Ambrus Ágoston nem várja a fizetésnapot

Amíg csak zötykölődni lehetett a Gyergyószárhegyen átvezető országúton, volt idejük nézelődni az autósoknak. Néha még pityókáért is meg-megálltak. Nemrég viszont új aszfaltszőnyeg került az európai útra – azóta már jobban sietnek a sofőrök.



Az Ambrus-porta elé most is ki van téve a zsák krumpli. Amikor az autóval megállunk a ház előtt, már szinte kínálják is nekünk a szárhegyi pityókát. Odafigyeléssel egészen jól viszik a mindennapi betevőt – tudjuk meg a háziaktól.

Az udvarra lépve meg sem mondanánk, hogy a házigazda Ágoston családi gazdálkodással foglalkozik, hisz őszi időben is látszik, szép virágos porta lehetett nyáron az udvara. Mielőtt a házba lépnénk, a szemünk tovább keresi azt a kis jelet, ami az állattartásra utalhat. A kinti főzőn gőzölgő edény az egyetlen, amely jelzi, hogy ebben valami az állatoknak készülhet.


Itthon teremteni megélhetést

Belépünk a házba, az asztal mellett kezdődik a beszélgetés, s mindjárt az elején érződik, hogy elégedett a gazda sorsával. „Néhány évvel ezelőtt még senki sem mondta volna, hogy én gazdálkodni kezdek. Édesapám halála után megbeszéltük itthon a családdal, hogy nincs, amiért én idegenbe járjak és ott keressem a kenyeret. Én azt szerettem, hogy ha tizenötödike a fizetés napja, akkor az tizenötödike legyen” – jegyzi meg sokat sejtetően a gazda.

„Vecsésen járva láttam először mangalicákat, és úgy megtetszettek, hogy hoztunk is kettőt belőlük, aztán egy harmadik itthonról, Gyergyóból került melléjük. Lassan-lassan szaporodott az állomány. Igaz, csak disznóim vannak, semmi más állatot nem tartunk. A hagyományos magyarfajta mellett vannak húsdisznók is, ebből sikerült egy jó vérvonalat eltalálni” – mondja Ágoston.

A két fajta tartása között jelentős eltérés van, magyarázza a gazda. Míg a mangalicának főzés nélkül adja a pityókát, és a magokat is csak a földre szórja, addig a húsdisznókat sokkal nagyobb igényességgel kell ellátnia. De még mielőtt mindent megtudnánk a gazdaságról, fel is állunk az asztal mellől.


Traktorra gyűjt a gazda

Beszélgetésünk alatt kiderül, hogy az inter­netről is sokat tanult már a mangalica tartásáról, de az igazi az, amit az ember maga megtapasztal – jegyzi meg. Azt sem titkolja, hogy már két tanfolyamot is elvégzett, és az uniós támogatásokat kihasználva a félig önellátó gazdaságok számára kiírt 141-es pályázaton sikeresen szerepelt.

Az éves jövedelemforráshoz az 1500 eurót is be lehet így számolni, és reméli, ebből a pénzből futja majd egy kisebb traktorra. Egyelőre saját gépei nincsenek, így a meglévő földterületeket barátai segítségével dolgozza meg.


Igényesek kedvence

A szabadban vírítanak a szőke mangalicák. Tartásuk módjából is látszik, hogy ezek nem kényeskednek. A gazda szavának hallatán egyből közelednek annak reményében, hogy kapnak valami ennivalót. Az etetésnek itt jól bejáratott menetideje van, így csak a kedvünkért kapnak gabonát, hogy lássuk, milyen jól felzabálják a földről. A mangalicaállomány tíz egyedből áll, java része süldő.



Guszti szerint még a mangalicának nincs meg az igazi piaca itthon. „Csak az igényesebbek keresik. A nemrég megalakult szövetségnek éppen az értékesítésben lehet majd nagy szerepe” – mondja a gazda, aki maga is az egyesület alapítói között van.

Jelenleg a két disznófajta felvásárlási ára között élősúlyban kétlejes különbség van. A mangalica kilójáért tíz, a húsdisznóért nyolc lejt adnak. 

A mangalicák mellett a duroc fajtát is szemügyre vesszük. A gondos istállóépület bejárata fölött elhelyezett kis rádiókészülékből éppen az egyik helyi kereskedelmi rádió műsora hallatszik. Kiderül, ez nem a gazda, hanem az állatok kedvéért szól, hiszen „jót tesz nekik a zene”.

Az istállóban vöröses-barnás méretes állatok pihennek. „Több idő is eltelt, amíg sikerült megtalálni azt a fajtát, amely a legjobban bevált a húsdisznók közül. Végül a duroc mellett döntöttem, és azt kell mondanom, hogy már az apaállat is bizonyított” – fogalmaz a gazda.

A disznóállomány takarmányozásához raktározási felületekre is szükség van, így az udvar hátsó végében már ki is jelölték a pince leendő helyét.

Az udvar állományának feltérképezése után végül az elsőként megpillantott szabadtéri főzőt is megnézzük. Naponta főzni kell a pityókát, így erre külön mosztos kályha van felszerelve. Mellette méretes füstölő áll. Mint kiderül, a mangalicaszalonna esetében nagyon oda kell figyelni a füstölésre, hiszen könnyen odalehet az egész szalonna.

Meg kell kóstolni a mangalica szalonnáját

A gazda szerint nemcsak beszélni kell a mangalicáról, hanem meg is kell kóstolni ennek szalonnáját, hogy érezni tudjuk a különbséget. S míg mi kint az állományt néztük, addig Ágoston felesége, Annamária és édesanyja, Manyi néni finom falatokat készített az asztalra, így aztán magunk is érezhettük, hogy milyen, amikor az ember szájában elolvad a mangalicaszalonna. „Ég és föld a különbség a mangalica és a más fajták szalonnáinak ízei között” – állítja határozottan Ágoston.

A gazda arra is büszke, hogy családja szinte képes az önellátásra, így csak nagy szükség esetén mennek a boltba vásárolni. Állítja, hogy sokat számolt, de most már tudja: az ő munkájának a gyümölcse a gazdaság, így nem kell arra várnia, hogy jöjjön tizenötödike, a fizetés napja. Csak jobban ki kell számolni a költekezéseket.