2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2012.01.10  |   0 hozzászólás

Idén sem hízik a pénztárcánk

manna.ro  

Bár a tervek szerint idén nem lesz szükségünk az IMF pénzére, az előrejelzett két százalékos gazdasági növekedés optimista. A fizetésemelés veszélyes állami kaland, de valószínűleg megpróbálnak majd lekenyerezni a második félévben, hogy utána még jobban szívjunk.

Romániának nincsenek finanszírozási gondjai, ezért ebben az évben nem nyúlunk az IMF készenléti hiteléhez, mondta múlt hét végén a Nemzetközi Valutaalapot képviselő Mihai Tănăsescu. A közgazdász szerint az ország képes lesz a belső piacról fedezni kiadásait.

Románia idén nem nyúl az IMF-hitelhez

Az államkincstár 6,5 százalékos kamatú hitelt tudott felvenni a belső piacról, ami jónak mondható – erősítette meg Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter is.


Románia csak az IMF hálójában hitelképes

Mihály Csaba gazdasági elemző szerint viszont Románia csak az IMF biztonsági hálójával támaszkodhat a belső finanszírozásra. „Ha megnézzük, hogy jelen pillanatban hogyan alakul a fizetési mérleg, miként alakult az elmúlt fél, akár egész évben az euró-lej árfolyam, elmondhatjuk, hogy újabb kölcsönökre nincs szüksége az országnak sem az IMF, sem az Európai Unió részéről.

Viszont én úgy látom, hogy továbbra is szükség van egyfajta védőhálóra, egy biztonsági hitelkeretre az IMF-től, melyet csak akkor lehet felhasználni, ha azt a gazdasági, pénzügyi történések indokolttá teszik. Egy ilyen megállapodás annál is inkább fontos, mert az elmúlt két-három hónapban Közép-Kelet Európa devizái az euróhoz viszonyítva érdekes mozgásokat mutattak: hol túlerősödtek, hol gyengültek, és ezt a fajta kilengést jó lenne kivédeni.

Ezt mindazok ellenére mondom, hogy jelen pillanatban jelentős tartalékkal rendelkezik a központi jegybank, pedig december folyamán közbelépett az árfolyam alakítása érdekében”, magyarázta.


A kormány optimizmusára vall,

hogy a ránk leselkedő külső gazdasági veszélyek ellenére is két százalékos növekedésre számít idén. Az előrejelzések szerint az export szintje eléri majd a 40–45 milliárd dollárt, az ipari termelés 3-4 százalékkal növekszik, és a hitelezés is magához tér.

A statisztikai hivatal számok szintjén megerősítette a növekedési tendenciát. Eszerint Románia kereskedelmi deficitje 0,5 százalékkal esett 2011 első tizenegy hónapjában, azaz a regisztrált 8,64 milliárd eurós hiány 46 millió euróval lett kevesebb, mint 2010 hasonló időszakában.

Az export 22 százalék körüli növekedést mutatott, a behozatal esetében ez a növekedés 18 százalékos volt az említett időszakban. Románia az exportjának 71,3 százalékát az uniós tagállamokba viszi, de innen érkezik az import 72,4 százaléka is.


Buktatók az emelkedőn

Mihai Tănăsescu szerint a legnagyobb kihívás az uniós alapok lehívása, emellett tovább sürgette a szerkezeti reformokat főleg a gazdaság olyan ágazataiban, mint az energetika és a közlekedés. A kormány idén hatmilliárd eurót hívna le. A beruházások támogatására és munkahelyteremtésre az államkasszából 38,1 milliárd lejt szánnak.

Mihály Csaba elmondta, a két százalékos gazdasági növekedés túl kevés ahhoz, hogy az átlagember pénztárcáján is érzékelhető legyen. Nem tartja kizártnak, hogy választási év lévén a fedezet nélküli ígérgetések mellett 2012 közepén fizetést és nyugdíjat emelnek a honatyák annak ellenére, hogy ez „veszélyes kaland lenne az ország gazdaságára nézve”, amit utólag busásan visszafizetünk.

Ami a 2012-es évet illeti Mihály Csaba szerint nincs okunk optimizmusra. Egyrészt mert Románia gazdasága nagymértékben függ az EU tagállamainak gazdaságától: ha ott nem lesz növekedés, akkor a GDP-t tápláló exporttevékenység sem fokozódik, vagyis a prognosztizált gazdasági növekedés kisebb lesz.

Másrészt a belső fogyasztás túl kevés lesz ahhoz, hogy beindítsa a gazdaság motorjait, hiszen csökken a vásárlóerő. Harmadrészt pedig a kormány a gazdasági elemző szerint a költségvetésből túl kevés pénzt különített el olyan beruházásokra, melyek képesek lennének a gazdaság élénkítésére. 

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)