Kitől függ a szuverén adós?
A magyarok büszkén kirakták az IMF-et, a románok kiegyeztek. Bukarest örül, hogy dől a lé, Budapest meg annak, hogy végre szabad. Mindkettő jól csinálta.
A múlt héten sértődötten ment haza az Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió közös küldöttsége Budapestről, mivel a magyar kormány nem volt hajlandó tárgyalni a néhány, általuk kifogásolt gazdasági döntésről.
Egy héttel később Bukarestben boldogan jelentette be az Alap és a román kormány, hogy sikerült megegyezni, dől a lé továbbra is.
Melyik kormány járt el helyesen?
Igazuk van azoknak, akik szerint Orbán Viktor lépése csődbe taszította az országot? Vagy azok gondolják helyesen, akik szerint a nemzetközi nagytőkétől védte meg a kisembereket? És mi a helyzet Romániában? Kiárusították a közalkalmazottakat az IMF-nek, vagy a végső katasztrófát kerültük el egy hajszállal?
Ahogy a legtöbb ilyen történet, ez sem most kezdődött. Magyaroszág ellen - a kormány orbitális költekezési rohamai nyomán - az EU eljárást indított 2004-ben. A túlzott államháztartási hiány miatti eljárás célja, hogy a tagországokat visszaterelje az euró felé vezető útra, a közös pénz bevezetése ugyanis nem opcionális, azt minden tagország vállalta a csatlakozási szerződésben (az egyetlen kivétel Nagy-Britannia, ők meghatározatlan idejű felmentést kaptak).
Magyarország az eljárás során egyre szigorúbb felügyelet alá került, az egyre csak súlyosbodó hiány hatására az EU elérkezett a végső fegyverhez, a Magyarország felé történő EU-s pénzek kifizetésének befagyasztásához.
Ekkor azonban beütött a válság, Magyaroszág pedig az első európai dominók között dőlt el. Ilyen körülmények között a kormánynak nem volt más választása, mint leülni az EU-val és letenni az asztalra a konvergenciaprogramot, amely hihető módon ábrázolja Magyarország visszatérését a helyes útra. Ez a program volt a feltétele annak, hogy az EU megszánja a magyarokat, és pénzt adjon.
Dörzsölt jenkik Európában
De mivel az EU egyelőre nem rendelkezik tapasztalt pénzügyi szakemberek garmadájával, szokás szerint az ilyen bizniszekbe meghívják az IMF-et is. Õk már nagyon dörzsölt rókák, ha át kell látni az államháztartási trükkökön, bízik is bennük az EU (és legfőképp Németország).
A Bajnai-vezette kormány egyik legfontosabb feladata az volt, hogy mindenáron tartsa ezt a konvergencia-programot. Ezt sikerrel meg is valósították, jár a gratula érte. A választásokon győztes Fidesz-kormány első dolga volt, hogy bejelentsék: a programot saját magukra nézve is abszolút kötelezőnek érzik, az idei, leszögezett hiánycélt mindenáron hozni fogják.
De a Fidesz gazdaságpolitikája napokon belül kiakasztotta a nemzetközi fejeseket. A bejelentett 200 milliárd forintos bankadó hatására a bankok heves lobbizásba kezdtek az IMF-nél, hogy azt vonassa vissza Orbán Viktorral. Az Alap ezzel a szándékkal is érkezett Magyarországra, a bankadó eltörlése (vagy legalábbis drasztikus csökkentése) lett volna a belépő a tárgyalásokba.
A magyar kormány azonban legnagyobb meglepetésre ellenállt: kijelentették, hogy amíg az előzőleg megegyezett hiánycélt tartani tudják, addig úgy érzik, szabad kezük van az eszközök megválasztásában. És ők a bankadót nagyon jó eszköznek tartják. Innen a többi már történelem: az EU-IMF brigád a magyar kormány makacsságára hivatkozva összepakolt és hazament, a hitel következő részletét pedig nem tették lehívhatóvá.
A sztorihoz azonban hozzátartozik néhány apró, de jelentős részlet is: a bankadó és Magyarország helyzete.
