Tranzit: a galambkakitól a klezmerig

Bob Cohen és a Di Naye Kapelye zenéjével, táncházzal, filmekkel ünnepli a Tranzit Ház azt, hogy több mint tíz év óta újra látható a felújított mennyezetkép. Könczei Csillával, a Tranzit Alapítvány vezetőjével és Kolumbán Leventével, az alapítvány munkatársával beszélgettünk.



Az épületet performanszok segítségével is próbáltátok szépítgetni az évek során. Képbe jöhetnek még hasonló közösségi munkák?

K. Cs. Az épület 1974-ig működött ténylegesen zsinagógaként (Poalei Tzedek név alatt), utána a magyar színház használta raktárként. 1997-ben alapítottuk a Tranzit Házat, azóta a legtöbb felújítási akció nem szorosan vett műépítészeti beavatkozás volt, gyakran közösségi projektekkel tudtunk egyet-egyet lépni.

Ilyen volt például az udvar kialakítása. Az elmúlt években a források hiányában sajnos ismét eléggé elhanyagolttá vált az udvar, de azok számára, akik nem tudják, lehet, hogy érdemes elmondani, hogy ez az udvar a 90-es évek elejére, idejövetelünk előtt a szó szoros értelmében szemétteleppé vált, a Szamos parti részre hordták a környékről a szemetet.

Nagyon nehéz és hosszas munka volt, amíg felszabadítottuk a területet, és a dombosítással meg egy szimbolikus kapuval megvédtük attól, hogy ellepjék az autók. Sajnos pillanatnyilag nincs elég erőforrásunk arra, hogy az udvart karban tartsuk, de elsőrendű célunk, hogy visszaváltoztassuk egy barátságos és élhető hellyé, amit újra kulturális rendezvények színhelyéül tudjuk használni, mint ahogyan korábban azt jónéhányszot tettük.

Az épület felújítása is részben közösségi projektek formájában történt. Természetesen csak olyan típusú munkálatokat lehet közösségi projektek keretében megvalósítani, amelyek nem járnak veszéllyel, illetve nem igényelnek túl nagy szakmai tudást. Ezért a nehezebb beavatkozásokat, mint például a tetőtér strukturális felújítását, mesteremberek végezték el. Aki az épületet kívülről nézi, nem láthatja azt a hatalmas erőfeszítést, aminek a segítségével az épületet konszolidáltuk, olyan formába hoztuk, hogy a szakemberek szerint még száz évig biztosan állni fog. Ezért jó alkalom ez a rendezvény arra, ezzel egy picit eldicsekedjünk.

Tehát felújítottuk a tetőt, a felfüggesztett mennyezetet. Marosvásárhelyi szakemberek diákokkal együtt dolgoztak a mennyezeten lévő falképen, centinként ragasztgatták fel, most megáll a helyén, nem fog lepotyogni. A következő lépés, amit már elkezdtünk, csak a Tranzit Napok kedvéért félbeszakítottuk, az, hogy leválasztjuk az épület felső részét egy ideiglenes szerkezettel az alsótól. Ezt majd kiegészítjük egy üveg rekeszszerkezettel, így a nagy teremmel párhuzamosan a felső rész is újra használható lesz, reméljük, ősztől.



Kolumbán Levente: A cinkelt lemezekből álló bádogfödém, amit most lehet látni, 2000 előtt olyan volt, mint egy függöny. Ha belekapott a szél, az egész libegni kezdett, felfordult. 2000-ben sikerült teljesen újrabádogozni, aminek köszönhetően megvédtük az épület tetőszerkezetét és a mennyezeti falképet évtizedeken át károsító beázásoknak is elejét vettük. Bár a felújított födém ekkor már lehetővé tette a szerkezeti beavatkozások folytatását, erőforrások hiányában 2001 és 2006 között a munkálatok szüneteltek. Ebben az időszakban csak kisebb-nagyobb javításokra (a Nagyterem belső festésére  stb.), karbantartásokra (új bejárati ajtó stb.) sikerült sort keríteni.

2006 őszén indult meg a mennyezet szerkezeti megerősítése. Mivel a beavatkozás megkövetelte a tartógerendák részleges cseréjét, a festett falkép megőrzése végett egy olyan megoldást kellett találni, hogy a gerendák cseréje ne sodorja veszélybe a festett falképet. A kivitelezési terveket készítő és a munkálatokat felügyelő Makay Dorottya építészmérnök egy olyan fémszerkezet beépítése mellett döntött, amely a terhelést a tartófalakra osztja szét. Ez a padlástérből látható szerkezet egy felhangolt hárfaként tartja a Ház mennyezetét.

A munkálatok előtt persze ki kellett takarítani az összes galambpiszkot, port, ami az évek során ott felhalmozódott. 2007 nyarán eljutottunk oda, hogy statikai szempontból a ház most már nem veszélyes. Korábban ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy bizonyos részei beomolhatnak. 2009 nyarán lett kész a tetőszerkezet, ekkor következett a falkép konzerválása, restaurálása.

