Csütörtököt mondok: nincs csatlakozás

A Facebook nem jó hely magányos embereknek, és nem csak azért, mert pontosan méri az elszigeteltséged. A nyitó oldalon folyamatosan frissül a barátaid napi tevékenységével, véleményével, tájékozottságával.

Mesterien megalkotott, Twitter-folyamhoz hasonló információhalmaz fotókkal, szavazásokkal, kvízekkel és videókkal. Biztosít arról, hogy tudd, egész pontosan mennyivel népszerűbb nálad mindenki más, esetenként tudósítva arról, hogy

13 barátodat bejelölték a Móka, nélküled című albumban.


Ez legjobb esetben is "csüggesztő" lehet. Egy valós kapcsolati háló nélkül, mellyel rendszeres interakcióban vagy, a közösségi oldalak csak bizonyítékként szolgálnak a jó öreg klisére: sosem érezheted magad annyira magányosnak, mint tömegben.




A nyomás, melyet a Facebookhoz hasonló oldalak gyakorolnak a fiatalokra, köztudott. A cyber-erőszakról, az önbántalmazásról vagy a közösségi oldalak hatására megkísérelt öngyilkosságokról szóló jelentések egyre rendszeresebbé váltak az elmúlt nyolc évben, mióta előbb a Friendster, majd a MySpace és Bebo, végül pedig a Facebook elindította a közösségi oldalak őrületét az interneten. Csak most kezdtek jelentkezni azon apró mellékhatások jelei, melyek a közösségi oldalakon felnőtt generációt érintik.

A brit Gyermekek ellen irányuló erőszak megelőzésének intézete márciusban tett közzé egy tanulmányt, melyben a GyermekVonalra beérkező hívások részletes statisztikáit elemzi. Annak ellenére, hogy a gyermekektől és tinédzserektől beérkező segélyhívások száma csak tíz százalékkal növekedett, a egyedüllét és magányosság miatt beérkező telefonhívások száma közel megháromszorozódott az elmúlt öt évben: míg ezelőtt öt évvel 1 853 ilyen hívás érkezett be a segélyvonalra, addig 2009-ben 5 525 fiatalkorú fordult segítségért az említett ok miatt.


Az idősebbek sem tudnak mit kezdeni magukkal egyedül

Az angolszász kultúrkörben végzett felmérések alapján a 18 és 34 év közötti személyek 53 százalékát nyomasztja a magány, szemben az 55 év fölöttiek 32 százalékkal. E jelenség kiváltó okára vonatkozó kérdésekre részben egy másik felmérés adott választ, melyben a válaszadók közel egyharmada vallotta, hogy túl sok időt tölt el az online kommunikációval, és túl keveset a személyes kapcsolatok építésével.

A tavaly decemberben közzétett YouGov felmérés alapján a 18 és 24 év közötti fiatalok 24 százalékának legnagyobb félelme a magány. Ezek a fiatalok bármely más korcsoporthoz képest többet aggódnak baráti és családi kapcsolataik minősége miatt, vagy ha egyedülállóak.

Az előbbiekhez hasonló adatok vezettek ahhoz, hogy a nyugati újságok címlapjain olyan témák jelenjenek meg, melyek a minden eddiginél egymáshoz jobban kötődő új generáció paradoxon-szerű magányát taglalják.

Persze nem csak a huszonévesek az egyedüliek, akik a közösségi oldalakat használják, de ez az a generáció, amely sok kapcsolatot és barátságot ezeken a csatornákon keresztül alakított ki. És a digitális kommunikáció jellegéből fakadó negatívum, hogy az emberek eltávolodnak egymástól.

Az idősebb generációk számára, akik akkor csöppentek ebbe a világba, mikor már egy kiforrott kapcsolati hálóval rendelkeztek, a közösségi oldalak alternatívát kínálnak azzal a ténnyel való megbirkózásban, hogy egyszerűen fizikailag képtelenség mindenhol jelen lenni.

