2010.03.17
Már csak a tanárok akarnak tiltakozni
0 hozzászólás
Sorra függesztik fel a különböző szakszervezetek és szakmai érdekvédelmi szervezetek a hét második felére beharangozott tiltakozó akcióikat. Elsősorban a bukarestiek lélegezhetnek fel, ugyanis elmarad a közúti szállító cégek mára tervezett fővárosi felvonulása, és a metrósztrájk elmaradására is van remény.
A Romániai Fuvarozók Egyesülete tegnap annak következtében fújta le a megmozdulást, hogy Emil Boc miniszterelnök megígérte: a kormány sürgősségi rendelettel szabályozná az áru- és személyszállítást, illetve büntetné azokat a cégeket, amelyek engedélyek nélkül, feketén dolgoznak. A fuvarozók több hete sürgetik a kormányt, tegye meg ezt a lépést; számításaik szerint a „kalózkodó” szállító cégek adócsalása miatt az állam évente 300 millió eurót veszít.
Berekesztették a hétfőn kezdett tiltakozó akciójukat az egyetemisták is. Ionuþ Poenaru, az Országos Diákszövetség (UNSR) elnöke tegnap abban állapodott meg Daniel Funeriu oktatási miniszterrel, hogy a szaktárca egy hétig tanulmányozza a hallgatók szociális helyzetének rendezésére, tizenöt százalékos ösztöndíjemelésére és egy hatékony kutatásfejlesztési politika kidolgozására vonatkozó kérelmeit. Az UNSR elnöke hozzátette, ha a megállapodás aláírását elnapolják, a tiltakozásokat jövő héttől tíz egyetemi központban folytatják.
A tanügyi alkalmazottak tartják magukat korábbi elhatározásukhoz, és március 25-ig naponta tartanak tiltakozó akciókat majd. Tegnap Buzãu megyében több mint ötezer pedagógus egyszerre jelentette be, hogy péntekig felfüggeszti a tanítást, mert még nem kapták meg fizetésüket. Emellett Brassó, Fehér, Krassó-Szörény, Ialomiþa, Szeben és Tulcea megyék prefektusi hivatalai előtt az Országos Oktatási Föderációhoz (FEN) tartozó tanárok állnak sztrájkőrséget.
„A négy fő oktatási szakszervezeti tömb csütörtökön dolgozza ki az elkövetkező periódus tiltakozási naptárát, de az már biztos, hogy a sztrájkőrség-sorozat március 25-én, a Szeben és Brassó megyei oktatók sztrájkőrségével ér véget” – jelentette ki Constantin Ciosu, a FEN elnöke.
A fizetéseikkel és a gazdasági válság miatti megvonásokkal elégedetlen pedagógusok ma Iaºiban vonulnak utcára, a tervek szerint a fővárost sem kímélik majd, ahol a demonstrációt március 24-re tervezik.
úmsz

hirdetés