, ugyanakkor a kukker.ro-val közösen ezt megtoldották egy videós versennyel és 500 lejjel, és a Szomszédnéni is megkönnyíti a saját dolgát.

Eddig ugyanis a hét legjobb versenyző produkciója után még egyszer meghallgatták a három legjobbnak ítélt versenyző ugyanazon műsorát és poénjait, hogy biztosabbak legyenek a döntésükben. Idén viszont már csak egyszer lép fel a Humorfeszt zsűrije előtt a regionális válogatásokon összeszedett hét poénzsák, a gálán már csak átveszik a díjakat.



Badi nagyon lelövi a poént.



Változik a gála helyszíne is,

színházból moziba költözik, a kolozsvári Republica ezer férőhelyes mozitermében lépnek fel a leghumorosabb versenyzők és a továbbra is titkolt meghívottak.

Téesz annyit elárult, hogy egyikük gyűrűt visel, felesége is van, akit nem Karinthynak hívnak, és garantáltan megtölti a mozit, ahova egyébként kétszázzal többen férnek be a nézőtérre, mint a kolozsvári magyar színházban.


Előadói verseny

A regionális válogatásokat a Szomszédnéni mini-Humorfeszteknek szánja, azaz aki fel akar lépni, számítson rá, hogy ezt már ott is közönség előtt fogja megtenni. Jelentkezni a verseny@humorfeszt.ro email címen, illetve a 0740 88 88 64 telefonszámon lehet március tizedikén éjfélig legtöbb öt perces műsorszámmal.

Műfaji kötöttség nincs, pantomimtől szövegelésig bármi jöhet, ha vicces, nem sértő és nem obszcén. Obszcenitás-küszöbről Téesztől lehet tanácsot kérni a fenti telefonszámon.


Fontos kritérium az eredetiség:

Téesz figyelmeztette a jelentkezőket, hogy ne az internetről lopják a poénokat, mert tegnap Béfével elolvasták az egész internetet, megvan nekik onnan minden poén, és hamar észre fogják venni, ha valaki onnan ihletődött. És igen, ők ketten zsűriznek majd az előválogatókon, de közönséggel könnyítik a dolgukat: annak reakciója mérvadó lesz a hét legjobb poénkodó kiválasztásában

Az első előválogatót március 12-én tartják Sepsiszentgyörgyön, március 13-án következik Csíkszereda. A marosvásárhelyi, kolozsvári és szatmári előválogatók időpontját később árulják el a fenti számon, mert most még nem tudják. Április elsején nem válogatnak, nehogy azt higyjék a jelentkezők, hogy az egész egy vicc. A döntő Kolozsváron április 23-án lesz.
.


fotók: Péter Attila

A szintén szervező RMDSZ-t Bodor László az ezer lejes fődíjon kívül a humor – kultúra – kulturális minisztérium – Kelemen Hunor vonalon kapcsolta be, meg némi társadalomszervezéssel.

Továbbá azzal a bevallott céllal, hogy az RMDSZ ne csak a bebetonozott, szomorú, székely kapu alatt kürtős kalácsot sütő vagy zabáló erdélyi magyarokat exportálja, hanem a felfedezendő humoristák segítségével egy dinamikus, élő Erdélyt.

Vagyis izé, ennek az imidzsét.


Társzervezőként és imidzsexportőrként Bodor korábbi Humorfeszt nyertesekkel hencegett, mint például Felméri Péter, aki a Showder Klub humorműsor állandó szereplője, valamint tagja Fábry Sándor gegcsapatának, vagy Zsók Levente, aki tavasszal már másodszor fog szerepelni a magyarországi Comedy Central humorcsatornán.


Videós verseny

A Szomszédnéni és a Kukker idén gondolt azokra a humorgyárakra is, akik nem szeretnek kiállni közönség elé, de egy kamera mögül szívesen megmutatnák, min röhögnek annyit. A Humorfeszt nekik 500 lejes díjazású videoversenyt hirdet, amely a Kukkeren, az erdélyi videomegosztón zajlik március 1-31. között, az alábbi szabályzat szerint:



A feltöltött videó hossza 30 másodperctől 5 percig terjedhet.

Egy felhasználó több videóval is versenyezhet.

A versenyben szerepelhet animáció, paródia, jelenet, szkeccs, helyzetkomikum, előadás felvétele, burleszk jelenet, szóval bármi, ami vicces. Fontos, hogy a poénok eredetiek legyenek, a kisfilm nyelvezete, eszköztára bármilyen lehet, ami nem fölöslegesen obszcén vagy sértő.

