Ahol a vallás kötelez ivászatra

Vallási hagyományból még ilyen jót nem mulattunk: purim álarcos bulit szervezett a bukaresti Zsidó Közösségi Központ. A purim a sorsvetés (pur) ünnepe: a zsidók ilyenkor azt ünneplik, hogy szerencsésen megúsztak egy antik népirtást, amelynek dátumát a kitervelője kockavetéssel döntötte el.




Mi több: a szerencse forgandó, azért azon a napon kinyírhatták az összes ellenségüket, akiknek számát nyolcvanezerre teszik.

Fogat fogért, vagy mi.


A történet másik tanulsága, hogy a teljes önkény korában a női szépség és vonzerő hathatós ellenszere lehetett a férfiúi akaratnak. Nem teremtett jogot vagy jogalapot, sőt feminista mozgalmat sem az ókorban, a purim időbeli közelsége március 8-hoz ezért jól kiemeli a kontrasztot a báj és a jog – mint női biztonsági pajzsok avagy fegyverek – között.

Na de Eszter nem spekulált ennyit, amikor megírta a könyvét: igen, egyesek szerint ő maga írta az Eszter könyvét. A zsidó hittudorok sokat vitáztak, hogy merjék-e kanonizálni, mert nem szerepel benne Isten neve. Végül az ellenzőket is meggyőzték azzal, hogy a perzsa nevet héberül olvasták ki: eszatér = elrejtőzöm.

Eszter Ahasvéros perzsa király (avagy I. Xerxész, i. e. 485-465) felesége volt, de nem egyből, ezért egy másik nőtől kell kezdeni a sztorit. Ahasvéros oltári nagy bulit szervezett a perzsa birodalom tartományi kormányzóinak és a magas rangú udvari tisztviselőknek.

Fél évig mutogatta nekik, mekkora a hatalma, mennyi a kincse Szúzában, a fővárosban (héberül Susán), majd következett a történet első, de korántsem utolsó lakomája, amelyen felesége, Vásti királynő bájaival hencegett volna.




Hívatta tehát Vástit, akinek akkor épp nem volt kedve a királyhoz és annak haverjaihoz, és nem jelent meg a lakomán. Senki nem kérdezte, miért, de hogy példája és a női engedetlenség ne terjedjen el a birodalomban, a király jogtudorai tanácsára Ahasvéros megtiltotta, hogy ezentúl megjelenjen a színe előtt, azaz kitette a szűrét. Mint minden királyi rendeletet, ezt is szétkürtölték a nép okulására. Meg azt is, hogy megüresedett a királynői poszt, az álláshirdetés pedig csak a szépség követelményét említette.


A lányokat próbaidőre vették fel:

először egy évig kellett az udvar szépségszalonjába járniuk, csak azután kerülhettek a király színe elé, akinél szintén próbaidőt kellett tölteniük. Ahasvéros sokáig válogatott: uralkodásának harmadik évében szakított Vástival, és csak a hetedikben fedezte fel Esztert, akit viszont azonnal megkedvelt, és az üres állás betöltetett.

Ha jól értem Eszter könyvét, a munkaköri leírás csupán egyetlen szabályt tartalmazott: teljes és feltétlen engedelmesség kötetlen munkaidőben. Nem járulhatott a király elé saját kezdeményezésre, mert az azonnali haláltól csak a király azonnali kegye menthette meg.

Eszter egyébként árva leány volt, szülei halála után unokabátyja, Mordecháj nevelte, aki a zsidók főbírája volt. A könyv nem említi, hogy ezt a hivatást hogyan gyakorolta, csupán annyit állít, hogy  zsidók a perzsa birodalom minden részén éltek, azaz Babilonba hurcolásuk után megpróbáltak  integrálódni. Mordecháj vitte el Esztert a nagy állásbörzére, de most ne merengjünk el a kerítés és a karrierépítés összefüggésein, mert

nem jutunk el a kötelező részegségig.


Mordecháj többször is megfordult a királyi udvarban, többek között azért, hogy nyomon kövesse Eszter sorsát, akinek szigorúan meghagyta, hogy rejtőzködjön, ne fedje fel, melyik népből származik. Egy ilyen látogatásakor megtudta, hogy Ahasvéros két háremőre merényletet tervez a király ellen. Tudatta a dolgot Eszterrel, aki majd a királlyal tette meg ugyanezt. Az ügyet kivizsgálták, a hír igaznak bizonyult, a két háremőrt felakasztották, az esetet feljegyezték, a király hálás volt.

Eddig tartott a történet individualista szála Eszter pályafutásának emelkedő szakaszáról, a hepiend azonban a csak a közösségi sorsfordulások után következik.

