2010.04.19
Tőkeexportőrök találkoznak Szovátán
0 hozzászólás
Regionálissá nőtte ki magát az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szovátai Nemzetközi Tőkeexport Konferencia. A korábbi Román - Magyar Tőkeexport Konferencia tapasztalataira építve a szervezők 2009-ben úgy döntöttek, hogy a kétoldalú rendezvényt térségivé szélesítve más közép-kelet-európai államokat is bekapcsolnak a közös gondolkodásba.
Az első szovátai konferencia a nemzetközi működő tőke mozgásairól, a "tőkeexport" sajátosságairól szólt leginkább. A második rendezvény gondolatkörét a világgazdasági válság teremtette új helyzet és a nemzetközi működő tőke viszonya uralta. A 2010. május 10-én rendezendő harmadik konferencián az interregionális együttműködés és az önkormányzatok tőkevonzó képességének kérdéseit, valamint a KKV-k regionális tőkekivitelben játszott szerepét tűzik napirendre a résztvevők.
A befektetési és pályázati tanácsadó cégek mellett idén a térség polgármesterei is kiemelt szerepet kapnak, akik konkrét megvalósítható projekteket mutatnak majd be az érdeklődőknek. A szervezők mintegy 100-120 térségi KKV és intézményi döntéshozó részvételével számolnak.
mti

hirdetés