2012. május 21. - Konstantin, András
2012.02.01

Másfél évet kapott a Forma-1-es pilóta

0 hozzászólás  

A müncheni bíróság egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Adrian Sutilt, aki ellen testi sértés vádjával indítottak eljárást.

A korábbi Forma-1-es pilóta emellett 200 ezer eurós pénzbüntetést is kapott. Egyelőre nem tudni, hogy a legutóbb a Force India alkalmazásában állt 29 éves versenyző ügyvédei fellebbeznek-e az ítélet ellen.

Adrian Sutilt a luxemburgi Eric Lux, a Lotus Renault társtulajdonosa és igazgatója perelte be, mert állítása szerint a német sportoló szándékosan okozott neki sérüléseket tavaly egy sanghaji szórakozóhelyen. Sutil és Lux az áprilisi Kínai Nagydíj után közösen vettek részt egy fogadáson, ahol vita bontakozott ki kettejük között, s a pilóta a sértett állítása szerint egy törött pezsgőspohárral okozott neki sérüléseket.

A versenyző többször is elmondta, nem állt szándékában megsebesíteni az üzletembert, Lux azonban fizikai erőszak és súlyos testi sértés vádjával büntetőjogi panaszt nyújtott be Sutil ellen.

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)