Meddig lóg még Matyi a levegőben?
Eredetileg egy hónapja, későbbi egyezség szerint ma kellett volna befejezni a Mátyás-szobor restaurálását. A szobrász örülni fog, ha az őszi fagyokig elkészülnek.
Az ígéretekkel ellentétben nem adják át ma műszakilag sem a Mátyás-szoborcsoportot. Tíz nappal ezelőtt László Attila, Kolozsvár alpolgármestere még azt nyilatkozta, nem látja, miért ne történhetne meg az átadás, tegnap kora délután szűkszavúan csak annyit mondott, a kivitelező nem fejezte be a munkálatokat, és holnaptól büntetőkamatot számolnak fel a késés miatt.
Akkor most mikor és mi?
Másfél órára rá telefonon kereste meg szerkesztőségünket, és elnézést kért, amiért nem tudott a tanácsülés miatt hosszasan nyilatkozni. Elmondta viszont, hogy a kolozsvári önkormányzat és a szoborfelújítást végző Concefa Rt. 2009-ben megkötött szerződésének határideje július 27-én lejárt.
„Ez a határidő volt megszabva az eredeti szerződésben. A határidő lejárta előtt a kivitelező kérte ennek meghosszabbítását 30 nappal, valamint azt, hogy egészítsük ki a szerződést új pénzösszeggel is, mert váratlan munkálatok merültek fel. Aztán ismét jelezték, hogy nem tudják augusztus 27-én befejezni a szobrot, és kérik a szeptember 30-ra történő módosítást.
Abban maradtunk a kollégáinkkal, hogy holnap (ma – szerk. megj.) ismét lesz egy szemrevételezés, írnak egy jegyzőkönyvet, amennyiben valóban teljesítették a feltételeket, és objektív okból kifolyólag nem tudták tartani a határidőt. Szeptember 30. a legeslegutolsó dátum, amit el tudunk fogadni”, szögezte le az alpolgármester. Mivel tudomásunk szerint nem július 27-én, hanem július 22-én járt le az eredeti szerződés, az eltérést jeleztük László Attilának. „A kollégáim július 27-ről tájékoztattak”, válaszolta.
A talapzat és a munkamorál
Arra a kérdésre, hogy milyen fennakadások miatt késnek a kivitelezők a munkálatokkal, elmondta, a szoborcsoport talapzatának összerakása okoz nehézséget.
„Ugyanakkor több forrásból is értesültem, hogy nem tudnak korbáccsal a hátuk mögött megfelelő minőségi munkát végezni. A kakukk kijött az órából már rég”, tette hozzá. Azt is megtudtuk, hogy amennyiben ismét módosítják a szerződést, szeptember végétől lehet büntetőkamatot számolni a kivitelezés esetleges késése miatt.
A Fadrusz-alkotás restaurálásáról László Attilával először egy nappal a Kolozsvári Magyar Napok előtt, augusztus 17-én beszélgettünk.
Akkor első mondatai között szerepelt, hogy a „munkálatok tartják az eredeti határidőt”. „Naponta kijárok oda, nézem, hogyan működnek, most az idő is engedi, hogy nap mint nap dolgozzanak a szoborcsoporton. Nagyon jól haladnak. Az első, műszaki átvétel nagy valószínűséggel megtörténhet augusztus 27-én”, fogalmazott akkor az alpolgármester, bár nehezményezte, hogy a munkások közül egyesek már fél négykor leteszik a lantot, mások pedig éjszakáig dolgoznak.
Az „előreláthatatlan” munkák 48 százalékkal dobták meg a büdzsét
Arra a kérdésre, hogy a szobor feltárása során voltak-e olyan dolgok, melyekkel előre nem lehetett számolni, az alpolgármester akkor elmondta:
„Tudni kell azt, hogy ezt a szobrot megröntgenezték, szétbontás előtt belenéztek endoszkóppal, szeizmográfiai vizsgálatokat végeztek, amiről egyesek előszeretettel hallgatnak. Miután elkészültek a kivitelezési tervek, számos olyan felmérés folyt, amely a hiányos információkat volt hivatott pótolni. A kivitelezés megkezdése előtt ezek a fehér foltok kiszínesedtek, és nagyon tisztán láttuk, hogy milyen problémákkal fogunk a kivitelezés során találkozni. Az más tál tészta, hogy egyesek megpróbálják ezt különböző, misztifikált szakmai érvekkel valahogy kimagyarázni, hogy erről nem tudtak, és előreláthatatlan volt. Nagyon tisztességes munkát végeztek a magyarországi műemlékvédelmi hivatal munkatársai, az eredményeket be is mutatták”.
Arra is rákérdeztünk, hogy az eredeti szerződésbe foglalt összeghez képest drágább lesz-e a Mátyás-szoborcsoport restaurálása.
„Kiegészítettük a szerződést az úgynevezett előre nem látott munkálatok összegével, valami 48 százalékkal nőtt a költségvetés az eredeti kiíráshoz viszonyítva többnyire az acélszerkezet köré csoportosult költségek miatt, melyek nem szerepektek az eredeti kiadások között. A kivitelezési munkálatok ára nem változott, a határidő nem tolódott ki. Nem az acél árával nőtt meg a kivitelezési költség (nem cserélik ki az acélszerkezetet, szerk. megj.), hanem az összeszerelés, szétszerelés árával. A kolozsvári önkormányzat állja a plusz költségeket”, mondta László Attila.
Szintén augusztus 17-én telefonon kértük ki a szobor bronzalakjainak restaurálásával megbízott szobrászművész, Kolozsi Tibor véleményét: át lehet-e adni a hónap végén műszakilag a szobrot. Nevetve csak ennyit jegyzett meg: „Végül is ez félkész állapotban is megtörténhet”. Akkor azt nyilatkozta, hogy a szoborcsoport összerakása még hátra van, és reménykedik abban, hogy a fagyok beállta előtt befejezik a felújítást.
Addig Matyi lóg a levegőben. Pontosabban egy állványon.