A király kegyeibe férkőzött ugyanis Hámán, akit Ahasvéros rangban az összes tisztviselő fölé emelt. Hatalommániás kis pöcs lehetett ez a Hámán, mindenkitől megkövetelte, hogy hajtson térdet és boruljon le előtte. Mordecháj erre nem volt hajlandó, mondván: zsidó ember nem hajbókol másik ember vagy bálvány előtt.

Ezt Hámán nem bírta idegekkel, és nemcsak Mordechájra veszett föl, hanem az egész zsidó népre, és betervezett egy annak rendje és módja szerinti népirtást. Mindez már Ahasvéros uralkodásának 12. évében történt, állítja Eszter a könyvében.




Az év első hónapjában Hámán sorsot vetett, hogy mikor is üsse nyélbe átfogó tervét, és a tizenkettedik, azaz Ádár hónap tizenharmadik napja jött ki neki. Most már csak egy jól csomagolt antiszemita indoklás kellett, a zsidó tudorok szerint Hámán fogalmazta meg az üldözési ürügyek prototípusát, és beadta a királynak: „Van egy nép, amely elszórtan és elkülönítetten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit nem tartják meg. A királynak nincs hasznára, ha meghagyja őket”.

Ráadásul meg is akarta venni a zsidókat a királytól: tízezer talentum ezüstöt ígért a királyi kincstár számára, ha szabad kezet kap a zsidókérdésben. Ahasvéros annyira unta az egészet, vagy más dolgok foglalták le, hogy odaadta a pecsétgyűrűjét, a zsidókat és az ezüstöt is Hámánnak, aki gyorsan kihirdette a birodalom minden szögletében annak minden nyelvén, hogy Ádár hónap 13-án le kell gyilkolni az összes zsidót tekintet nélkül nemre és korra, a vagyonukat pedig zsákmányolják el. Valamiből ugyanis a projekt anyagi fedezetét is biztosítani kellett.

Mordecháj a zsidó rítusok szerint kétségbeesett, és elkezdte győzködni Esztert, hogy csináljon már valamit, hiszen ezért jutott királyi méltóságra. Eszter be volt rezelve, mert Ahasvéros már egy hónapja nem hívatta, és könnyen az életébe kerülhet, ha hívás nélkül jelenik meg nála. Ezért arra kérte Mordechájt és az egész szúzai zsidó közösséget, hogy három napig imádkozzanak és böjtöljenek, és maga is így tett.


Három nap múlva kiöltözött,

bemerészkedett a trónterembe, Ahasvéros pedig kegye jeléül rögtön nyújotta felé aranypálcáját, és fél birodalmát is felajánlotta. Ehhez képest Eszter csak két lakomára hívta őt és Hámánt, a másodikon pedig kitálalt nemcsak származása felől, hanem Hámán tervét illetően is.

A király Hámánt erős felindulásból azonnal felakasztatta arra a bitófára, amelyet az előzőleg Mordecháj számára ácsoltatott.




Itt következik az önkény diszkrét bája,

Eszter ugyanis hiába kérte Ahasvérost, hogy kegyelmezzen meg népének, a király nevében kiadott és pecsétjével ellátott rendelet visszavonhatatlan.

Cserébe viszont Eszter és a magas rangot nyert Mordecháj kapta meg a pecsétet és a rendelkezési jogot, és ugyanannyi nyelven kihirdették a birodalom mind a 127 tartományában, hogy a zsidók a már jelzett napon gyűljenek össze, hogy védekezzenek, és hogy „elpusztíthassák, megölhessék és elveszejthessék a népek és tartományok velük szemben ellenséges erőit, gyermekeiket és asszonyaikat, és hogy vagyonukat elzsákmányolják”.


A 180 fokos sorsfordulat

természetesen megnövelte a prozeliták számát, a helyi potentátok pozitív diszkriminációs programokkal igyekeztek Mordecháj előtt jó színben feltűnni. A zsidók Ádár hónap 13-án felkoncoltak mindenkit, akit ellenségüknek tartottak, a vagyonokhoz viszont nem nyúltak. Eszter külön kérésére Szúzában 14-én is folytatódhatott a bosszúhadjárat. A birodalomban 75 ezer személyt, a fővárosban a két nap alatt mintegy nyolcszáz személyt öltek meg Eszter könyve szerint.




Másnap lakomával ünnepelték a zsidók sorsuk szerencsés fordulatát, Eszter és Mordecháj pedig megszabta, hogy ezentúl mindig így tegyenek: 13-án böjt, másnap buli. A nyílt városokban 14-én ünnepeljenek, a fallal körülvettekben pedig a szúzai események emlékére 15-én. Ajándékozzák meg egymást, és adományozzanak a nélkülözőknek. Maimonidész ez utóbbi szabályt tartja a purim legfontosabb előírásának.

Purimkor annyira kell vígadni, és a hagyomány szerint úgy be kell rúgni, hogy az ünneplő egyén ne tudja megkülönböztetni az „átkozott Hámánt” az „áldott Mordechájtól”.

