2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.03.22

Átfazonírozzák Sepsiszentgyörgy belvárosát

0 hozzászólás  
Tucatnyi sétálóutcát, kávézókat és boltokat alakítanak ki Sepsiszentgyörgyön a belváros felújítása és arculatváltása révén. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata elfogadta a Székely Mikó Kollégium, a színház, a városháza, a Házasságkötő Terem, a posta és a vérközpont épületei által körülhatárolt városrész rendezési tervét.

A másfél millió euróba kerülő beruházást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felvett hitelből fedezik, mondta el Antal Árpád polgármester, aki szerint a városmag területének 60 százaléka az önkormányzaté, így lehetőség van arra, hogy a jelenleg zárt belső teret megnyissák, a romos épületeket lebontassák, és helyükbe újakat építtessenek abban a reményben, hogy a megújuló belváros jelentősen javít a városképen.

A tervek szerint az önkormányzat elkészítteti az új épületek terveit, és azok területét négyzetméterenkénti 200 eurós kezdő áron árverésre bocsátja. A nyertes vállalkozó építhet majd az adott területen ingatlant, amelyben tetszés szerint kávézót, vendéglőt, vagy más kereskedelmi egységet működtethet.

A projekt megvalósítását segíti, hogy a kormány múlt heti ülésén elfogadta a vérközpontnak otthont adó műemléképület és egy óvoda épületének cseréjét, magyarázta a polgármester, aki szerint a Romtelecommal is tárgyalnak, hogy a városközpontban éktelenkedő romos épületét adja bérbe az önkormányzatnak és közösen fizessék a 600 ezer euróba kerülő javítási, felújítási munkálatokat.

Ha sikerül a tulajdonossal megegyezni, akkor a tervek szerint a Romtelecom épületébe költözne a posta, amelynek jelenlegi székházát, a volt Hungária szállót megvásárolná a város.

úmsz
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)