2010.02.09
Mégsem sztrájkolnak a bürokraták
0 hozzászólás
Felfüggeszti a Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (FNSA) a következő napokra tervezett tiltakozóakcióit. Romel Neagu, a FNSA elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy sikeres volt a munkaügyi minisztériummal folytatott hétvégi egyeztetés az egységes bértörvény alkalmazásáról.
A megegyezés értelmében a minisztérium teljesít minden, az érvényes kollektív munkaszerződésben szereplő feltételt. A sztrájkfelhívás azonban addig érvényben marad, amíg a kormány és az érdekvédők a tervezett leépítés mértékéről is meg nem egyeznek.
Romel Neagu figyelmeztetett arra, hogy a FNSA minden olyan tiltakozó akción részt vesz a továbbiakban is, amelyet az Alfa Kartell hirdet meg a közalkalmazottak érdekének védelmében. A FNSA mára eredetileg a munkaügyi minisztérium elé tervezett tiltakozást, február 12-re pedig általános sztrájkot hirdetett.
úmsz

hirdetés