Autonómia kiskáté

Röpke fogalommagyarázattal és az egzaktság hiánya miatti akadémiai bocsánatkéréssel indította a beszélgetést Bognár Zoltán moderátor.

Az autonómia kifejezésbe elsősorban a föderatív államok tagállamai, illetve sajátos státusú önkormányzatok tartoznak. Formája alapján létezik a személyi elvű autonómia, amelynek jogalanya egy közösség, amelyet elsősorban kulturális-nyelvi adottságok határoznak meg; illetve a területi autonómia, amelynek jogalanya egy meghatározott földrajzi régióban élő embercsoport, tagjainak etnikai hovatartozására való tekintet nélkül.

A romániai magyarság kulturális autonómiája egy olyan személyi elvű autonómiamegoldás lenne, amely a közösség kezébe adja mindazokról az ügyekről való döntés lehetőségét, amely az identitás újratermelését, kultúrájának, nyelvének fenntartását garantálja.

A '89 óta eltelt húsz évben összesen 15 autonómia-tervezet született, közülük nyolc ír elő valamiféle személyi elvű autonómiát, a meghívottaknak pedig nagyon komoly részük volt ezeknek a tervezeteknek a kidolgozásában. Bakk Miklós nevével fémjelezhető a tervezetek közül több is.


Problémafelvetés nem kötelező sorrenddel:

1. Melyek azok a problémák, amelyeket kezelni lehet a kulturális autonómia intézményesítésével?
2. A kulturális autonómia milyen intézményekből, eljárásokból épülhetne fel?
3. A gyakorlatban ezt hogyan lehet elérni?

A beszélgetés apropója lehet az, hogy az RMDSZ ismét kormányra került, a kisebbségi törvény pedig ismét a programba. A kisebbségi törvény autonómiára vonatkozó cikkelyei milyen típusú autonómiát irányoznak elő, és mennyire felel meg ez nekünk?


Bakk Miklós, aki megtöri a jeget

Szerteágazó a kérdéskör, kezdjük az aktualitásával: a kormányprogramba ismét bekerült kisebbségi törvénynek kulturális autonómiára vonatkozó cikkelyei is vannak. A törvény vitája eljutott egy bizonyos pontig, valahol a 19. paragrafusnál állt meg, a kulturális autonómia fejezete pedig egy kicsit odébb van.

Amennyiben a kormányprogram felvállalta a törvénytervezet támogatását a parlamenti vitában, akkor hogyan kell ehhez a vitához viszonyulni?
.
.
2005-ben már megvitatták a kisebbségi törvénytervezetet, nagyon sok kifogást fogalmaztak meg. Toró T. Tibor akkor még parlamenti képviselőként egy egész módosító javaslatcsomagot nyújtott be.

Azóta hogy ez a vita félbeszakadt, a körülmények is megváltoztak. A külső szakértők – mint például Gabriel Andreescu, Bíró Gáspár – kritikusan nyilatkoztak az akkori tervezetről, de megváltozott néhány kardinális körülmény is: intézményesült egyfajta magyar pluralizmus, megjelent egy másik magyar politikai párt a hadszíntéren.

Másrészt élesebben merült fel és – egyfajta önkormányzati szintű építkezés nyomán – kitapinthatóbbá vált az, hogyan viszonyuljon az erdélyi magyarok kulturális autonómiája Székelyföld egyfajta területi, regionális autonómiájához.


Erdélyi magyar többpártiság

Eléggé aszimmetrikus, de formálisan mindenképpen létezik, az erdélyi magyar vitatérben egy erőteljesen kitapintható valóság. Mit jelent ez a kulturális autonómia tekintetében?

A létező tervezet egyik kardinális pontja, hogy az autonómiát gyakorló testületet, amely egy közjogi státussal rendelkező testület, kik és hogyan választják meg. A választást többpárti részvétellel, általános demokratikus elvek alapján kell megszervezni, és közjogi érvénye van. Az egyenlő részvétel mindenképp megfontolandó, még akkor is, ha kulturális autonómiáról van szó, mert ez nem egyszerűen egy kultúrának a menedzsmentje, hanem kulturális, kultúrpolitikai koncepciók kidolgozásának a tétje is felmerül. Egy kulturális autonómia létrehozásának mindenképpen politikai relevanciája van.

Azért is nehéz a jó megoldást ebben a kérdésben kitalálni vagy kigondolni, mert nemzetközi tapasztalat erre vonatkozóan nincsen: kevés az intézményesült kulturális autonómia. Ugyan létezik Magyarországon a kisebbségi törvény, amely egy ilyen kulturális autonómiát intézményesít, létezik Észtországban, az északi államok közül többen is, a lappoknak is van egyfajta parlamentje, amely kulturális autonómiának tekinthető.

Vitatható a finnországi nyelvi rezsim, amelyet egyesek, még finnországiak is kulturális autonómiának tekintenek, mások egyszerűen egy nyelvi státuszteremtő törvénynek. Franciaországban is vannak újabban olyan, civil társadalmi alapon működő autonómiák, például a breton iskolaszövetség, amelyeknek a francia kormány bizonyos jogosítványokat adott.


Magyar specialitás

Mindezeknél a megoldásoknál tulajdonképpen az a közösség, amely megkapja a kulturális autonómia-jogosítványokat, annak nincs egy ilyen erőteljes és mély politikai tagoltsága, vagy nem a kultúrával összefüggő tagoltsága van, mint ahogy az a magyar esetben fennáll – ez teszi rendkívül sajátossá. Azt lehetne mondani, hogy mi akkor kezdünk a kulturális autonómiával foglalkozni, miután már a politikai társadalmunk kialakult.

Az összes létező példáknál ez egy kicsit fordítva van, illetve a kis nemzetrész vagy kulturális közösség nem a nyelvi közösség alapján politizálódott, hanem egy nagyobb pártpolitikai szegmentálódásba illeszkedett bele. Emiatt elsősorban nekünk kell kreatívaknak lennünk, a nemzetközi példák keveset mondanak a számunkra.



Most itt a cél nem az, hogy konfrontatív politikai vitát alakítsunk ki, bár a külső, román szemlélők is bírálták, hogy ez a típusú belső választási rendszer, amelynek a koncepcióját az említett törvény fogalmazza meg, nem igazán elfogadható az erdélyi magyarok esetében.

Technikai részlet, de a kérdés politikai lényegét illeti az, ami most a Vajdaságban történik: a választói regisztráció (hogy kik szavazhatnak egy belső, csak erdélyi magyar választáson – szerk. megj.) kérdése mindenképp megoldást kíván. A magyarországi példa is ötletadó, hiszen az ott a kilencvenes évek elején érvénybe lépett kisebbségi törvény példája azt látszik bizonyítani, hogy a regisztráció nélküli kulturális autonómia tulajdonképpen etnobiznisz kialakulásához vezetett.

A regisztrációval kapcsolatban is merülnek fel kérdések, legutóbb éppen a Vajdaságban. A törvény elfogadása után, miután beindult ez a regisztráció, és a vajdasági kulturális autonómia testületének megválasztásán indulhatnak magyar civil szervezetek is, a szerb pártok támogatóan állnak civil szervezetek mellé, tehát részesülni kívánnak abból a hatalomból, amelyet ez a kulturális autonómia jelent.


.