2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.09.02

Indulatosan cáfolta homoszexuális kapcsolatát a brit külügyminiszter

2 hozzászólás  
Személyes hangvételű, indulatoktól fűtött nyilatkozatban cáfolta a brit külügyminiszter azokat a híreszteléseket, amelyek szerint homoszexuális kapcsolata lenne egyik tanácsadójával. A hírbe hozott munkatárs ugyanakkor a pletykák hatására lemondott tisztségéről.
 
A konzervatív párti William Hague-ről és volt tanácsadójáról, Christopher Myersről másfél hete terjednek az interneten és a bulvársajtóban a kettejük kapcsolatát taglaló híresztelések. Ezek alapját az képezi, hogy a 49 éves, 1997 óta nős Hague és a 25 éves Myers a tavaszi választási kampány során esetenként ugyanabban a szállodai szobában lakott.
 
A külügyminiszter végül szerda este - brit politikai elemzők által rendkívülinek nevezett - igen részletes nyilatkozatot adott ki, amelyben "rosszindulatúnak"  és "teljesen megalapozatlannak" nevezte a pletykákat. 
 
A híresztelésekben felmerült az is, hogy Hague házassága válságba került, de a vezető tory politikus - aki egy időben a párt első számú vezetője és miniszterelnök-jelöltje is volt - ezt is egyértelműen cáfolta, hozzátéve: elegük lett a házasságukról keringő pletykákból, és ezért is teszi közzé ezt a nyilatkozatot.
 
Közölte: "nagyon boldog házasságban" él feleségével. Hague - a gyermektelenségük okait firtató találgatásokra válaszul - feltárta azt is, hogy hosszú évek óta szeretnének gyermeket, ám próbálkozásaik "nagyon sok nehézségbe" ütköznek; legutóbb éppen idén nyáron kellett átélniük a vetélés traumáját.
 
A külügyminiszter elismerte, hogy jobban meg kellett volna gondolnia, milyen találgatásokra adhat okot az, hogy egyes esetekben munkatársával ugyanabban a szállodai szobában laktak, ám a nyilatkozat szerint ez sem igazolhatja az "ilyen jellegű" állításokat.
 
Hague közölte: Myers az "igaztalan és rosszindulatú" pletykák nyomán, a családjára nehezedő nyomás hatására bejelentette távozását tanácsadói posztjáról. A miniszter ugyanakkor "abszolút hamisnak" nevezte azokat a felvetéseket is, hogy Myers kettejük "nem helyénvaló" kapcsolatának köszönhette kinevezését. Hague cáfolta, hogy valaha is intim kapcsolata lett volna férfiakkal.
 
mti
2 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)
kesztio
Ilyen, ha valaki konzervatív politikus.

Beküldve 2010.09.02. 19:35.

csicseri
ilyen,ha valaki sporolni akar a hotelszámlán.

Beküldve 2010.09.03. 6:31, válaszként erre: kesztio.