2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.03.11

Személyit kérhetnek itthon is a SIM-kártyához

0 hozzászólás  
A nem bérletes mobiltelefonokhoz szükséges SIM-kártyák vásárlását Romániában is személyi igazolvány felmutatásához kötnék, hogy megelőzzék az ezekkel elkövethető bűncselekményeket, jelentette be Mircea Cazan liberális képviselő, a távközlési szakbizottság tagja.

Cazan elmondta, olyan bűncselekményekre gondolt, mint a telefonos fenyegetés, csalás stb., törvénykezdeményezéséhez már megkereste a belügyminisztériumot is. A képviselő elmondta, az EU-tagországok többségében ez már bevett szokás, így ellenőrizhető, kihez tartozik egy adott telefonszám.

Cazan bevallotta, azért szerete egy ilyen törvényt javasolni, mert több ismeretlen személy is felhívta ilyen telefonszámokról olyan üzleteket ajánlva, amelyekkel be szerették volna őt csapni.

A képviselő egy másik javaslatával a .ro internetes domének piacát szeretné feléleszteni azzal, hogy minden ilyen domén tulajdonosa évente díjat kellene fizessen, így nem ülnének azokon a doménneveken, amelyeket gyakorlatilag nem használnak, csak a tulajdonosa arra vár, hátha el tudja adni.

manna.ro/agerpres
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)