Ezek a generációk elég sok időt töltöttek el egymással ahhoz, hogy megértsék barátaikat és ismerőseiket pár szavas üzenetből vagy e-mailből, és ezekben árnyalatokat legyenek képesek megkülönböztetni. Ha a kapcsolataid majdhogynem csak online vezeted, akkor nem rendelkezel ezzel a képességgel.



Az online kommunikáció nemcsak könnyen félreérhető, de a hiteles interakciók helyettesíthetőjévé is válhat. A mennyiség könnyedén a minőség ellen fordulhat: naponta egy relatív széles réteggel váltunk rövid, felszínes üzeneteket az ismeretségi körünkből anélkül, hogy legalább egy minőségi beszélgetésben is részünk lenne. A "Köszi, jövő héten beszélünk" kategóriába sorolható, legtöbb

rövid üzenet távolságtartási technika.


Minél tömörebb a kommunikációs csatorna, annál könnyebb félretenni az érzelmeket. Az egyetlen képre, üzenetsorra, státuszra redukált embereket sokkal könnyebb ignorálni, elítélni vagy elfelejteni.

Ugyanakkor mindennek a fordítottja is igaz. Az internet nem csak eltávolítja egymástól az embereket, de lehetőséget ad arra is, hogy olyan emberekkel kommunikáljunk, akikkel másképp ezt nem tehetnénk meg a fizikai távolság miatt.

Ez a kettős, imádat/gyűlölet kapcsolat a közösségi oldalak kapcsán széles körben elterjedt. Sokan ott tartanak, hogy egyszerűen

nem tudnak élni a Facebook nélkül.


Az oldalról való leiratkozás különböző szociális csoportokból való önkizárással egyenlő: elzárod magad a meghívásoktól, és elszakadsz az adott csoport tagjaitól. Ha nem, akkor beleragadhatsz ebbe az ördögi körbe, megrögzötten ellenőrzöd barátaid státuszfrissítéseit, és közben úgy érzed, folyamatosan elidegenedsz tőlük.

Ebben a posztoló kultúrában nem éljük át az élményeket, hanem csak megéljük, hogy jelenthessünk róla a külvilágnak. Inkább szerkesztjük önmagunkat, mintsem hogy tényleg önmagunk legyünk. És ez nemcsak az emberekben okoz törést, hanem az embereket körbeölelő csoportokban is. A tényleges visszacsatolási pontok helyett

a barátaid a közönségeddé válnak,

míg te valaki más közönsége leszel. Ez átvágja az emberi kapcsolatokat mindkét irányban. A kommunikáció e kudarca nemcsak pszichésen, de fizikailag is sújtja az embereket. Szintén felmérések eredményei mutatták meg, hogy a magányos emberek nehezebben kezelik az önpusztító szokásaikat, aminek következményeként sokkal gyakoribb náluk az érrendszeri megbetegedés vagy az immunrendszer legyengülése.

A magányos emberek inkább hajlanak a masszív dohányzásra vagy az alkoholfogyasztásra, mintsem az egészséges szociális élettel rendelkezők.

Az internet erősen ösztönzi a fiatalokat arra, hogy interakcióba lépjenek egymással. Ha valaki a valós életben is rendelkezik egy stabil kapcsolati hálóval, akkor annak az internet ténylegesen gazdagabbá teheti az életét. Viszont az online kommunikáció sosem fogja helyettesíteni a valós élet közösségi csoportjait.

A "magányos generáció" nem kizárólag a közösségi média eredménye. De ez nem is enyhítő körülmény a problémára nézve. Dr Mike Shooter szerint "nincs annál szomorúbb, mikor egy fiatal, elszigetelt embert látok, aki ül az ágya szélén, és a hozzá hasonlóan nyomorult helyzetben levőkre hagyatkozik, akik ragyogó mázat képesek magukra ölteni, valahányszor gyengébb jellemet észlelnek a környezetükben."

Valószínűleg ugyanez a fiatal most a laptopja előtt ül, és épp a szenzációsan sikerült ebédjéről ír egy üzenetet: mindenkinek címezi, de senkit sem szólít meg.

The Guardian nyomán