2010.03.17
Borbély László leváltaná a kekeckedő polgármestert
0 hozzászólás
Magyarellenesnek minősítette Borbély László környezetvédelmi miniszter Dorin Florea polgármestert, aki személyesen lépett fel a Zöld SzékelyFöld Egyesület akciójával szemben. A barátságtalan gesztust egy nagyon is barátságos kezdeményezés váltotta ki: a székelyekföldi zöldek használt háztartási olajat szerettek volna gyűjteni Marosvásárhelyen.
Az eredeti tervek szerint a Zöld Székelyföld Egyesület a napokban Marosvásárhelyen működtetett volna gyűjtőpontokat, ahol a helyi lakosok leadhatták volna a környezetszennyező háztartási olajat. Az akció nem előzmény nélküli: ilyen jellegű kampányra már Hargita megyében többször is sor került.
A Hargita megyei sikeren felbuzdulva döntött úgy a szervezet, hogy az akciót „kihelyezi” Maros megyébe is, így erősítve a régióban élők környezettudatosságát. A környezetvédelem azonban – legalábbis Marosvásárhelyen – nehezen „csatornázható át”: az önkormányzat csak néhány gyűjtőpont felállítását engedélyezte, a civil kezdeményezésre kellőképpen meg nem indokolt szigorral válaszolt.
Az utcán szolgálatot teljesítő önkénteseket a polgármester személyes felügyelete mellett polgárőrök büntették meg. Dorin Florea nem csak a felállított gyűjtőpontok felszámolására, de pénzbírság kirovására is kötelezte az ügyben eljáró polgárőröket.
Csegzi Sándor alpolgármester szerint „kommunikációs hiba” van a történtek mögött, hiszen ő engedélyezte azt, amit a polgármester elutasított. Arról, hogy Dorin Florea miért utasította el korábban a civil szervezet folyamodványát, az alpolgármester rövid tájékoztatást adott: az önkormányzat vezetője szerint ez az akció rontja a városképet.
Borbély László környezetvédelmi miniszter – maga is marosvásárhelyi lakos – azonban úgy véli, a különös konfliktus mögött sokkal súlyosabb okok állnak. „Egyértelműen magyarellenes Marosvásárhely polgármestere, amikor azt tanácsolja, hogy a Zöld Székelyföld Egyesület menjen Csíkszeredába használt olajat gyűjteni” – adott hangot felháborodásának a miniszter.
Borbély tegnap kijelentette, Florea viselkedése nem lepi meg, hisz az elöljáró tíz éve ezt csinálja. „Vásárhely polgármesterét sem a környezetvédelem, sem pedig a szelektív hulladékgyűjtés nem érdekli, ezért ebben a városban ez a fajta szeméttárolás nem is működött soha – fogalmazott lapunknak Borbély László. „Ezt a polgármestert amint lehet, le kell váltani, s a jövőben kényszeríteni is fogjuk arra, hogy a zöldek megmozdulásait ne hátráltassa.”
úmsz

hirdetés