2010. szeptember 3. - Hilda, Gergely
2010.02.23  |   0 hozzászólás

A tea is rovarirtó-mentesen az igazi

K. E.  

Aromás italok és falatnyi lazacos szendvicsek. Mindez megfejelve a csokit koppintó teabonbonnal. És akkor még a herbal-teákról nem is beszéltünk. Igaz olyannyira nevezhető teának, mint minden kétlejes sportcipő Adidasnak.

Az Insomnia jóvoltából a Demmersszel teáztunk pénteken délután.  Ittunk, ettünk és még a teakultúráról is tanultunk egy s mást.

Rejtő Jenő anekdotával melegítettünk be, míg az est ceremóniamestere, Szarukán László megbarátkozott a mikrofonnal.

Mint később elmondta, öt estet szentelnek a szervezők a teázás és a teakultúra bemutatására, ez első alkalommal a fekete teával ismerkedhettünk meg.
.

.

Az ezt követő, közel másfél órás dokumentumfilm a teatermesztés alfáját és omegáját mutatta be, az arra kíváncsi és angolul is értő közönségnek. A szerencsés résztvevők és a véletlenül arra tévedők időközben hat féle Demmers saját terméket kortyolgathattak.

Szarukán elmondta, hogy büszkeségük, a Demmer tea egészséges és rovarirtó-mentes. Majd meghívta a kedves közönséget az Insomnia kávézó mellett újonnan nyílt, teljesen füstmentes teaházba.

A kuckóban a teakészítés orientális és nyugati formáját is láthattuk. Ittunk több évig érlelt puert, tejes-mézes feketét és virágba nyíló teákat is. A tradicionális formákba berögzöttek számára készült herbal-tea is, ami Szarukán elmondása szerint olyannyira nevezhető teának, mint minden kétlejes sportcipő Adidasnak.

Kedvencünk a csokit koppintó teabonbon volt. A dunakavicsnyi falatok összetevőit csak találgatni tudtuk, de kérdésünkre a hozzáértők elmondták, hogy az édesség zöldtea-porba van forgatva. A pralinéhez hasonlító bonbon más, a teázást kiegészítő termékekkel együtt a Demmers cégtábla alatt is kapható, útravalónak mi zsebre is vágtunk néhány szemet.
.


Az aromás italok mellett a falatnyi lazacos szendvicseket és vajas cookiekat sem vetettük meg.



Az est beszélgetéssel és néhány teával kapcsolatos urban legend feltárásával zárult.



Az elkövetkező hetekre betervezett Demmers teázásokat ezúttal 90 fokosan, mézzel és tejjel ajánljuk.


.
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)