Szombaton vetítitek azt a filmet, amely a Tranzit Ház több mint tíz éves fennállását mutatja be. Mit láthatunk majd a filmben?

K. Cs.: Ez tulajdonképpen nem is egy film. Képeket, dokumentumfotókat fogunk vetíteni. Vizuálisan szeretnénk megjeleníteni azt a történetet, aminek során az épületet restauráltuk, és ami kívülről nem annyira látható. A most futó Tranzit Napok egyébként beleilleszkednek az általános krízishelyzetbe: szerény körülmények között szerény, de vállalható színvonalú eseményt szerveztünk.

Nagyon fontos számunkra például az, hogy a 12. Tranzit Napok nyitókoncertjének előadója, az a Bob Cohen, aki  1997-ben, a Tranzit Ház felavatásánál is itt volt. Kaptunk a várostól egy nagyon kicsi támogatást, pontosabban 4 ezer lejt. Volt már rosszabb helyzet is ennél, volt olyan év is, amikor egyáltalán nem tudtunk Tranzit Napokat szervezni. De bizonyára lesznek jobb évek is.

Ebben az összművészeti, multikulturális központban sokszor politikai, társadalmi problémákat boncolgató kerekasztalok is zajlottak. A következő tíz évben mely területekre akartok inkább rástartolni?

K. Cs.: Ennek a központnak a neve is Tranzit, a helyzetünk is tranzitszerű. Mi egy független alapítvány vagyunk, számunkra nehéz hosszútávon tervezni, mert nincs rá anyagi fedezetünk. Természetesen vannak hosszútávú projekteink, amelyek évek óta futnak, és amelyeket föltétlenül szeretnénk folytatni. Ilyen például a Tranzit Napok, amikor elhívjuk a barátokat, közreműködőket és a tág közönséget, és megmutatjuk, hogy milyen területekkel foglalkozunk éppen.

Az egyik fontos projektünk, amit az idén ősszel is meg fogunk szervezni, egy interkulturális gyerektábor, ahol művészeti és más kreatív tevékenységeket folytatunk román, magyar és cigány gyerekekkel. Néhány éve beindult a pártállam titoktalanításáról szóló rendezvényünk, az Emberi piramis, ezt is fel fogjuk eleveníteni ősztől. A részünkről sok ötlet, partnereink és bejelentkező művészek részéről rengeteg ajánlat van, egy dolog nincs: pénz. Ha lenne rá keret, minden nap lehetne valamilyen esemény a Tranzitban.



Lesz még Mediawave a Tranzitban?

K. Cs.: Ha a Dialëktust ide tudtuk csábítani... Ez megint elsősorban munka és energia függvénye. Ha akad olyan ember, aki azt mondja, hogy hajlandó elmenni Győrbe, lemásolni a filmeket és hazahozni, akkor minden további nélkül meg lehet szervezni, mint ahogyan azt évekkel ezelőtt is megtettük.

A kapcsolatunk élő. A Dialëktus is „no budget” projekt. Ha léteznek olyan emberek, akik hajlandóak önkéntesen időt, energiát befektetnek, még így, pénz nélkül is sok mindent lehet csinálni.

Az Ecsetgyár mennyiben jelenthet, vagy jelent konkurenciát?

K. Cs.: Amióta a Tranzit létezik, soha nem gondolkodott konkurenciálisan. Kolozsváron mindig is létezett egy pozitív légkör, amely azt eredményezte, hogy a kortársművészettel foglalkozó intézmények összedolgoztak. Nem tudom, ti még elkaptátok-e azt az időszakot, amikor a Music Pubban vagy az Insomniában nagyon sok rendezvény volt, és létezett még a Sindan galéria.

Persze az Insomniában most is sok rendezvény van, de akkor sokkal több volt például a kiállítás. Nem volt köztünk sose konkurenciális viszony, ellenkezőleg, sokat működtünk együtt. Én azt gondolom, hogy ezalól az Ecsetgyár sem kivétel.

Meleg rendezvényeknek is otthont ad a Tranzit. Ez hogyan kezdődött?

K. Cs.: Azt gondolom, hogy a Tranzit Ház egyik sikertörténete az, hogy rendezvényeinkkel már az első években tudtuk jelezni azt, hogy társadalmilag nyitottak, emberjogi szemponból elkötelezettek vagyunk. Ennek köszönhetően nagyon sok személy, társulás, intézmény úgy gondolta, hogy itt nekik is helyük van.

A melegek egy csoportja is így gondolta, megkerestek, és kialakítottunk egy több éve folyó kulturális együttműködést. Nekünk nagyon fontos a sokszínűség, fontos, hogy minden nyitott ember megtalálja a helyét a Tranzit Házban.