Megadóztatni az uzsorát?
A bankadó ötlete annak kapcsán merült fel, hogy a magyarországi bankok a térség messze legnagyobb profitját fölözték le az elmúlt években, szakértők szerint jórészt kifogásolható vagy egyenesen etikátlan módszerekkel. A bankokat a nemzetközi válság legdurvább éve nemhogy nem sújtotta, de profitrátájukat az egekbe emelte.
A piaci mechanizmusok nem működtek, a bankok nem versenyeztek egymással, csak hordták ki az országból a pénzt bajbajutott anyabankjaik számára. Csak összehasonlításképpen: a tervezett bankadó 200 milliárdos összege megfelel az OTP csoport teljes évi profitjának, és akkor még nem beszéltünk a többi bankról.
A másik részlet a magyarországi pénzügyi helyzet. Köszönhetően a Bajnai-kormánynak az ország nemzetközi hitelezési helyzete nagyrészt helyreállt, a piacról tudják fedezni az államháztartást. Az EU-IMF csomag így csupán védőháló szerepet töltött be, hogy amennyiben a nemzetközi befektetők megint Magyarország ellen fordulnak, ne legyen összeomlás a vége.
Az Orbán-kormány döntése, miszerint ők e védőháló nélkül kívánnak tovább kötéltáncolni, nem fogja Magyarországot nyomorba dönteni. Az IMF követeléseinek való ellenállás pedig valahol érthető. Ha ugyanis nem a bankoktól, akkor adóemelésből vagy kiadáscsökkentésből kellett volna azt a 200 milliárdot kitermelni, erre pedig a kormány nemet mondott.
Romániát csak az IMF-hajszál tartja
Románia története szöges ellentéte a magyarországinak. A románok ugyanis még mindig rendkívüli módon rá vannak szorulva az IMF-pénzre, az államháztartás egyensúlytalansága pedig minden próbálkozás ellenére hatalmas.
Legnagyobb szerencsénkre azonban az Alap belátta, hogy Románia idén többet nem tehet, így beleegyezett az idei hiánycél újabb emelésébe, sőt még meg is dicsérte a kormányt kemény lépéseiért, amelyek nélkül már a szakadékban zuhannánk lefelé.
Az eredeti 2010-es hiánycél 3,6 százalék volt, ez még a magyarországi 3,8-as vállalásnál is szigorúbb, de tavalyi év közepén még az IMF és a román kormány szakértői is megvalósíthatónak látták. A folyamatosan érkező makroadatok azonban hatalmas gazdasági összeomlást sejtettek, az adólejek pedig egyre gyérebben kezdtek befolyni, ennek eredménye lett egy módosított, 5,9 százalékos hiány. A héten pedig már mindenki belátta, a valós cél inkább 6,8 százalék lesz, végül erre ráztak kezet az Alap és a kormány.
Hogy mégis mekkora bajban volt az ország, jól mutatja, hogy az IMF kimutatása szerint a megszorítások nélkül a hiány 9,1 százalék körül alakult volna. Ez még a tavalyi, 8,3 százalékos hiánynál is komolyabb lett volna, elsősorban az adóbevételek kiesésének betudhatóan.
Romániában ezért még durvább megszorítások jönnek jövőre,
elbúcsúzhatunk az egykulcsos adótól, és a nyugdíjreform is folytatódni fog. Az állam azonban nem megy csődbe, a hiányt nem a piacról kell majd fedezni, hanem az Alap adja kölcsön, olcsón. A strukturálisan ingatag gazdaság keserű levét megittuk, és reméljük a következő válság majd nagyobb egészségben talál minket.
Végső soron pénzügyi szempontból csak Magyarország esetében volt választása a kormánynak, és élt is a lehetőséggel. Románia olyan kényszerpályán mozog, ahol egyelőre azt kell elfogadnia, amit diktálnak neki. A magyar szakítás azonban egy egyszerű pénzügyi döntés volt: amennyiben a befektetők nem támadnak újra, nem lesz baj. Ha megint összeomlik a finanszírozás, akkor majd lehet térdre rogyva tárcsázni Washingtont.
