Irán nem szállít olajat francia és brit cégeknek
Irán leállította a nyersolaj eladását francia és brit cégeknek – jelent meg az iszlám ország olajügyi minisztériumának honlapján. Elemzők szerint a teheráni lépés válasz az Európai Uniónak arra az év eleji döntésére, hogy megszünteti az iráni olaj importját júliustól. A héten már volt egy hasonló bejelentés Irán részéről, de azt később hivatalosan cáfolták.
Januárban az EU 27 tagországa arról döntött, hogy júliustól leállítja az iráni olajimportot az ország vitatott nukleáris programja miatt, aminek célja a Nyugat szerint atombomba létrehozása, noha Irán ezt cáfolja.
Irán teljes olajkivitelében 18 százalékkal részesedik az európai értékesítés. Legfrissebb adatok szerint az EU napi mintegy 700 ezer hordó iráni kőolajat vásárolt a tavalyi harmadik negyedévben, ami közel 7 százalékos növekedés az előző három hónaphoz képest. Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unió nyolc országa importált iráni kőolajat.
Az iráni részesedés a nyolc ország teljes olajimportján belül a következő volt: Olaszország (13,2 százalék), Spanyolország (16,2 százalék), Görögország (53,1 százalék) Franciaország (6,0 százalék), Belgium (11,6 százalék), Hollandia (1,5 százalék), Németország (0,4 százalék), Csehország (1,4 százalék).
Az Európai Bizottság a múlt héten azt közölte, hogy ha Irán leállítaná az olajexportot, akkor sem maradna olaj nélkül a 27 ország, ahol a tartalékok 120 nap kereslet kielégítésére elegendőek.
hirado.hu
