2010.02.12
|
0 hozzászólás
Elhunyt a divatvilág huligánja
McQueen holttestére csütörtökön délelőtt tízkor talált rá a mentőszolgálat, akik már nem tudtak segíteni a dizájneren. A bulvársajtó öngyilkosság hírét rebesgeti, McQueen szóvivője nem nyilatkozik.
hirdetés
A Scotland Yard szóvivője szerint nem gyilkossági ügyben nyomoznak a rendőrök, habár az öngyilkosság gyanúját még nem erősítette meg a divattervező szóvivője.
A tervező feltételezett öngyilkosságában állítólag közrejátszott, hogy múlt héten elhunyt az édesanyja. McQueen február 2-án közölte a gyászhírt a Twitteren, majd néhány perc múlva hozzátette, hogy „az élet megy tovább!”. Vasárnapi bejegyzése azonban már sokkal sötétebb hangvételű volt: megköszönte barátainak a támogatást kijelentvén, hogy „szörnyű hete” volt.
.

Az amerikai Vogue vezető szerkesztője, Anna Wintour az évszázad egyik legnagyobb tehetségének nevezete McQueent. „Egyedien brit bátorságot és esztétikus nagyképűséget adott a divatvilágnak. Igen rövid karrierje során McQueen befolyása elképesztő volt: az utcai viselettől a zenekultúrán át a múzeumvilágig mindenhol érezhető. Halála pótolhatatlan hiányt jelent.”
Habár McQueen nem kifejezetten a celebeknek szánta alkotásait, bemutatói mindig világszenzációnak számítottak. Õ álmodta meg Janet Jackson azon szerelését, melyből a Super Bowlon tett fellépése alkalmával kifittyent az énekesnő egyik melle. Legutóbb az ellentmondásos Lady Gaga viselte 2010-es kollekciójának „homár-karmos” cipőjét a Bad Romance videójában.
A brit huligánt gyászolják kollégái is: Vivienne Westwood és Matthew Williamson divattervezők és közeli barátja, Kate Moss modell is kifejezték részvétüket.
A londoni születésű McQueen a legendás Savile Row vásárlóutca több szabóságában is dolgozott középiskolás korában. Többek között olyan hírességet öltönyeit készítette itt, mint Gorbacsov vagy éppen Károly walesi-herceg.
.

20 évesen Koji Tatsuno dizájner szárnya alatt dolgozott, majd egy évvel később Milánóba utazott Romeo Gigli felkérésére. 1994-ben tért vissza Londonba, ahol a St. Martins divattervezői egyetem mesteri képzését végezte el. Első önálló kollekcióját rögtön fel is vásárolta Isabella Blow sztájliszt.
Röpke tíz év alatt a taxis családba született McQueen a világ egyik legismertebb divattervezőjévé vált. 1996 októberében elvállalta a neves francia divatház, a Givenchy vezető tervezői állását. 2001 márciusában azonban otthagyta a Givenchyt, mondván, hogy szerződése korlátozza kreativitását. Eközben saját céget nyitott London mellett, melynek később 49 százalékát a Gucci luxusmárka fel is vásárolta. Az évek során az Alexander McQueen márka New Yorkban, Milánóban, Los Angelesben és Las Vegasban is megnyitotta boltjait.
A meghökkentő divatbemutatóiról híres dizájner soha nem untatta közönségét: volt hogy féllábú modelleket vonultatott fel, szemétből készített kalapokat, vagy hajóroncson rendezett bemutatót.
Legutóbbi bemutatóján, az októberi párizsi divathéten tavaszi strukturált, pszichedelikus kígyómintás koktélruhákba öltöztette a modelleket, melyekhez pataszerű, magasított bokacsizmákat társított.

A zseniális dizájner gyászhíre lesújtotta a napokon belül a párizsi divathétre összesereglő divatvilágot.

McQueen soha nem untatta közönségét