2012. május 17. - Paszkál, Ditmár, Rezeda
2012.02.09  |   0 hozzászólás

Önként (vitték) a vágóhídra

Manna.ro  

Túl sok értelme már nincs így a választások előtt pár hónappal, de az igen nagy és sok oldalról érkező nyomás indokolhatja Boc távozását. Az utolsó szó viszont ismét az államfőé.

Emil Boc miniszterelnök, a Demokrata Liberális Párt elnöke a hétfő délelőtti kormányülésen jelentette be, hogy lemondott kormányzási megbízatásáról. A párt szóvivője, Sever Voinescu azt hangoztatta, ennek ellenére az RMDSZ-szel és a Románia Haladásáért Szövetséggel alkotott koalíció és parlamenti többség működik.



Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kolozsvári Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta, amennyiben a parlament kétszer is visszautasítja az új kormányt, ez csak előfeltétele az előrehozott választásoknak, de a végső szó továbbra is Traian Băsescu államfőé.

„Ahhoz, hogy előrehozott választásokat lehessen szervezni, a koalícióban teljes egyetértésre van szükség, és nem árt, ha az ellenzéki pártokkal is van egy megegyezés, de ami a legfontosabb, hogy szükség van az államelnök beleegyezésére. Az Alkotmány úgy fogalmaz, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, de nem kötelező még akkor sem, ha kétszer megbukott az új kormány a parlament előtt” – mondta a szövetségi elnök.

A kormány távozásának lehetséges indokairól és a fejleményekről Szász Alpár Zoltán politológussal beszélgettünk.



Mennyire önkéntes Emil Boc lemondása?

Úgy gondolom, hogy saját elhatározásának jelentős szerepe volt ebben a döntésben, bár – mint tudjuk – lépését az államfővel korábban egyeztette, jóllehet a párton belül erre vonatkozóan nem történtek egyeztetések.

Viszont a sajtóértesülések, a különféle kiszivárogtatások arról tanúskodnak, hogy különböző oldalról nyomások érték a volt miniszterelnököt, például a PDL alelnökei és korifeusai részéről – Elena Udrea megpedzette azt, hogy Boc-nak jó lenne távoznia, Roberta Anastase hasonlóképpen, akárcsak Vasile Blaga.


Mire volt jó néhány hónappal a választások előtt ez a lemondás?

Ennek túl sok értelme már nincs, korábban kellett volna a vezéráldozatot meglépni, hogy számottevő mértékben javítani lehessen a párt arculatán a választásokig. Most már kevesebb idő maradt, ám a jelek szerint az IMF tárgyalócsoportjának a látogatása lényeges szempontja volt az időzítésnek.

Akkor is, ha novemberben lesznek a választások – ami egyre kevésbé valószínű –, egy új kormánnyal és a párton belüli építkezéssel is csak nagyon nehezen lehet már a Liberális Demokrata Párt népszerűségét valamennyire növelni. Nem hiszem, hogy el lehet még hitetni bármilyen kommunikációval vagy propagandával, hogy a PDL az a párt, amely az országért áldozatokat vállalt, és lám-lám ezeknek az áldozatoknak megvan az eredménye.

Ha áttekintjük a legutóbbi gazdasági adatokat, akkor a becslések egyre konzervatívabbak, sokat kozmetikázni a helyzeten nem lehet. Nem hiszem, hogy tizenegynéhány százalékról úgy fel tudná tornázni magát a párt, hogy a választási győzelem közelébe kerüljön. Egyelőre az elfogadható vereség lehetősége is távolinak tűnik.


Vajon Emil Boc-nál elszakadt a cérna?

Megtörténhet. Szerintem rájött, hogy ő az áldozati bárány, és kénytelen-kelletlen ezt a szerepet is elvállalta, bár inkább azt gondolom, hogy pártját akarja menteni. Bármi elképzelhető. Az is, hogy Boc egy éve tudja, hogy ezt az áldozatot is vállalnia kell. Egy évvel korábban arról volt szó, hogy egy pártalapítvány élére fog kerülni, és az aktív politikai életből kivonul.

Ez a helyzet ha nem is lenne teljességgel analóg a Magyarországon már kipróbált megoldással, de a továbblépésnek hasonló módja ahhoz, amit Gyurcsány Ferenc korábban választott. A volt miniszterelnök a politikai elitben marad, de közvetlen politikai szerepet valószínűleg a jövőben nem vállal.

Egyelőre viszont nem ezt a forgatókönyvet látjuk megvalósulni. Emil Boc úgy őrizte meg pártelnöki funkcióját, hogy pillanatnyilag az új kormány kialakításánál is bábáskodik. A kormányfői poszt feláldozására úgy gondolom, az államfő is bizonyos mértékben sarkallta. Az az államfő, aki úgy gondolta, a recesszió terheit nem az üzleti szférára helyezi – mint ahogy ez Magyarországon jószerével megtörtént –, hanem a lakosságra.


