Kimentünk, megnéztük, és jól hátat fordítottunk
Gálffy Csaba, Zátyi Tibor | 2009-11-04 16:50:06
A Matyi tér a magyar-román viszonyrendszerben olyan, mint a mindörökké rock and roll. Hol tábla kerül a szoborra, hol trikolórban virít a tér, padtól szemétkukáig. És mikor már szinte minden rendben, akkor mégsem.
A kolozsvári Főtér a városban élő két etnikum egyik legfontosabb ütközőpontja. A tér szimbolikus elfoglalásáért a Funar-vezetés több rohamot is indított, a Mátyás-szobron cinikus hangvételű tábla jelent meg, a teret fellobogózták, a padok trikolorizálódtak, dák leletekkel lett tele a tér. Mindezek a külső jegyek eltűntek
a demokrata vezetés alatt (a táblácska azért maradt), de a tér fejlesztése sem indult el úgy, mint a többi közterületé. 2008-ban fogott neki a polgármesteri hivatal a tér rehabilitálásának, először a balesetveszélyessé vált szobrot állványozták fel és kerítették be, majd az egész tér panók mögé került.
A tér első felének felavatására hívó plakátok jelentek meg a városban hétfő este — kedd reggel. A kolozsvári magyar elit egy része sérelmezte, hogy a feltüntetett programpontok egyike sincs tekintettel a tér magyar történetére, és az avatás egy újabb román térfoglalás lesz.
Gyors szervezkedés kezdődött
a kolozsvári magyarok és az ott tanuló egyetemisták körében. A felhívások szerint a szervezők sérelmezték, hogy nincs sem magyar meghívottja, sem magyar vonatkozású programja a tervezett (részleges) avatásnak. Ezért a város magyarjait egy flashmob jellegű tiltakozásra hívták, amely szerint a résztvevők a beszédek kezdetén hátat fordítanak az előadóknak, és úgy is maradnak, amíg lejár a ceremónia.
A magyar csoport a főszervező Czika Tihamér és Gergely Balázs körül gyűlt a Mátyás-szobor előtt, majd ahogy a polgármester megjelent, mindenki a szobor felé fordult, háttal állva a beszédet tartó politikusoknak.
Az avatás meglepően egyszerű
külsőségek között zajlott: két városházi alkalmazott kihúzott egy piros szalagot, amely mögé odaállt Florin Stamatian prefektus és Sorin Apostu polgármester. A polgármester kezdte a megnyitót, három mondatos beszédének központi eleme a tér kettőssége volt: egyszerre van teli hagyománnyal és modernséggel. A felújítás is ezt tükrözi: a design modern elemekkel is rendelkezik, de a burkolást a divatos műkő helyett macskakővel végezték.
A prefektus beszéde még rövidebb volt, ő arra emlékezett, amikor tordai diákként először járt Kolozsváron, és először látta a Főteret. A szalagot gyorsan elvágták, a szökőkutat beindították, a ceremónia ezzel le is járt. A magyar oldal még percekig nem észlelte hangosítás hiányában, hogy lejártak a beszédek, ezért csak a ceremónia után percekkel, a zene bekapcsolásakor fújt visszavonulót Czika.
A demonstráció méltóságteljesre, civilizáltra sikerült, nem erőltette az azonnali üzenetet. A szervezők taktikája pedig, miszerint majd a holnapi sajtó megírja a tiltakozás céljait, feltehetőleg sikeres lesz. A tiltakozás leglátványosabb eleme volt, ahogyan a polgármester köré gyűlt a helyi és országos média, a magyarok pedig (jóval nagyobb számban) egy elkülönült tömegben a tér másik végén.
Czika Tihamér szerint a magyarok mintegy 3-400-as számban jelentek meg, becslésünk szerint ez a szám valamivel kevesebb, 150-200 lehetett, de így is jóval nagyobb, mint a másik csoport. A megjelentek száma meglepően nagy volt, ahhoz képest, hogy a tiltakozásra való felhívás kedd délben hangzott el először.
A hivatalos ceremónia egyértelműen a sajtónak szólt:
hangosítás nélkül, a kamerával és diktafonnal felszerelt újságírók gyűrűjében a polgármester és a prefektus mosolyogtak, pózoltak, avattak, majd visszavonultak.
Mi hátat fordítunk, ők meg jól megmondják a tutit. És marad minden a régiben.
A Czika-féle megmozdulás célja is hasonló: a médiában kívánta megjeleníteni a kolozsvári magyarok preferenciáit a térrel és általában az együttélés módozataival kapcsolatban. A polgármester és a demokrata párti vezetés médiának szóló kampányrendezvényét sikerült így egy jól kitalált médiahack által áttematizálni és fontos üzenet továbbítására felhasználni.
A felújított tér csinire sikerült
Sokkal tágasabb lett, mint elődje. Igaz, hogy nagyjából teljesen eltűnt a zöld övezet (csak a Szent Mihály templom környékén maradtak meg a fenyők), de így minden pontból megközelíthetővé vált a placc. A fáma szerint a tér kövezete egymillió kicsi kockából áll, és ezeket egyenként, kézzel tettek le a munkások. A téren egyelőre hiánycikk a pad, 17 különálló ülőalkalmatosságot szereltek fel, míg a beüvegezett dák romok köré is fapadok kerültek. A tér tervezett funkciója csak jövőre valósul meg: a polgármesteri hivatal tervei szerint a tér két vége között megszűnik a közlekedés, az egész téren kávézóteraszok, koncertemelvények lesznek.
