Hogyan csináljuk ki saját gyerekünket?

Titokban vagy nyilvánosan ma már majdnem minden szülő ír babablogot. Van, aki csak jelszóval enged betekintést gyermeke és saját szülői fejlődésének történetébe, van, aki szabad prédára bocsátja a rendkívül személyes tartalmat az interneten. Egy biztos: komoly veszélyforrás a gyerekre nézve.

Babanaplók az internet előtt is voltak, ám ezeknek volt egy nagyon barátságos tulajdonságuk: előbb utóbb a családi

fiókok és szekrények mélyén végezték,

csak az lapozta fel őket, akik illetékes volt. Ráadásul: ezek az egykor kedves dokumentumok előbb-utóbb elévültek. Néhány ide-oda hányodó, pucér fenekű babafotó, gyűrött nyakkendős pionírkép, 'maszatosan a tábortűz mellett' csoporttabló, nyolcadikos ballagó buli, kalapos érettségi pózolás – kábé ennyi kaparható össze az elmúlt harminc évből.

Ennél sokkal kevésbé szerencsések a következő nemzedékek. A pechesebb alanyokat már magzatmázasan, sőt félig anyukájukból kilógva, a gondosan dokumentált szülés főszereplőjeként felnyomják az internetre. Az évek óta komoly műfaji szabályok szerint működő babablogokon illik már a pozitív terhességi tesztet kiposztolni, és aztán havi, rámenősebb anyukák esetében kétheti rendszerességgel dokumentálni a „pocak” növekedését.

A szülést apuka vagy bloghaverina élőben közvetíti a neten,

kezdve attól a pillanattól, hogy a vajúdás egy közepesen megterhelő vacsora elfogyasztása és megemésztése (menü ismertetése és az anyai gyomortevékenység kötelező követése) után megkezdődik. Képzeljük csak el, milyen lesz 25 évesen szembesülni a ténnyel, hogy szülés közben rátekeredett nyakunkra a köldökzsinór, és ezért az első adandó alkalommal jól össze-vissza csináltuk anyukát, a szülésznénit és a doktorbácsit is.

A rettenetes zsarolási potenciált képező fotók sora hosszú évekig nőhet: hogyan pisilt kukra elsőszülött gyermekünk? Mekkorát hányt sugárba az első „szopi” után? Hogyan kente össze spenóttal a konyha falát? Mikor ültettük először bilire? Még perverzebb fotórögeszmés szülőktől: mi van először a biliben? Stb., stb., stb. Nagyon valószínű, hogy néhány év múlva

külön pszichológus-sátor várja majd a Félsziget-lakókat:

Azoknak, akikről írtak babablogot' felirattal és terápiás gyakorlatokkal, mindezek feldolgozására.

A gyerek személyiségi jogainak lábbal tiprása nem csak ott kezdődik, hogy kisebb vagy nagyobb nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesszük a fotóit. (Kiszolgáltatva őt ezzel a reklámiparnak, a médiának, a sunyiban lapuló perverzeknek és saját későbbi haverjainak, akik majd nyerítve röhögnek legintimebb pillanataikon.) Eleve az is problémás lehet, hogy mikor, milyen helyzetben fotózzuk.

Gondoljuk csak el, mit szólna ötven-hatvan éves apánk, ha a szoros szülő-gyermek viszony nevében rátörnénk a toalettajtót, és lekapnánk lehetőleg vakuval, amint éppen magányosan üldögél. Vagy anyánk hogyan venné az akadályokat, ha azt szeretnénk rögzíteni, hogyan ázik a fürdőkádban? A kisgyerekes szülők első és legnagyobb bűne, hogy nem mérik fel: a gyereknek is joga van az intimitáshoz, és annak biztosítása hosszú évekig a szülő kötelessége, akár saját magával szemben bevezetett biztonsági szabályok felállításával is.

Nem csak a fotózás és a fotók közszemlére tétele jelent problémát a gyermek szempontjából. Az is sértő és az évek során terhes tartalommá válhat, amit leírunk. A szülő privilegizált helyzetben van: olyasmiket láthat, figyelhet meg, amit soha senki más életünk során. Ez egy bizalmi viszony, és nem illik visszaélni vele. Így aztán kérdéses, tényleg a családi napló témakörébe tartozik, ha gyermekünk összepisili magát, úgy fél a sötéttől.

Tényleg megosztandó-e az, ha kíváncsiságból elfogy néhány tubus fogkrém, és elkapja fiunkat a dadogás a szomszéd kislány látványától, aki ráadásul már két évesen intenzíven el van magával a takaró alatt. Ha úgy tetszik, ezek kedves, megejtő történetek. Ha meg nem tetszik, akkor borzalmas magántitkok, amelyek csakis a tulajdonosukra tartoznak.

Akkor meg miért írjunk?

A babablogok személyiségi jogi szempontból aláaknázott, de nem felesleges felületek. Olyasmik derülhetnek ki ezek révén a gyerekvállalásról és nevelésről, amiről eddig – vagy érdektelenségből, vagy a meglévő tabuk miatt – egyáltalán nem beszélt a társadalom.

Oldja a gyereknevelési egyedüllétbe kényszeríttet magányát, minden eddiginél pontosabban követhetővé teszi a gyerek fizikai, pszichikai fejlődését, lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre, másod- és harmadlagos információforrás, egy új, gyerekközpontú kultúra „melegágya”.

De hogyan érdemes jól baba- és gyerekblogot írni? Fogalmam sincs. Egyetlen használható stratégia bontakozik ki: érdemes mindig arra gondolni, mi lenne, ha a szerző nem szerzőként, hanem alanyként kerülne feldolgozásra.