Hallgasd csak, mit mesél a nő teste
Nem (csak) az orgazmus a lényeg, ez az, amit a teljesítmény-görcsös pasikkal nehéz megértetni. Kis lista arról, hogy mi az, amit még a különböző pózokban szeretünk.
A férfiak többsége úgy véli, a szexuális együttlét egy A pontból B pontba történő gátfutás, szakaszos célokkal és egy végső célszalaggal.
Aki a nőjével jól együtt akar lenni, annak nincs más dolga, mint elsajátítani néhány technológiát, bebiflázni a női test földrajzát, majd a megfelelő kütyük, információk birtokában, kellő gyakorlás után (kamaszkori takarómagányban, szigorúan ismeretszerző pornóbarangolásokon és netszexes kísérleti bevetéseken edződve) abszolválni kell a feladatot. 
A női orgazmus jó, a bazi nagy, spriccelős orgazmus még jobb, az orgazmus hiány nem jó: ez a férfi egyszeregy.
A nők többsége azonban mást vár a szextől. Az orgazmus jó, és kell, de az igazán megrendítő, elementáris felszabadulásnak nem sok köze van a férfiak által gyorstalpaló kiképzésen elsajátított technikáknak és technológiáknak. Az a bizonyos G-ponton (ha van egyáltalán) át megközelíthető B pont először is a nő saját munkája, önismerete, énigenlése, másodszor a pasival közös együtt történése.
Az orgazmus nem végpont, hanem folyamat, ráadásul a női élet egészén át tartó tanulási folyamat, ha úgy tetszik: az egymásba érő orgazmus-élmények és -emlékek erősítik, vagy gyengítik egymást, sosem állnak csak úgy önmagukban, néhány másodperces, jobb esetben néhány perces tapasztalatként. Amit a nő a férfitól technikai szinten (hogyan döntsön meg?) vár, az lehetőség arra, hogy
a nő tovább mélyítse önmagán folytatott tanulmányait.
A női szex szerepjáték, még akkor is, ha a korbács, a latex vagy selyemruha, esetleg a kikötözős madzag éppen hiányzik a kelléktárból. Jegyezzük meg szépen: a magunk alá gyűrt nő mindig szerepet játszik, agyában folyamatosan forog a film, mindig kész a szereposztás, és a póz ezt a szereposztást tükrözi, erősíti.
Itt van például a jó öreg misszionárius póz, amit a felek többsége valószínűleg unalmasnak, essünk túl rajta forgatókönyvnek tart. Sok nő mégis kedveli, nemcsak azért, mert így a klitorisz alaposan és nagyon intenzíven ingerelhető. Azért is, mert ez a „tied vagyok”, a „gyűrj magad alá” póz. Amikor a pasi teljes súlyát lehet érezni, bele lehet kapaszkodni, meg lehet ragadni a vállait, a nyakát, el lehet veszni a férfi ritmusában. Ez a testtartás a szex egyik klasszikusa, amikor a férfi vezet, és a nőnek jó erre ráhagyatkozni.
Aztán ott van a falnak döntős verzió,
amitől a férfiak tartanak egyrészt mert technikailag macerás, másrészt mert ugye nem áll könnyű helyen ilyenkor a női orgazmus. Ez utóbbi többé-kevésbé igaz: ami a misszionárius pózban könnyű helyen ingerelhető, az itt csak nehezen elérhető.
De nem is ez a lényeg, hanem annak az üzenetnek az átadása, hogy „nagyon akarlak”, a „fel akarlak emelni” feeling, a „neked esem érzés”. Ha meg akarjuk erősíteni a női önbecsülést, mi sem alkalmasabb, mint egy előszobában, fürdőszoba falnak támaszkodó együttlét.
A kutyapózt általában nem tartják a nők kedvencének,
pedig van olyan forgatókönyv, amiben ez elengedhetetlen módja az egymásra találásnak. A nő, aki erre vágyik, alá akarja vetni magát. Ez a legállatiasabb behódolások egyike, amikor már semmi sem fontos, sem a test többi felületének az ingerlése, sem a személyes szembefordulás. Amikor arctalanná válik a szex, két atavisztikus szereplővel: egy leigázóval és egy leigázottal.
Ennek az ellenpólusa a lovaglás, ami viszont a „csodálj engem”, a nézd a testem, a „most én röpítelek téged” változat. Az a nő lovagol szívesen, aki el akarja kényeztetni a párját, akinek fontos az előadásmód, a szex színház.
Az orgazmus-esély itt sem sokkal nagyobb, mint a falnak döntős változatnál, de ismételten: kit érdekel az orgazmus a szex idejének jelentős részében? Ezek a „mesél a testem” folyamatok, és hagyni kell némán beszélni ilyenkor a nőt.
Nem ejtettünk szót még számtalan verzióról, lehet oldalról, ülve, mélyen behatolva vagy alig, több tucat, sőt több száz testtartás. A lényeg: ez mind több tucat és több száz történet, mesék nőktől a férfiaknak, és ezek tovább is vannak. Mondjam még? :)