Az ünnep egyéb gőzkieresztő tevékenységeket is előír: reggel a zsinagógában felolvassák Eszter könyvét a gyerekek jelenlétében, akik Hámán nevének említésekor lábbal doboghatnak, és kereplővel zajonghatnak. Az egyik leírás szerint a hívek ezzel a heves reakcióval gyakorlatilag letámadják a felolvasót, akin levezethetik az egész évi feszültséget. „Minden eleven vallásban vannak hasonló bohócjelenetek. A miénkben ez az: a Purim” - írja Herman Wouk az Én Istenem című könyvében.

Ezen kívül purimi rabbit is szokás választani, aki ismeri az írásokat és az aznapra előírt abszurd szabályokat, amelyeket aztán még jobban kifordítva értelmez. Ilyenkor ki szabad figurázni minden tekintélyt, bármiből lehet viccet csinálni, talmudikus módszerrel parodizálják a Talmud szentnek tekintett formuláit.

Előírásszerűen szétpoénkodják a szent tanítást, ebben a rebbék és rabbik maguk is részt vesznek. Régen a településeken maszkos vándorszínészek adták elő Eszter könyvét commedia dell'arte stílusban, valószínűleg innen ered az ünnep farsangi vonása, az esti álarcos bál.




Idén március 10-re esik Ádár hónap 14. napja, ezért a maszkabált Bukarestben szombaton tartották. A puncs ingyen volt, amíg volt, a jelmezek-maszkok skálája a szimpla és helyszíni arcfestéstől a teljesen kidolgozott, esetleg készként kölcsönzött szerkókig terjedt. A rendőrnők osztatlan sikernek örvendtek, Cézár elegáns és nyársat nyelt módon korzózott, a varázslónő fékét vesztette, a Carrefour-guy minimalista szatyorszerkóban feszített.


Személyes kedvencem a nénik és a válság-Superman:

köpenye kopott paplanhuzat, sztreccsnadrág helyett kitérdelt melegítő, rajta fehér, átlagos, valószínűleg műszálas tucatgatya. A nénik egyike varázspálcás tündérnek, másika valamilyen balkáni folkpasinak öltözött, a telitalálat néni viszont szódásüveg-szemüveges, copfos pionírlányt alakított, igazi komcsi jelvényeket is kitűzött magára.

Nagyon szimpi volt a biodiverzitás, Schumacher Jasszer Arafattal párban jelent meg, a pólyások pelenkában, cumival és csörgővel, a hatalmas pocakos bácsi maszkban, a kerekes székes fiú igazi Superman-pólóban. Az ötven fölötti korosztály szinte jobban mulatott, mint a harminc alatti, kár, hogy nem indultak a jelmezek versenyén, amelyet végül a kakaóba mártott Obama-rajongó nyert meg, mert mindenki Obamának nézte.




Előtte igazi, nem csak álruhás görög táncosok vixolták a táncparkettet, utánuk a színpadon a zsidó közösség leányokból álló tánckara lépett fel, akik közül az egyetlen és esetlen kamaszfiú tűnt ki. Nem a tánctudásával.

Az alájuk játszott zenéről és a bemutatott koreográfiáról számomra azóta sem derült ki, hogy mennyire hagyományos, mindenesetre nem volt túl bonyolult, és végig tapsoltak a hazai szurkolók, hogy mindenkinek jó legyen.


A zsidó kultúrát szó szerint is megkóstolhattuk:

tömték belénk az ott humântasnak nevezett süteményt. Kiderült, purimkor a bor mellett nagyokat és finomakat kell enni, illetve azonnal fogyasztható ajándékokat küldeni egymásnak. Az egyik legnépszerűbb sütemény a Hámán füle, avagy Hámán-táska: háromszög alakú süti diós, mákos és szilvalekváros töltelékkel és legalább négyféle magyarázattal.

Egyesek szerint a német mák (Mohn) és a táska (Taschen) szavak összevonása, héber névelővel ellátva (Há-Mohn-Taschen), melyben így szerepel a Hámán (Há-Mohn) szó is, mások szerint Hámán süvegének volt ilyen alakja.




Naturalista magyarázat szerint a halálra ítéltek fülét akkoriban levágták, ezért hívják Hámán fülének a bosszúsütit, a szimbolikus értelmezés szerint pedig a három szöglet a zsidóság három ősatyját jelzi, mert Ábrahám, Izsák és Jákob érdeme volt, hogy a zsidók végül megmenekültek.

Mi a diósat kóstoltuk, és az értelmezésekkel együtt és tőlük függetlenül is ízlett. Mivel a kötelező családi és ünnepi étkezés 10-én esedékes, aki teheti, ne hagyja ki. Hámán-táskát pedig telefonon is lehet rendelni.

Fotók: Oborocea Mónika