Egyházkerülete ítélte el Tőkést
Válása és magánéleti botrányai után elmarasztalta a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottsága Tőkés Lászlót.
Az egykori püspök a testület döntése értelmében vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen.
A fegyelmi bizottság bírálja a lelkész-politikust házassági fogadalom megsértése miatt, azért, mert nem gondoskodott elvárható módon feleségéről és gyermekeiről.
Az egyházmegye tagjai tanúk meghallgatása után írásbeli megrovásban részesítették az érintettet, és október 31-i határidővel 500 lej pénzbírság kifizetésére kötelezték.
Az erről szóló határozatot október 10-én hozta az illetékes grémium, a dokumentumot Szatmári Gergely Elemér bizottsági elnök, Fazakas Ferenc Sándor jegyző, Péter Emília, Filep Attila és Kovács Károly tagok ellenjegyzik.
Fazakas Ferenc Sándor mezőtelki lelkész az Új Magyar Szónak megerősítette a hírt, de nem kívánt részletekkel szolgálni a döntés hátteréről.
"Úgy egyeztünk az egyházmegyében, hogy belső fegyelmi ügyekről nem tájékoztatjuk a sajtót" – érvelt Fazakas.
A fegyelmi bizottság döntésével kapcsolatban Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke a manna.ro-nak azt nyilatkozta, hogy az a „Bihari Egyházmegye egyes erőcsoportjainak kicsinyes bosszúhadjárata csupán, amelyben Tőkés Edithet eléggé elítélendő módon csak eszközként használták fel”.
Tőkés László szerint „abszurd” és egyoldalú az ítélet, ráadásul a bizottság nem is illetékes az ügyében, mert „egy püspököt csakis a zsinati fegyelmi bizottság vizsgálhat”.
Az elmarasztalt a Romániai Református Zsinat elnökségéhez fordult jogorvoslatért. A politikus-lelkész magánéleti botrányairól többször cikkezett a romániai bulvársajtó: december elején brüsszeli asszisztensével, a Sapientia EMTE oktatójáva, Prohászka-Rád Borókával folytatott feltételezett intim viszonyáról jelent meg több cikk.
A döntéssel kapcsolatos, szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtókommünikében Demeter Szilárd így fogalmaz: "sajnálatosnak tarjuk, hogy informális megegyezésünk ellenében cselekedve a Bihari Egyházmegye számunkra ismeretlen képviselője nyilvánosságra hoz belső iratokat és részt vesz a volt püspöke ellen folytatott lejáratóhadjáratban. Valószínű, hogy a volt és leleplezett besúgók között kell keresni a tettest, mert azt - a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsána nemrégiben megfogalmazott álláspontjának figyelembevételével feltételezni sem merjük, hogy politikai indíttatásból játssza el valaki a Bihari Református Egyházmegye becsületét."
manna.ro
