2012. május 21. - Konstantin, András
2010.09.08

Tíz százalékra csökkentenék az adókulcsot

0 hozzászólás  

 A minimáladó azonnali eltörlését, valamint az egységes adókulcs 10 százalékra való csökkentését kéri a Munkaadók Konföderációjának Szövetsége. A szövetség így tenné vonzóbbá a román gazdaságot a befektetők szemében.

 Dan Matei Agathon szóvivő szerint egyrészt nem lehet állami beruházásokra számítani a következő időszakban, másrészt Romániát olyan országok veszik körül, ahol kisebb az adókulcs. Az adókulcs csökkentésével azonban Románia ismét felkeltené a román és külföldi befektetők érdeklődését, akik alapvetően stabil és előrelátható adórendszert várnak a kormánytól.
 
Az adócsökkentéssel kieső költségvetési bevételek pótlására a munkáltatói szövetség az online szerencsejátékok megadóztatását javasolja. Agathon szerint Romániában évente 500 millió eurót játszanak el internetes szerencsejátékokon. 
 
Egy másik bevételi forrás lehetne szerinte a fővárosban lévő szinte ötezer kereskedelmi felület, amelyek a fő útvonalak mentén találhatóak, de nem privatizálták őket. Ehhez a forráshoz azonban magánérdekek miatt nem nyúlnak, bírált Dan Matei Agathon. Ő nagyobb telekadót vetne ki a luxusvillák tulajdonosaira is, és felmentené büntetés fizetése alól azokat a cégeket, amelyek december 31-ig kifizetik állami adósságaikat.
 
manna.ro/mediafax
címkék: befektetés  adórendszer 
0 hozzászólás  
Átlagos (1 Szavazás)