2010.03.19
|
0 hozzászólás
Kemény csaták a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben
Kisorsolták pénteken Nyonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőit. Lesz francia rangadó, megismétlik az 1999-es és a 2006-os döntőt. A második számú európai kupában, az Európa Ligában is kemény összecsapások várhatók.
hirdetés
A sorsolást az UEFA főtitkára, Gianni Infantino és a madridi Santiago Bernabeu stadionban rendezett döntő nagykövete, Emilio Butragueno végezte el. A Bajnokok Ligája e szakaszában már nem volt semmiféle kiemelés, így bárki bárkivel összekerülhetett. Továbbá kisorsolták a döntőbe vezető ágakat is, és azt is, hogy ki lesz a „házigazda” május 22-én.
Az első párosítás rögtön francia rangadó lett, a hazai bajnokságban a címért hajtó Lyon és a Bordeaux fog találkozni. A Lyon nagy meglepetésre kiütötte a tavaly nyáron hatalmas összegért megerősített Real Madridot, míg a regnáló francia bajnok az Olimpiakosz felett aratott kettős győzelemmel lépett tovább. A bajnokságban eddig egyszer találkozott a két gárda, akkor a Lyon otthonából a hajrában Samah góljával szerezte meg a győzelmet a Bordeaux.

A második párosban felelevenítik az 1999-es drámai Bajnokok Ligája döntőt, ahol a Bayern München 84 percen keresztül vezetett, szinte már a zsebében volt a trófea, amikor Sheringham a hosszabbításban egyenlített, majd két perc múlva Solskjaer is betalált. Azóta kissé megváltozott a két csapat ereje, a németek már nem annyira erősek, mint a 2000-es évek elején, míg a Manchester Rooney vezérletével bárhol a csúcsra érhet. A németek nagyon izgalmas mérkőzéseken a Fiorentinát búcsúztatták, míg az MU ellentmondást nem tűrően, a két mérkőzésen négy gólig jutó Rooneynak is köszönhetően kiütötték az AC Milant.
A harmadik párosban is egy korábbi döntő felelevenítése lesz, 2006-ban Párizsban a Barcelona emberelőnyben csak a hajrában tudta saját javára fordítani a párharcot Eto’o és Belletti góljaival. Az Arsenal gálaelőadással ütötte ki a visszavágón a Portót, ahogy a katalánok is néggyel küldték haza a Stuttgart csapatát. Érdekes találkozók lesznek, a két klub között elég jó a kapcsolat, továbbá a összecsapások pikantériáját Cesc Fabregas személye adja, akit fiatal korában szerződtették a londoniak a katalánoktól, több helyen azt rebesgetik, hogy a nyáron hazatér a 22 éves középpályás.
A Jose Mourinho által irányított Inter Oroszországba kell majd utazzon a visszavágóra, a CSZKA Moszkva otthonába. Az olaszok két kemény találkozó után kettős győzelemmel ütötték ki a Chelsea csapatát, míg a CSZKA Moszkva a nyolcaddöntők egyik nagy meglepetését okozta kiejtve a Sevilla együttesét. Az Inter az utolsó öt bajnoki mérkőzéséből csupán csak egyet nyert meg, így előnye egy pontra csökkent. Az orosz bajnokság a múlt hét végén kezdődött, a CSZKA legyőzte az Amkar Perm csapatát.
A negyeddöntők párosításai (március 30–31. és április 6–7.)
Olympique Lyon (francia) – Girondins Bordeaux (francia)
Bayern München (német) – Manchester United (angol)
Arsenal (angol) – FC Barcelona (spanyol)
Internazionale Milano (olasz) – CSZKA Moszkva (orosz)
Az elődöntők párosításai (április 20–21. és 27–28.)
Bayern München – Manchester United továbbjutója vs Lyon – Bordeaux továbbjutója
Inter – CSZKA Moszkva továbbjutója vs Arsenal – Barcelona továbbjutója
Az Európa Ligában is kisorsolták a negyeddöntők párosításait. A Juventus ellen szenzációs mérkőzésen fordítani tudó Fulham a Wolfsburgot kapta ellenfeléül, míg a döntőnek otthont adó Hamburgnak a Panatinaikoszt búcsúztató Standard Liege csapatán keresztül vezet az út az elődöntőbe. Spanyol házirangadó lett a harmadik párosítás, a Valencia az Atletico Madridot kapta ellenfeléül, míg a negyedik párosban a Benfica és a Liverpool találkozik. A döntőt május 22-én a Hamburg Arenában rendezik.
A negyeddöntők párosításai (április 1. és április 8.)
Fulham (angol) - Wolfsburg (német)
Hamburg (német) - Standard Liege (belga)
Valencia (spanyol) - Atlético Madrid (spanyol)
Benfica (portugál) - Liverpool (angol)
Az elődöntők párosításai (április 22. és április 29.)
Hamburg - Standard Liege továbbjutója vs Fulham – Wolfsburg továbbjutója
Valencia - Atlético Madrid továbbjutója vs Benfica – Liverpool továbbjutója