2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.03.13

Udrea: rossz volt a turizmus privatizációja

0 hozzászólás  
Rosszul privatizálták a turizmust, és az állam csak 2009-től kezdte befektetésekkel támogatni a nehéz helyzetbe került ágazatot, fejtette ki Elena Udrea, a TUI német turisztikai társaság képviselőinek, akik 7-8 évvel Bulgária mögé helyezték Romániát.

- Valóban rosszul hajtották végre a turizmus privatizációját és most látszanak ennek következményei. 2009-ben első alkalommal, az állam elkezdte támogatni az ágazatot, beruházott a turisztikai infrastruktúrába és mindezt folytatva bízunk benne, sikerül külföldi befektetőket is idevonzanunk, nyilatkozta pénteken Elena Udrea.

Detlev Hohne, a TUI német turisztikai társaság Marokkóért, Romániáért és Bulgáriáért felelős igazgatója azt nyilatkozta, hogy Románia 7-8 évvel Bulgária mögött áll a turisztikai fejlesztések terén, nem sikerül külföldi befektetőket vonzania, amit a szomszéd ország sikerrel megtett.

A fejlesztési és turisztikai miniszter kifejtette, nem lehet turizmust fejleszteni népszerűsítés nélkül és az elmúlt években e célra szánt összegek minimálisak a szükségletekhez képest, ahhoz viszonyítva , mennyit áldoznak e célra a térség más országai - tudósít a Mediafax.

paprikaradio.ro
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)