2010.03.12
|
0 hozzászólás
Nyeregben a Hamburg, a Juventus és a Standard
Megrendezték a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőinek első felvonását. Csak a Hamburg, a Juventus és a Standard Liege játékosai lehetnek nyugodtak, két gólos előnyt kovácsoltak maguknak.
hirdetés
Az Atletico Madrid csak magára haragudhat, hogy nem tudta hazai pályán legyőzni a Sporting Lisszabont. A portugálok a mérkőzés elején többször is veszélyeztettek, majd az első félidő közepén emberhátrányba kerültek, míg a mérkőzés hajrájában Tonel is kiállítatta magát tőlük, de így is sikerült kapott gól nélkül befejezniük a 90 percet.
A Hamburg magabiztosan kezdett az Anderlecht ellen, az első félidő végén már két gólos előnyt kovácsoltak maguknak a németek. A játékrész utolsó eseményeként az Anderlecht szépített, ami teljesen megváltoztatta a második félidő képét. A hazaiak Jarolim révén a 76. percben újra kettőre növelték előnyüket, amit a hármas sípszó elhangzásáig meg is tudtak tartani.
A Liverpool elszórakozta az első félidőt a Lille otthonában, a franciák nagyon ritkán jutottak el Reina kapujáig, de akkor sem voltak veszélyesek. A második játékrészben sem változott a játék képe, egészen a 84. percig, amikor is Hazard szabadrúgásból való beadásába senki sem ért bele, míg Reina megkövültem figyelte a hálójába tartó labdát.

A Rubin Kazany nem tudott élni első félidőben összeszedett egy gólos előnyével, hiszen a Wolfsburg Misimovics révén a második játékrészben egyenlített, és döntetlenre mentette az állást. Hasonló sorsa volt a Werdernek Valenciában, az első félidőben megszerezték a vezetést Frings büntetőjével, a másodikban emberelőnybe is kerültek, de a hazaiaktól Mata egyenlített. Ugyancsak 1-1-es döntetlent játszott a Benfica és a Marseille Portugáliában, a franciák az utolsó pillanatban egyenlítettek Ben Arfa révén.
Torinóban már az első félidőben befejezték a gólgyártást a Juventus és Fulham labdarúgói. A hazaiak Legrottaglie és Zebina révén már a 25. percben két góllal vezettek, amire a 36. percben Etuhu válaszolt, megpattanó lövése átverte a sérült Buffont helyettesítő Manningert. A mérkőzés hajrájában a veterán Trezeguet megint visszaállította a két gólos különbséget, első lövése még a kapufán csattant, de a visszapattanó labdát már a hálóba küldte. A második félidőben a Fulham már nem tudott igazán veszélyes lenni, míg a Juventus előnye megtartására törekedett, így a végeredmény 3-1 lett.

A Panatinaikosz a kiesés szélére került az odavágók során, hiszen hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Standard Liege csapatától. A belgák az első félidő elején hamar két gólos fórra tettek szert, amire a második játékrész elején válaszoltak a hazaiak. A magabiztos belga győzelmet Camargo késői gólja tette teljessé.

Európa Liga, nyolcaddöntő
Atletico Madrid – Sporting Lisszabon 0-0
Kiállítva: Grimi (31.), Tonel (89.) – mindketten Sporting
Hamburg – Anderlecht 3-1
Gól: Mathijsen (23.), Nistelrooy (40.), Jarolim (76.), illetve Legear (45.)
Lille – Liverpool 1-0
Gól: Hazard (84.)
Rubin Kazany – Wolfsburg 1-1
Gól: Noboa (29.), illetve Misimovics (67.)
Benfica – Marseille 1-1
Gól: Pereira (76.), illetve Arfa (90.)
Valencia – Werder Bremen 1-1
Gól: Mata (57.), illetve Frings (24., 11-esből)
Kiállítva: Banega (56., Valencia)
Panatinaikosz – Standard Liege 1-3
Gól: Vyntra (48.), illetve Witsel (8.), Jovanovics (16.), Camargo (74.)
Juventus – Fulham 3-1
Gól: Legrottaglie (9.), Zebina (25.), Trezeguet (45.), illetve Etuhu (36.)