A tavalyi népszámlálás elsődleges eredményeit egy hét késéssel, május 23. helyett május 31-én teszik közzé – tájékoztat az Országos Statisztikai Intézet.
Nemcsak a másolást, a miniszterelnök tévés szerepléseit is megadóztatná Elena Udrea. Sőt, a kormány új alkalmazottai után kilogrammonként fizettetne illetéket.
Azzal a döntéssel, hogy a kormány visszahívja a polgármesteri hivataloknak kiutalt összeget, Ponta zárolta a szóban forgó pénzalapot – jelentette ki a PDL-s szenátor.
Egy mandátumot kap megyénként minden olyan kisebbség, amely az adott régióban a lakosság legalább hat százalékát teszi ki - jelentette be csütörtökön a kormányfő.
Az új egészségügyi törvénytervezetben foglaltak alapján adót vetnének ki a sörre és a fast foodokra – jelentette ki Vasile Cepoi, egészségügyi miniszter.
Németh Zsolt külügyi államtitkár bírálta az új kormány kisebbségpolitikáját, ezért perzsára hívatta a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét.
A Romániában értékesített zöldségek több mint 90 százaléka importból származik – nyilatkozta Cristian Rusu, a Hortifruct zöldség és gyümölcstermesztők egyesületének elnöke.