Moldvai csángók: ejnyebejnye magyar kormány
Az RMDSZ beszólt a magyar kormánynak, mert a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) teljes vezetése lemondott a támogatáspolitika miatt.
Az érdekvédelmi szervezettől az Orbán-kormány megvonta a magyar nyelvű oktatás koordinálásának és vezetésének jogát. A Bethlen Gábor Alappal kötött szerződés január elsejével lejárt, új megállapodás pedig nem született. Egyelőre a Romániai Magyar Pedagógusszövetség közvetít, ugyanúgy, mint az oktatási nevelési támogatás ügyében. Az utóbbi esetben az Iskola Alapítványt iktatta ki a magyar kormány, de az új finanszírozási rendszert egy év alatt sem sikerült zökkenőmentessé tenni.
A MCSSZ teljes vezetősége lemondott tiltakozásul az idei átszervezés ellen. Az Orbán kormány nemzetpolitikai államtitkársága azt állítja, a MCSMSZ elszámolása átláthatatlan és nem szabályszerű, ezért van szükség az új, ellenőrizhetőbb együttműködés kialakítására.
Az eljárás ellen tiltakozik az RMDSZ is. "Az ezelőtt egy évvel, az oktatási-nevelési támogatások lebonyolításával foglalkozó Iskola Alapítványtól megvont támogatás többek között azt eredményezte, hogy a jogosultak nagy része a mai napig sem részesült a 2010-es évre járó támogatási összegben. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől megvont bizalom pedig egy szintén jól felépített és működtetett oktatási rendszert veszélyeztet.
A „szórvány szórványában” élő csángómagyar közösség és az ott tanító pedagógusok iránt tanúsított tiszteletből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség teljes mértékű támogatásáról biztosítja a Moldvai Csángómagyar Szövetség lemondott vezetőségét, és közös fellépésre, összefogásra kéri a romániai magyar társadalmat.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár nyilatkozatban reagált, és leszögezte, a kormány ebben az évben hetven millió forinttal támogatja a csángó oktatást, a lebonyolítást pedig egy új, egy-két hónapon belül létrejövő alapítvány juttatja el a jogosultakhoz.
"Folytatódik a moldvai csángó magyarok oktatási programja, a tanárok rendben megkapják a fizetésüket és a gyermekek is ugyanúgy részt vehetnek a magyar órákon mint eddig" - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozó Répás.
manna.ro/mti/sajtóközlemény
