2012. május 17. - Paszkál, Ditmár, Rezeda
2010.09.07

November 25-én érvényüket vesztik a roncsjegyek

0 hozzászólás  

 A Roncsprogram és a Zöld Ház a környezetvédelmi és erdészeti minisztérium két sikerprogramja, amelyek jövőre is folytatódni fognak, jelentette ki Borbély László tárcavezető kedden Craiován, Dolj megyei polgármesterekkel tartott találkozóján.

 A Roncsprogram keretében eddig 165 ezer régi gépjárművet vontak ki a forgalomból, és negyvenezer újat adtak el, mondta a miniszter. A megvásárolt autók több mint fele hazai gyártású. Közölte, többen figyelmeztették, hogy ne vezessék be a roncsjegyet és annak szabad árusítását, de valahogy érdekeltté kellett tenni az állampolgárokat.
 
Figyelmeztette mindazokat, akik idei beváltatlan roncsjegyekkel rendelkeznek, hogy váltsák be azokat minél hamarabb, mert november 25-én érvényüket veszítik.
 
Elmesélte, hogy nemrég felhívta egy alpolgármester, aki összegyűjtött körülbelül tíz ilyen jegyet, és tőle kért tanácsot, kinek adhatná el. Ebben a bizniszben még nem utazik, utasította el ajánlatát a tárcavezető.
 
A Zöld Ház programról Borbély elmondta, rövid időn belül ismét megnyitják, és pályázatokat várnak a környezetkímélő fűtéssel felszerelt házak építésére.
 
manna.ro/mediafax
címkék: roncsprogram 
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)