Fordítva talicskázzuk a pénzt

Románia többet fizet be az Európai Unió kasszájába, mint amennyi támogatást lehív.  Három és fél év alatt az elérhető strukturális alapok 10 százalékát, az agrártámogatások 12 százalékát hívta le. Eddig 2,35 milliárd euróval többet tejeltünk a közösségi büdzsébe, mint amennyit felhasználtunk onnan.


Leszívtuk, de nem úgy

Bár az uniós támogatások a hazai válságkezelés egyik legfontosabb eszközét jelenthetnék, Románia nem él a lehetőséggel: a vészharangot a Nemzetközi Valutaalap is megkongatta.

Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője segítséget ajánlott a kormánynak, a szakértő szerint sürgős lépésekre van szükség.




Traian Bãsescu a Szállításügyi Minisztérium munkatársait marasztalta el a minisztériumok közötti legrosszabb abszorpciós telejsítmény miatt: a szaktárca az utóbbi két hónapban egyetlen eurót sem hívott le.

Az államelnök arra figyelmeztette Radu Berceanu minisztert, hogy a projektekért felelős alkalmazottakat „testületileg ki kellene rúgni”. Bár kétmilliárd euró állt a szállításügy rendelkezésére az elmúlt három évben, június végéig ebből negyven millió eurót, azaz 1,87 százalékot hívott le, áll a Ziarul Financiar szaklapban.

Tánczos Barna jelenleg a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, előtte a regionális fejlesztési és turisztikai tárcánál dolgozott, a második Tãriceanu-kabinetben pedig a szállításügynél volt államtitkár. A Manna.ro-nak az államelnöki feddésről és az európai alapokhoz való hozzáférés esélyéről nyilatkozott.


Miért ilyen rossz a lehívás aránya?

Nem elsősorban a pályázási kedvvel van baj, a már megkötött finanszírozási szerződések aránya 47 százalék, és ez nem is olyan rossz teljesítmény. Jellemzően gond van például a mezőgazdasági pályázatokkal, mert a kérelmezők túlbecsülték a saját lehetőségeiket. Utófinanszírozásról van szó, és az ehhez szükséges önerőt nem mindenki tudja előteremteni.

Ezt nem lehetett előre látni?

Sok esetben elkészülnek a jól kigondolt pályázatok, ütemtervek, és közben derül ki, hogy az elképzelések nem megvalósíthatóak. És nem szabad elfelejteni, hogy a válság is súlyosan érintette ezeket a projekteket. A helyzet igazán 2009-ben romlott, mert szigorodtak a hitelfeltételek, nehéz banki segítséghez, áthidaló megoldásokhoz jutni. A vállalkozói szférával szemben sokkal sikeresebben pályáznak az önkormányzatok.

Nekik miért megy jobban?

Az önkormányzati pályázatok egy milliárd eurós keretének lehívása azért sikeresebb, mert itt létezik kormányzati garanciaalap, könnyebb megoldani az előfinanszírozást. Vannak arra vonatkozó tervek, hogy szintén kormányzati segítséggel felgyorsítsuk a mezőgazdasági alapok lehívását, de ez kényes helyzet. Be kell tartani az uniós szabványokat, a terv az, hogy az állami bankokat bevonjuk a pályázati rendszerbe.

És akkor megoldódhat a helyzet?

A tapasztalat azt mutatja, hogy nem feltétlenül. Az önkormányzati pályázatoknál tapasztaltuk, hogy a kiutalt pályázati pénzek „panganak”, a céltámogatások nem kerülnek azonnal felhasználásra, és emiatt akadozik az egész rendszer. A továbbiakban arra törekszünk majd, hogy csak annyit fizessünk ki, ami rögtön beruházásra is kerül.

További gond, hogy a kivitelezők is lassítják a munkát, mert folyamatosan perelnek a kiírt versenytárgyalások körül, így másfél éves késés is jelentkezhet egy-egy projekt esetében.

Akkor ez egy végtelenített folyamat? Késő támogatások, perelő kivitelezők, megvalósul egyáltalán valami az uniós pénzekből?

„Takarítani kell” a projektek körül, ahol a pályázó többször hosszabbítást kért, és nyilvánvaló, hogy nem tudja teljesíteni a vállaltakat, ott egyértelműen szerződést kell bontani.

Bãsescu nem a pályázati szféra alkalmatlanságát szidta, a sikertelenségért a kormányzati adminisztrációt tette felelőssé. Egyenesen azt állította, ki kell rúgni az eddig tehetetlen illetékeseket.

Valóban gondok vannak például a Vidékfejlesztési és Halászati Ügynökség körül. De gondoljuk csak meg, mekkora a nyomás az apparátuson: évente több tízezer pályázat fut keresztül a kezükön. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy nem várhatjuk el a pályázóktól, hogy ugyanúgy ismerjék a feltételeket, mint a kiírók.

Egyáltalán: kiismerhető ez a pályázati rendszer?

Sok gond van a kiírások körül, például nem egységes a Leader programok elszámolási rendszere: régiónként, megyénként változnak a szabályok, az értelmezések. Ezen változtatni kell.

Mennyi esély van az alapok lehívására? Mennyit veszítünk?

2015-ig van haladék, de a minél hatékonyabb lehívásra akkor van esély, ha legkésőbb jövő év végéig leszerződjük a teljes összeget. Így marad két-három év a korrekciókra, a tapasztalat azt mutatja, ennyi időre szükség van ahhoz, hogy a benyújtott projekt után a pénz átutalására valóban sor is kerüljön.