Szabályozott áron vehetjük az energiát 2017-ig
Két év haladékot kapott Románia arra, hogy bevezesse az energiaárak teljes liberalizálását, így legkésőbb 2017-ig fenntarható a hatósági árszabályozás – jelentette be Székely István, az Európai Bizottság (EB) küldöttségének vezetője.
Az árliberalizáció feltétele volt annak a hitelszerződésnek, amelyet az ország az EB-vel, a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal kötött. A lépést az indokolja, hogy az európai közösségen belül jelenleg legalacsonyabbnak számító hazai energiaáraknak lassan fel kell zárkózniuk az uniós szintekhez.
Az ipari fogyasztók számára 2014. január elsején szűnik meg az állami árszabályozás, a lakosságnak viszont 2017-ig lenne ideje átállni az „uniókonform“ gáz- és villanyszámlákra. Székely István elmondása szerint a fokozatos árliberalizáció pontos menetét a román kormány kell, hogy meghatározza, a hitelintézetek csupán annyit kértek, hogy ez a folyamat világos és belátható legyen.
Újságírói kérdésre Jeffrey Franks azt mondta, az árak alakulása nagyban függ majd azoktól a tárgyalásoktól, amelyeket a hitelintézetek következő romániai látogatásuk alkalmával, áprilisban folytatnak majd a gáz- és kőolajipari szolgáltatókkal.
Az IMF küldöttségének vezetője ugyanakkor bírálta, hogy a román kormány jelentős állami gázártámogatást nyújt a vegyipari kombinátoknak. Leszögezte: amíg a romániai energiaárak nem közelítik meg az uniós szintet, addig nem valósulhatnak meg a gazdaság számára oly fontos energiaipari befektetések sem.
Az IMF-szakértő elmondása szerint az ipari fogyasztók már most felkészülhetnek arra, hogy az elkövetkező hónapokban megindul az elektromos energia árának fokozatos felszabadítása. Biztosított róla, hogy a lakosság esetében a kormány csak jövő évben kezd lazítani az állami árkontrollon oly módon, hogy a szociálisan érzékeny rétegeket minél jobban védje.
umsz.ro
