Leszbivadászat a plázában

Minimum két hétig készültünk, hogy felkeressünk egy gyönyörű szőkét, akit O. egy melegbuliban ismert meg. Pontosabban készült ő, mert felőlem már másnap is felkereshettük volna a leszbibabát a munkahelyén. De O. halogatta, neki erő és idő kell, mondta legtöbbször este, két pohár bor között. A gyengébbek kedvéért: félt a lelkem.



Mert annyira passzol hozzá, kitölti a tenyerét a melle, szép a szája íve, finom a légköre, és bár román, ez akkor este nem volt téma. Egyszóval fenntartások nélkül bele lehetett simulni. Ezt persze O.-tól tudom, aki nem nagyon szokott lelkizni, hamar zár, néha elég sokáig kell keresgélnem a bokorban valami nyitószerszámért. Csekély tíz év van köztünk,

a többit meg nem vallom be.


De csak sorjában. O.-val havonta legalább kétszer leppattanunk a kolozsvári Delírióba, legtöbbször nem rongyot rázni, csak nézelődni. Elég gyakran akadnak potyautasok, O.-ra csak úgy ragadnak a férfiak, és akkor is tetszik nekik, ha kiderül, meleg.

A pasik általában kitartóak, ha levisszük őket a melegbárba, ahogy falun emlegetik a melegklubot, képesek elszenvedni a buzik taperolását (tipikus hetero nyavalygás), sőt még a travesztik melleit is megcirógatják. Csak azért, hogy O.-ra simulhassanak a táncparketten, és gőzerővel jelezzék:

ma az enyém leszel, ugye cica?


Cica a francokat, ezt csak én kanyarítottam ide, mert gondolom, az Ó, hogy megdugnálak jár szó szerint a fejükben. Legtöbbször nekem is.

Aznap este, amikor megismerkedtek a szép és nőies leszbikával, éppen két pasas szórakoztatott a füstös klubban, fantáziadúsan mesélték, hogyan jutottak el a vécéig és onnan vissza. O.-val közben a lányokat sasoltuk. A szőke éppen a lépcsőn álldogált, sasolt ő is. És hogy igen, hogy nem, a két sasolás keresztezte egymást, már csak O.-t kellett odavinni, mert magától nem mozdult volna. Pontosabban csak a szája mozdult a lába helyett.

A többi már ment, mint a karikacsapás, egy kis csevely, majd smaci, tánc és sok-sok mosoly. A két potyautassal gyönyörködve néztük őket, szépek voltak. Előbb a pasik hagyták el a színteret, majd én is leléptem, mert már csak az előmelegített ágyikómra tudtam gondolni.


Másnap széles vigyor mellett

kaptam a beszámolót: hajnalig beszélgettek, sétáltak, csókolóztak, és a nagy belemerülésben egyetlen dologról feledkeztek meg: hogy telefonszámot és emailt cseréljenek. Csak annyit tudott, hogy az egyik plázában dolgozik.

Hát keressük meg. De milyen szöveggel? Hogyan? Nagy a pláza, sok benne a kis bolt. Két hétig tanakodtunk, hogy akkor mi legyen, illetve hallgattam, hogyan tanakodik ő saját magával.

Ma nem jó, ma nem rámolom ki a szekrényemből a legjobb kockás ingemet és a fenekemre tapadó legszebb farmeromat. Jujj, ma aztán tényleg nem lesz időm, órán vagyok késő estig, mondta söröcskét szürcsölgetve esténként. Késő, nem jó, nincs kedvem, fáradt vagyok, egyszóval kipakolgatta az összes kifogást, ami épeszűnek tűnt, aztán vissza a puttonyba, hogy legyen mit előrángatni a következő alkalommal is.

Félt, hogy ő ehhez túl kevés.


A sok szövegelés végül csak hatott, no meg a szexhiány, mert végül felkerekedett. Elkísértem. A bevásárlóközpontban előbb bementünk néhány üzletbe időt húzni. Labdákat pattogtattunk a sportosztályon, méregdrága parfümökön lelkendeztünk a drogériában. Elintéztünk még néhány apróságot a mosdóban, aztán elkezdtünk érdeklődni, hogy hol lehet az a bizonyos bolt. Könnyedén ráakadtunk.

A lányt O. pillantotta meg először a kirakat üvegén keresztül. Hú vazze, ez ő! A szőkeség a pult mögött tüsténkedett, fülében csinos fülbevaló, lehetfinom smink az arcán. Ízlésesen visszafogott, nőies szerelésben tett-vett, kiszolgált. O.-nak, mint valami romantikus vígjátékban, szabályszerűen megroggyant a térde, le kellett ülnünk egy közeli padra.


Csak vigyorogni tudott,

így hát vigyorogtunk vagy negyed órát a léceken. Túl sok a szöveg, fojtotta belém a szót, amikor már kezdtem elveszíteni a türelmemet. Neki most erőt kell gyűtenie, mondta, mert még nem megy ripsz-ropsz. 19 évesen nekem sem ment, most mégis adtam a menőt. Pedig ha tudná, sokszor én is mennyire félek, hogy elszúrom.

Mivel valamit csak kellett tennem, bementem a boltba, hadd érezzem a lány légkörét. Néha elég, ha csak ránézek valakire, hogy tudjam, okés vagy sem. Megtapogattam néhány elfuserált nippet, pár giccses ajándékkutyát, és megkérdeztem tőle néhány ordító baromságot. Türelmesen mosolygott, lelke, mint a patyolat. Hülyeség lett volna tovább időznöm.

Kifele jövet odaszóltam O.-nak, hogy elhúzok máshol feszíteni a húrt, ő nyugodtan lépjen akcióba.

Lángvörös arccal végre belépett a boltba.


Tíz perc múlva még mindig lángvörösen kilépett a boltból. Na? Megvan a telefonszáma, újságolta boldogan. Végig mosolyogták a találkozást, kiderült, hogy a lány régóta várta a megkeresést, szóval ismét passzolt a dolog. Legalábbis nekem úgy tűnt.

Mert O. azóta sem hívta fel. Valamitől tartok, mondta. Hogy mitől, nem nehéz kitalálni. Vannak leszbik, akik ha minden sínen van, el sem hiszik. Annyira megszokták a kényelmes sóvárgást, hogy nem tudják kezelni, ha valami tényleg összejön.