2012. május 21. - Konstantin, András
2012.02.08

Újabb jelölt az óvodás-kormányban

0 hozzászólás  

Cristian Haiduc-ot jelölik a gazdasági minisztérium élére, miután az előző aspiráns, Andreea Paul Vass visszalépett. Botrányszag terjeng.

A 35 éves szakember a kis- és középvállalkozásokat irányító ügynökséget vezette eddig a gazdasági minisztériumban. De ő csak mellékszereplő.

Az egyik főszereplő, akit a legtöbb vád ér, az Andreea Paul Vass, Emil Boc korábbi tanácsadója, aki személyes okokra hivatkozva mondta le a kormányban való részvételt. A román sajtó tudni véli, hogy visszalépése összefüggésben van azzal, hogy múlt héten nevezték ki a Hidroelectrica privatizációját felügyelő tanácsba.

Közeli hozzátartozója, Dan Paul azonban a brókereket tömörítő egyesület elnöke. Az a bizottság, amelyben Andreea Paul Vass is részt vesz, hamarosan dönt arról, kik lesznek azok a brókerek, akik a Hidroelectrica privatizációjában közvetítenek. A korábbi gazdasági miniszterjelölt cáfolta, hogy érdekellentét állna fent.

A miniszterelnök egykori tanácsadója részvényes a Transelectrica és a Transgaz vállalatokban is: mindkét cég a gazdasági minisztérium alárendeltje. Ugyancsak tulajdonos az Alro Slatinánál, ez a cég kedvezményes áron vásárol energiahordozót a Hidroelectricától.

A gazdasági minisztérium legfontosabb feladata lesz a következőkben Románia energetikai stratégiájának kidolgozása és az energiaszektor újraszervezése a Nemzetközi Valutaalap irányelvei szerint. Ezek előírják a nagy állami vállalatok privatizációját ebben az évben.

Az Ungureanu-kormányt a bukaresti sajtó máris "óvodás", illetve kiscsoportos kormánynak becézi, mert bár a választásokig nagyon fontos ügyek várnak a kabinetre, csupa másod- és harmadvonalas, országosan nem ismert politikust hívtak meg a miniszteri tárcák élére.

manna.ro/adevărul

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)