2010.03.09
Az EKE gondnoksága alá került a Túr völgye
0 hozzászólás
Kiemelkedően magas pontszámot ért el az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári fiókja a környezetvédelmi minisztérium által kiírt pályázaton, így – számos állami intézményt maga mögött hagyva – ez a civilszervezet kapott jogot huszonegyezer hektár természetvédelmi terület gondnokságára.
Márk János, a helyi szervezet vezetője elmondta, hogy biológusokból, térképészekből, tájvédelmi szakemberekből álló csapat a Túr völgyének alsó és középső szakaszáról gondoskodik, továbbá figyelmet fordít a muzsdalyi és sárközi erdők, legelők, füves térségek, mocsarak élővilágára. Az érintett régió kiemelt védelmet élvez, mert több olyan ritka faj él itt – például a leánykoncér néven ismert halfaj –, amely Romániában sehol máshol nem található meg.
Az ártéri erdőben fészkel a fekete gólya, a békászó sas is – számol be a rendkívüli faunáról a szakember –, aki szerint a vidék növénytani szempontból is rendkívüli, éppen ezért szükség van a fokozott odafigyelésre és az állandó felügyeletre. Az EKE szigorú tájvédelmi szabályokat léptetett életbe a térségben: ellenőrzi a folyógazdálkodást, mindent megtesz a felelőtlen erdőirtás és az ősgyepek feltörése ellen.
Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy nem csak magánszemélyek, de állami intézmények is gyakran szegik meg a környezetvédelmi szabályokat. Éppen ezért az EKE radikálisan lépett fel a káros jelenségek ellen, és nem habozott feljelenteni a megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot, amikor emez Kakák falu határában lecsapoltatott egy sajátos élővilággal rendelkező, ötven hektáros vizes-gyepes területet.
Perre mentek a területileg illetékes erdészettel is, amikor az szakszerűtlenül irtani kezdett egy ártéri erdőt. Az elkötelezett fellépés most kezd beérni, a szervezet mögött igazi civil összefogás van, egyre többen ismerik a környezetvédelmi minisztérium által is elismert szervezetet. Márk János arról számolt be, hogy a természetvédelmi egyesület állandó vendég az iskolákban, folyamatosan építi kapcsolatait a helyi lakosokkal.
úmsz

hirdetés