2012. május 21. - Konstantin, András
2012.02.06

Mihai Răzvan Ungureanu: szoft botrányhős

0 hozzászólás  

Traian Băsescu csak hétfőn húzta ki az államelnöki kalapból Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnököt, pedig az 1968-ban született politikus karrierje rég indult. Már kamaszként belépett az Kommunista Ifjúsági Szövetségbe és akárcsak Emil Boc Mihai Răzvan Ungureanu is történelem-filozófia szakon kezdte a pályafutását. Hebraisztikát Oxfordban tanult, doktorátust Iașiban szerzett.

1998. és 2001. között a külügyminisztérium államtitkáraként dolgozott. Ő irányította a dél-kelet európai partnerségi megállapodás előkészítését, és ő vezette 2003-ban a szegedi biztonságpolitikai központot. 2004-ben lépett be a Nemzeti Liberális Pártba.

Călin Popescu Tăriceanu 2004 decemberében nevezte ki a külügyi tárca élére, ám 2007 februárjában ő is mentette fel. Az akkori miniszterelnök azért orrolt meg, mert két irakban kémkedésért letartóztatott romániai munkás helyzetéről a sajtóból szerzett tudomást, három hónap késéssel, míg Traian Băsescut néhány nappal az ügy kirobbanása után tájékoztatta a külügyi tárca vezetője.

Mihai Răzvan Ungureanu elismerte a mulasztást, és azzal magyarázta, hogy konzulátusi ügyként kezelte a kémbotrányt. A felmentett miniszter úgy értékelte saját munkáját, hogy a román diplomácia működése alatt megújult. A külképviseletekre inkább szakmai, mint politikai alapon nevezték ki a diplomatákat, a testületbe új és fiatal küldötteket neveztek ki. Szintén fontos eredménynek tekintette, hogy a Fekete-tenger térsége kiemelt figyelmet kapott az Európai Unióban, hogy kigyensúlyozottabbá váltak a Moldávia és Románia közötti tárgyalások.

2007-től a Külföldi Hírszerzői Szolgálat (SIE) élére nevezték ki. Felsőfokon beszél angolul, németül és franciául, középszinten magyarul.

manna.ro/realitatea.net/mediafax

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)