A leszbi csaj nem játék (18+)
"Járt már elég lány az ágyamban, az agyamban és a szívemben ahhoz, hogy ráérezzek, mi a szép benne, de nem elég ahhoz, hogy megértsem, hogy tényleg lehet is úgy élni."
voltak pillanatok, amikor határozottan leszbi-gyanúsnak éreztem magam, de sokkal egyszerűbb volt kimondani a "bi"-t, mint magyarázkodni.
olyan vélemény is van, hogy nem létezik biszexualitás, hisz az csak egy átmenet, amikor nem tudod, nem akarod, vagy nem mered eldönteni, hogy átállsz a másik oldalra. oda, ahol minden nehezebb,
magányosabb, félelmetesebb és bonyolultabb.
párszor meginogtam abbéli hitemben, hogy nem létezik olyan, hogy valaki csak a nőket szereti, hogy a leszbik mind frusztrált, titokban dühös, csalódott, bosszúálló nők, akikkel kibabrált a sors vagy egy kegyetlenebb pasi. vagy több. mert tényleg ezt hittem. és néha még hiszem egyik-másikról, akiről bebizonyosodik, hogy tényleg ilyen. ezeket átmeneti leszbinek hívom.
mivel semmi bajom a férfiakkal (sőt!), nem jutottam oda, hogy csalódás miatt meneküljek a meleg ölbe. inkább a szépség volt az, ami átmeneti leszbivé tett; elborult az agyam, és a fenét érdekeltek a férfiak, amikor az a fekete szemű, mosolygós lány, akit éveken keresztül csodáltam, berángatott a fürdőszobába, mert pirulva, és remegő térdekkel ugyan, de tudattam vele, hogy bejön. több, mint "bejön".
aztán persze koppantam nagyot,
mert róla is (mint a legtöbbről) kiderült, hogy divat-bi (ilyen terminus technicusom is van ám), s csak azért csinálta, mert ez neki poén. hát nem az! amikor rájöttem, olyan volt, mintha savat öntöttek volna a szívembe. akkor gondoltam először arra (kb. 8-10 éve lehetett), milyen sok ilyennel találkozhatnak azok a lányok, akik nemcsak egyszer, de minden alkalommal beleélik magukat, mert nincs más választásuk. nekik ez adatik.
hát én ebből nem kérek többet! nem akarok leszbi lenni! borzasztó lehet. eleve statisztikailag csökken az esélyed, hogy valaha is megtaláld az “igazit". ott van a rengeteg plátói szerelem, ami néha kell, de nehogy már tízből kilenc az legyen! na meg a házasság, gyereknevelés, magyarázkodás a családnak, a hagyományos családi értékek felrúgása és sorolhatnám, mennyire megnehezíti az ember dolgát "más"-nak lenni.
s ezt még csak nem is én tudom a legjobban, hisz csak belekóstoltam. járt már elég lány az ágyamban, az agyamban és a szívemben ahhoz, hogy ráérezzek, mi a szép benne, de nem elég ahhoz, hogy megértsem, hogy tényleg lehet is úgy élni.
most például, miközben azon ügyködtem, hogy összeszedjem a gondolataimat, és befejezzem ezt az írást, bejött a fiatalember a másik szobából, és orvul letámadott hátulról. mondom neki "most ne macerálj. be kell ezt fejezzem". mire ő mosolyogva fogja a kezem, és ráteszi a nadrágjára: "akkor ezt most nem kapod".
még mindig érzem a tenyeremben a melegséget, keménységet és lüktetést. ilyenkor nem bánom, hogy nem vagyok leszbi. egyáltalán. na szevasztok. én mentem ***ni.