Van jelenleg az előrehozott választások kiírására vonatkozó forgatókönyv? Vagy inkább az valószínű, hogy a parlament meg fogja szavazni a Mihai Răzvan Ungureanu által felállított kormányt? Mit gondol, Mihai Răzvan Ungureanu szakértőkből vagy politikusokból álló kormányt hoz létre?

Az előrehozott választások forgatókönyve viszonylag egyszerű, de korántsem biztos, hogy valós. Emil Boc és kormánya lemondott, az államfőnek tehát valakit meg kellett bíznia a kormányalakítással. Az előzetes találgatásoknak megfelelően egy technokratára – Mihai Răzvan Ungureanura – esett a választása.

Amint a tegnapi nap folyamán ez már eldőlt, Ungureanu kormányában az RMDSZ és az UNPR megőrizné korábbi tárcáit, sőt még személyi változások sem történnének ebben a tekintetben. Ezzel szemben a liberális demokraták a teljes csapatot lecserélték. Fiatal, második vonalbeli, ám területükön szakértőnek tekintett politikusokat javasoltak a tárcák élére, bár némi kritikai éllel azt is lehetne állítani, hogy a leköszönő miniszterek pártfogoltjaikat tolták előtérbe.

Az ellenzéki nyilatkozatok mintha azt sejtetnék, hogy 60 nap alatt Romániának nem lesz újonnan beiktatott kormánya, mert sem egy tisztán pártalapú kormányt, sem egy technokrata miniszterelnököt és technokrata minisztereket felsorakoztató kabinetet nem hajlandó az ellenzék megszavazni.

Ezt a sejtést mindenképpen szembesíteni kell a rendelkezésre álló számadatok tanúságával. Annak ellenére, hogy a parlamenti padsorokban bekövetkezett sorozatos ide-oda átülések miatt a különböző források a frakciók összetételére vonatkozóan aligha szolgálnak egybehangzó és megbízható adatokkal, csak az valószínűsíthető, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása során a legtöbb szakbizottság nem lesz de jure határozatképes.

Viszont a parlament plénumában a három kormánypárt honatyái (majdnem) maximális mozgósítás esetén – értelemszerűen a nemzeti kisebbségi képviselőkkel is kiegészülve – képesek „szállítani” a kormány beiktatásához szükséges szavazatszámot, többséget.


Mekkora szerepe lehet az RMDSZ-nek az új kormányban?

Ami az RMDSZ tárcákban mért politikai súlyát illeti, változás nincs. Kérdés csupán az, hogy amikor a Szövetségen belül egyre több hang az előrehozott választásokat szorgalmazza, a párt csúcsvezetése mennyire nyomatékosan fogja követelni az általa megfogalmazott prioritások gyakorlatba ültetését.

Vagyis a lehetséges politikai következmények kiváltása árán is ellenezni fogja-e a közigazgatás átszervezését és az alkotmánymódosítást, illetve szorgalmazni fogja-e a restitúció folytatását, a kisebbségi törvény elfogadtatását, a magyar intézet vagy tagozat létrehozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, az észak-erdélyi autópálya továbbépítését stb.

A koalíciós tárgyalások közepette elhangzott nyilatkozatok, beleértve az új koalíciós egyezmény szükségességére vonatkozót, az RMDSZ határozott(abb) kiállására engednek következtetni.


Hogyan látja az erdélyi magyar politikai rivalizálást a jelenlegi történések tükrében és a továbbiakban?

Úgy vélem, hogy az előrehozott választásokat szorgalmazók arra is gondolhattak: ebben az esetben az RMDSZ hátrányból induló riválisainak (az EMNP-nek és az MPP-nek) kevesebb ideje lenne építkezni, s a Szövetségnek sikerülne talán újabb négy évre átmentenie etnikai hegemón szerepet.

Viszont ne feledjük azt sem, hogy az új esztendő mind az RMDSZ, mind az EMNP vezetése részéről tapogatózó, a megegyezés irányába mutató nyilatkozatokkal indult. Még akkor is, ha újabban volt ezen a téren megtorpanás – nevezetesen a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelölt támogatásának a kapcsán –, a magyar kisebbség parlamenti képviselete biztosításának a fontosságára való tekintettel úgy gondolom: legvalószínűbb az, hogy politikusaink továbbra is valamilyen egyezség tető alá hozásán fognak munkálkodni.

Ennek mikéntjében persze az időközben lebonyolított helyi önkormányzati választások eredményei is szerepet játszanak majd.
 

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)