2009.06.07
Magyar megyék az élbolyban
0 hozzászólás
A részvételi adatok szerint koradélutánig 48 százalékkal kevesebben szavaztak az európai parlamenti választáson, mint tavaly a novemberi parlamenti választáson. Az Országos Választási Iroda (BEC) más-más időpontokban közöl jelentéseket, mint fél évvel ezelőtt, így a szavazókörzetekből érkező jelentések most egy órával korábbiak, mint novemberben, megnehezítve ezzel az összehasonlítást.
Az eltérések jelentősek. A tíz óráig jegyzett jelenlét a két választás között még csak 1 százalékkal tért el, mostanra ez 9,5 százalékos lett.
A székely megyékben azonban az adatok még beszédesebbek. Hargita megyében a részvétel 61 százalékkal nagyobb az országos átlagnál, míg decemberben négy százalékkal az átlag alatt volt. Kovászna megye továbbra is az élbolyban van a maga 14,25 százalékával, ami arányaiban 63 százalékkal jobb, mint a parlamenti választásokkor. Maros megyében a lakosság 12,34 százaléka szavazott. Szilágy megye is javított az országos átlaghoz képest mintegy 31 százalékot.
A székely városok a leginkább kötelességtudóak, a Hargita megyei városi szavazók országos elsők, a háromszékiek pedig a harmadikak. Maros megye az ötödik ebben az összehasonlításban. A vidéki szavazókat azokban a román alföldön sikerült leginkább mozgósítani: Mehedinþi, Teleorman és Ilfov megye az első helyezettek.
Bukarestben nagyon alacsony a szavazati kedv. A fővárosban, amely gyakorlatilag eldöntheti a két nagy párt versenyét, a választási részvétel fele a tavaly novemberinek.
manna.ro

hirdetés