A tér dél-keleti részén egy kisebb szökőkút is helyet kapott, amit a megnyitón beüzemeltek. Egyelőre nem tudni, hogy a Bocskai térihez hasonlóan zenélni is fog majd, a többszínű lámpák mindenesetre nem hiányoznak a felbuggyanó víz alól. A Főtér bal alsó sarkába nyolc biciklitartó is került, a megnyitó alatt dísztárgyként két bringa volt odakötözve.
Az avatás negatív pontja, hogy ez csak a tér részleges átadását jelenti. A Mátyás király emlékmű még mindig körbeállványozva vár tatarozásra a templom mögött. A jól látható tartógerendákat azért újabbakra cserélték ki, sugallva, hogy dolgoznak rajta. Pár munkás is tett-vett a bekerített szobor körül.
kapcsolódó
-
nincs kapcsolt cikk!
- Mit akarnak a magyarok?
- Mire gerjed a román szavazó?
- Băsescu a magyar autonomistákkal balettezik
- Puskaporos hordóvá változtatta Hargita megyét az etnikai intolerancia
- A Hargita megyei etnikai konfliktus folytatódik: őrségben a földeken a cigányokkal
- Cigány befektetés: önvédelemnek álcázott diszkrimináció
- Tiltakozás a rizi-bizi ellen
- Ha már enyém a tárca, ide a szurit
- Valami csendben elromlott Magyarországon
- Apáink kora
- Az anonim hős szart nem eszik
- Utazás Reklámföldre
- Dalma, a James Bondos énekesnő
- Kolozsvár 2: a szellemváros
- Most érdemes kirabolni a múzeumot
- Hét pontban egy EP-választásról
- Borboly főszerkesztő úrnak
- Liliomfi és a kamcsatkai patkány
- Itt a bárány, ki a farkas?
- Média-tízparancsolat kezdő politikusoknak II.






Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
areszke | 2009-11-08 19:00:29
:( elég combosan provokál ez a két zászlós okos. Kérik a pofot :( persze a náci én vagyok.
betamas | 2009-11-07 22:26:57
"dák leletekkel lett tele a tér" Római leleteket valóban találtak, (többnyire tordai cementtel megerősitve-Sabin Gherman szerint), de dák leletekről nem tudok.
szabot | 2009-11-05 11:03:01
Nem nagyobbat, nem tüntetést, csak hangosabb, élőbb, gyorsaságában ütősebb akciót. Kicsit leépíteni a közügyeinket belengő, permanens gyászos hangulatot, megmutatni, hogy a magyarok közösen is képesek vidáman nyitni mások felé, konkrétan mosolyogva odalépni és megszólítani másokat pont akkor és pont azért, mert azon mások vezetői tudomást sem akarnak rólunk venni. Ennek az akciónak a sértődött elfordulás volt az üzenete, ami ugyan teljes jogos válasz az elhanyagolásra, csak szerintem nem tartalmaz semmit magában a közeli és távolabbi jövőre nézve. Multikulturalitás akkor lesz, ha megteremtjük, és megmutatjuk azoknak, akik nem akarnak tudomást venni róla, hogyan is kell azt élvezni.
czikatihi | 2009-11-04 20:13:40
Mindenkinek aki ennél nagyobb és dörrenősebb tüntetést akart volna elmondom, hogy ahhoz hatósági engedély kellett volna. Nekünk nem volt tüntetési engedélyünk (sem idő beszerezni nem volt, amúgy sem kaptuk volna meg pont ma pont ide), ezért úgy kellett tiltakoznunk, hogy elkerüljük azt, hogy körbebüntessék az embereket illegális tüntetésért, a közbéke engedély nélküli megzavarásáért. Azt hiszem, hogy egy ilyen alternatívabb flashmob akcióval egyébként is többet értünk el egyelőre mint egy zajos tüntetéssel. Erre nem voltak felkészűlve. Lehet, hogy eljön az ideje egy zajos tüntetésnek is, de azt időben kell elkezdeni szervezni, engedélyeztetni kell. Egyelőre lássuk politikusaink tudják-e kamatoztatni azt a sajtónyomást amit elértünk.
davidockham | 2009-11-04 18:47:48
Ez most ilyen freudi elszínezés is, hogy a "vagyunk" a leghalványabb? :-) Még jó, hogy a jövő - ha már nem rózsaszín - legalább zöld.
szabot | 2009-11-04 18:03:02
Jól kitalált?? "Méltóságteljes, civilizált demonstráció" - húsz év óta ilyen unalmasan tüntetünk. Mi volt ebben az invenció? Legalább az ifjak lehettek volna kreatívabb partycrasherek. Valami pörgős zenére a hívatlanok többnyelvű meghívót osztogathattak volna, kellett volna valamilyen felszabadult és felszabadító akció, flóverpóver, ingyen multikulti ölelés, mittomén. Ma már a méltóságteljes csendnek baromira nincs médiavisszhangja, max. csak ha egy egész tömeg temet valakit. A flashmob műfaja pedig alapvetően szellemes, de itt csak a románok poénkodtak a zászlóval. Ennyire siváran esküszöm csak a katonaság bír teret foglalni.... Marketingben vesztésre állunk, mert csak magunkat bírjuk megszólítani.
csabakiralyfi | 2009-11-04 17:53:39
Nekem hiányoznak a piros sárga kék padok, az egyértelmű volt. Funár hülye, és a rá szavazók hülyék. De most mi a fuck van?
csabakiralyfi | 2009-11-04 17:52:30
Nem is rossz. Marad minden az újban :)
meszesmacko | 2009-11-04 17:40:19
Zseniális. Főleg, ha a román sajtóban az jön le, hogy a magyarok meghackelték az avatást, a magyarban meg az, hogy a románok meghackelték a magyar hacket.
meszesmacko | 2009-11-04 17:27:25
És marad minden az újban :D