Kimondottan a versenyre szánt videókat feltölteni március elsejétől ajánlott, feltöltéskor kötelező a humorfeszt-videoverseny címkét feltüntetni. Ha valaki nem bírja ki addig, és hamarabb közzéteszi, a rá érkezett szavazatokat a Kukker működtetője február 28-án éjfélkor törli. A Kukker a versenyre érkező videókat ellátja majd a lökd-a-humort sorozatcímkével is.

A videókat egy zsűri és a Kukker felhasználói bírálják el. A zsűrit Tóth Szabolcs, Bálint Ferenc, Könczey Elemér, Oláh Badi Levente és Soós Róbert alkotja, döntése 50 százalékos arányban számít bele a végeredménybe. A fennmaradó 50 százalékban a Kukker felhasználók döntenek úgy, hogy március 1. és 31. között szavaznak az illető címkékkel ellátott filmecskékre.

Az első tíz helyezett egy-egy belépőt nyer a Humorfeszt április 24-i gálájára, a zsűri a névsort április 11-én jelenti be. Az, hogy közülük ki kapja az 500 lejes fődíjat, Kukker.ro és a Humorfeszt szervezőcsapatának közös felajánlását, magán a gálán fog kiderülni. A legjobb videók bejátszásra kerülnek a Humorfeszt során a verseny előtt, után, szünetekben, körülbelül agyba-főbe.

A Scripta Kiadó munkatársai a videoversenyen – kolosszális tehetségük elismerése mellett – nem indulhatnak!

És hogy miért érdemes elmenni a Humorfesztre? Itt megnézheted.




A tökönrúgás
avagy az Erdélyi Humorista tízparancsolata

A Szomszédnéni új szerepben, szabályozó hatóságként kíván fellépni, és ezennel közzéteszi az Erdélyi Humorista Chartát:

1. A humoristának kötelező a saját előadásán megjelennie!

2. A humoristának kötelező bekapcsolnia a mikrofont az előadás teljes időtartamára, amennyiben van közönség. Használd bátran a mikrofont: a mikrofon a barátod. Nem olyan jó barát, mint a kutya, de nem is kell reggelente sétáltatni.

3. A humoristának tilos Nagy Bandó András poénokat mondani, amennyiben nem Nagy Bandó Andrásnak hívják. Ha úgy hívják, azt úgysem hisszük el.

4. A humoristának nem ajánlatos valaki más, interneten megtalálható poénjával fellépnie, ugyanis megtörténhet, hogy a közönségben van olyan néző, akinek szintén van internete.

5.Elég ha mondod, nem kell megmutasd, ha meztelenül nagyon viccesen nézel ki!

6. Előadás közben a közönségre köpni tilos, kivéve az első sorban ülőket!

7. A humorista előadás előtti alkoholfogyasztása nem haladhatja meg a közönség előadás előtti ÁTLAG alkoholfogyasztását!

8. A humoristának tilos kézzel, lábbal, mikrofonnal, vagy bármilyen más eszközzel a nézőket fizikailag bántalmaznia, amennyiben nem ismeri a hátsó kijáratot. A humor egy interaktív kapocs az előadó és a néző között, mindazonáltal a humorista csak akkor szólhat be a nézőnek, ha meg van győződve arról, hogy ő az erősebb.

9. Ha egy újságíró a fellépés után megkérdi tőled, hogy milyen volt a közönség, használd a következő kifejezést: „Nagyon jó volt a közönség, mindig őszintén örülök, mikor itt léphetek fel, mert úgy érzem, hogy itt mindig igény van a minőségi szórakoztatásra, és szerencsére a közönség ezt értékelni is tudja.” Ha az előadásod közben valaki feláll a közönségből, felmegy a színpadra és beléd szúr egy kést, akkor az előbbi kérdésre elég, ha annyit mondasz, hogy „Kicsit kritikusak, de jól éreztem magam.”

10. Ha egy humorista túlságosan komolyan veszi magát, nagyon beképzelt vagy sztár-allűrös, akkor jelen Erdélyi Humorista Charta felhatalmazza a vele interjút készítő újságírót, hogy tökön* rúgja. 

* metaforikus megfogalmazás, ami annyit takar, hogy az újságíró fájdalmat okozhat a humoristának, annak nemétől függetlenül

A Szomszédnéni később még visszatér a Humorfeszt pontosabb programjával, a jelentkezők számával, és – remélhetőleg – elárulják a meglepetés fellépők nevét. Ide érdemes visszatérni!
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)