Botrányt kavart egy könyv Berlinben

Napok óta téma a német sajtóban, rádió- és tv-csatornákon egy könyv és annak szerzője. Thilo Sarrazinról, a berlini tartományi kormány korábbi pénzügyminiszteréről, a Bundesbank elnökségének a tagjáról van szó. A hét elején mutatta be könyvét, ám a Németország felszámolja magát című kötet már megjelenése előtt heves vitákat kavart, s könnyen lehet, hogy a szerzőnek az állásába kerül.

 

 

Sarrazin, aki évek óta felháborodást, de legalábbis feltűnést kelt a társadalom szegényebb rétegeit piszkáló kijelentéseivel, ezúttal a bevándorlókat, azokon belül is a muzulmán hitűeket pécézte ki magának. Magvas tételei - amelyeket pszeudotudományos, nem kellően alátámasztott idézetekkel kísér - azt sulykolják az olvasók fejébe, hogy az arab és török bevándorlók a német államon élősködnek. 

 

 

 

Mivel népes, nem egyszer 7-8 fős családokban élnek, jelentős szociális juttatásokat kapnak, amit távolról sem ellensúlyoz az a haszon, amelyet gazdasági tevékenységük hajt Németországnak. Ráadásul értelmi képességeik jóval elmaradnak a németekéi mögött - szaporodási rátájuk viszont magasabb azokénál. Így előbb-utóbb ők fogják alkotni a többséget, ami Németország fokozatos elbutulását fogja eredményezni.

 

A hivatalos reagálások túlnyomó többsége durván sértőnek, rasszistának, tűrhetetlennek minősítette Sarrazin állításait. A szociáldemokrata párt elnöksége fegyelmi eljárást indított ellene, amelynek a vége bizonyosan kizárás lesz. A Bundesbankra is erős nyomás nehezedik a szerző elbocsátása érdekében. 

 

A Der Spiegel esszéírója, Erich Follath szellemi ámokfutónak nevezte Sarrazint - egyúttal azonban kénytelen volt elismerni, hogy a németek körében termékeny talajra hullanak a megpendített gondolatok; már-már a többség helyeslésével találkoznak. Erre enged következtetni a könyv fogadtatása. Az első két kiadás (összesen 40 ezer példány) már elfogyott, a kiadó szerdára ígérte a harmadikat, újabb 30 ezer darabot. 

 

A negyedik kiadást már 80 ezer példányban nyomják - várhatóan az is egytől egyig gazdára talál. Aligha valószínű, hogy a vásárlók azért kapkodnának a könyvújdonság után, hogy elolvasása után dühösen telefonáljanak a kiadónak, tiltakozásukat fejezve ki.

 

Bevándorlókon élcelődni, ellenük hangulatot kelteni, uszítani eddig a szélsőjobboldali pártok (NPD, DVU) hitbizománya volt Németországban. Sarrazin fellépésében az a meghökkentő, hogy ezúttal egy szociáldemokrata párttag és elismert pénzügyi szakember nyúl ahhoz a témához, amely a felszín alatt évek óta foglalkoztatja a társadalmat. Arról nyíltan beszélni, pláne megoldásokat körvonalazni azonban eddig a politikai porond egyetlen komoly szereplője sem mert.

 

 

 

A Schröder-kormány idején (1998-2005) az illetékes tárcák óvakodtak attól, hogy beilleszkedésre, a német társadalmi normák és törvények tiszteletére szorítsák a lakosság 9 százalékát kitevő 7,4 millió bevándorlót. A "migrációs hátterű" egyéneket szinte körüludvarolta a politika (akkor fogadta el a Bundestag a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvényt), az elvárásokról viszont nem beszélt. 

 

Schröder kormányzása idején a politika fő jelszava volt a kisebbségek tisztelete, a kulturális, vallási, nyelvi különbözőség tolerálása, mi több bálványozása. Ennek (is) a következménye a mai helyzet, amelyben agresszív külföldi fiatalok körében sikk a németek sértegetése, tettleges bántalmazása és általában az elzárkózás a többségi társadalomtól.

 

A kereszténydemokraták (CDU/CSU) hatalomra jutása nyomán kezdtek olyan hangok hallatszani, hogy a bevándorlóknak nemcsak jogaik, de kötelességeik is vannak. Például tisztességesen megtanulni németül, a gyerekeket óvodába és iskolába járatni. A Merkel-kormány alatt született meg az a törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti a német állampolgárság megadását: komoly vizsgát kell tenni német nyelvből és az alkotmány ismeretéből.

 

A gond ott van, hogy a migránsok jelentős része nem akar német állampolgár lenni - és beilleszkedni sem hajlandó. Ez megmutatkozik a német nyelvtudásuk hiányában vagy roppant gyenge színvonalában (ami lehetetlenné teszi nemhogy szakma elsajátítását, de többnyire még az általános iskola elvégzését is), a németek iránti ellenszenvükben, sőt gyűlöletükben, aszociális életmódjukban, bűnözői aktivitásukban. Sarrazin felesége tanárnő egy neuköllni iskolában, ahol a tanulók 80 százaléka nem német. A könyv írásakor a férj feltehetően jócskán merített az ő szakmai tapasztalataiból is.

 

 

 

Tény, hogy a beilleszkedni nem akarók között többségben vannak a török és arab bevándorlók. A problémák hatványozottan jelentkeznek olyan városokban, kerületekben (Berlinben például Neukölln, Wedding és Kreuzberg kerületben), ahol kis túlzással alig lehet az utcán németekkel találkozni - annál több a fejkendőt vagy nikábot viselő nő és a szakállas, kaftánt hordó férfi. 

 

Hogy a jelenséget nem csak az ilyen kerületek lakossága érzékeli, azt jól mutatja, hogy az n-tv felmérése szerint a megkérdezettek 96 százaléka úgy véli: Sarrazin nem ment messzire a könyvében leírt dolgokkal.

 

Sok szempontból igazat ad neki Necla Kelek is, aki a szerzővel együtt prezentálta a kötetet berlini újságírók előtt. A török születésű szociológus és iszlám-bíráló az "elbutulás"-tézist megkerülve arra helyezte a hangsúlyt, hogy Sarrazin igen fontos dolgot mondott ki, amikor felhívta a figyelmet az integrációs politika terén elkövetett hibákra. A könyv "felszabadító rúgás", írója "drasztikusan fogalmaz meg keserű igazságokat" - így Kelek.

 

Bármi lesz is a Sarrazin-ügy vége, egy dolog bizonyos: a német politikának szembe kell néznie a migránsok azon, nem jelentéktelen hányadával, amely nem hajlandó beilleszkedni, sőt ellenségesen viszonyul a többségi társadalomhoz. Nekik üzente pár évvel ezelőtt egy CSU-politikus: akinek nem tetszik Németország, az hazatérhet ősei hazájába.