2008.08.06
|
0 hozzászólás
Miért szalonképes a szélsőjobb Erdélyben?
Van egy szervezet, és annak egy tábora Erdélyben, amely a legtöbb demokráciában kiütné a törvény biztosítékát, de legalább a sajtóét biztosan. Ma kezdődik Gyergyóban az Erdélyi Magyar Ifjak IV. tábora. Normálisként, elfogadottként kezelve, kell ez. Senki sem szól semmit, sem a sajtó, sem más.
hirdetés
Szinte senki nem akar tudomást venni arról, hogy amikor Gyergyóban „az őszinte nemzetféltés” szellemében tulajdonképpen az erdélyi magyar szélsőjobboldal gyűl újra össze, az már eleve baj. Persze tudjuk, hogy erdélyi körökben nincsen szélsőjobb, sem fasiszta, sem keresztény fundamentalista, de még nacionalista sem. Nem ismerjük ezeket a fogalmakat, vagy ha ismerjük is, azok csakis a románokra alkalmazhatók. Nálunk mindenki egyszerűen nemzetféltő jó magyar.

A másik baj az, hogy az EMI 5 évnyi, botrányokkal tűzdelt működés után is teljesen szalonképes szervezet a sajtó szemében. Legrosszabb esetben egyszerűen hallgatnak róla, de a kritika szinte teljesen hiányzik.
Azt sem akarja látni senki, hogy az autonomista felemelkedésbe bújtatott ideológiai agymosást milyen nagy sikerrel terjesztik a legkönnyebben manipulálható réteg, a középiskolások körében. Kihasználják, hogy mennyire fogékonyak még az ilyesmire az értékrendileg képlékeny fiatalok.
Ugye nincs semmi baj azzal, ha a gyergyói, udvarhelyi, baróti vagy éppen kolozsvári fiatal azt tanulja, hogy Magyar Gárdába szerveződni jó, azt, hogy a mocskos románok elnyomnak, le kell szakadnunk, a terrorizmus példakép, esetleg azt, hogy a második világháborúban a magyarok csak jó dolgokat tettek? Ugye nem baj, ha a magyarok genetikailag is bizonyítható felsőbbrendűségéről tanítják őket, vagy arról, hogy a saját nemzete másik (bal és liberális) fele áruló?
Nem baj?
Nem gond, ha olyan előadót hallgathatunk (Grandpierre), aki szerint nemcsak, hogy Stonehenget a magyarok építették (mások szerint ugye mindenki a dákoktól ered), de az egész modern tudományt megkérdőjelezi kuruzslós ideológiáival? Az sem gond, ha a másik előadó (Czakó) valószínűleg Magyarország egyik leghatékonyabb szélsőbboldali háttéruszítója, egy harmadik (Csáth) eléggé egyértelműen homofób, egy negyedik pedig (Szentesi) az Észak-Írországi IRA paramilitáris terrorista szervezet jogos küzdelméről tartogat előadásokat például a szélsőjobb Hatvanégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak?
Az sem zavar senkit, hogy külföldről olyanok adnak elő, mint például Sven Knoll, aki nyíltan militál Dél-Tirol Olaszországtól való elszakadása mellett? Figyelem, nem autonomista, hanem szeparatista. És most csak egy pár névnek néztem utána.

Miért nem nyomozza ki senki, hogy miféle, Budapestről importált szélsőséges alakok mossák át fiataljaink gondolkodását? Az előadók listája publikus, csak utána kellene nézni a neveknek.
Na és mit szólnak közvéleményünk formálói ahhoz az egyirányú történelem-oktatáshoz, amelynek egyetlenegy eredménye van: utáld a másikat. Ugyanis bár részletesen fogunk majd hallani a táborban az 1944-es délvidéki magyarellenes kivégzésekről, de garantáltan nem említik a 3 évvel korábbi, szerbek ellen „hazaszerető módon” elkövetett újvidéki magyar mészárlást, amelyre ez bosszú volt.
Az már végképp nem lehet probléma Erdélyben, ha a kétes irodalmi értékű, és még kétesebb politikai ideológiájú Wass Albertet fényezik újra és újra az útkereső fiatalok szemében. Tudjuk, Wass nem volt sem antiszemita, sem nacionalista, sem hungarista. Wass is egyszerűen jó magyar ember volt, mint mindenki más.
Azt sem veszi észre senki, hogy olyan együttes mint a Kárpátia énekeit hallgatják majd, amelynek szövegében a mi szomszédaink, barátaink, munkatársaink „mocskos oláhoknak” számítanak, és akik szerint Magyarország miniszterelnökének anyja jobban tette volna, ha elvetél:
És végül az sem baj, ha a gyergyói tábor egyik előadásának az a címe, hogy Magyar Önvédelem, az előadói között pedig a hírhedt Magyar Gárda elnökét és a „Székely Magyar Nemzetőrség” (ez meg mi a csoda?) képviselőjét hallgatják fiataljaink. Vajon miről fognak beszélni? Fegyverkezni kell, gárdába szerveződni? De minek, ki ellen?
Miért jó ez az erdélyi tinédzsereknek?
Az EMI az átlag erdélyi magyar számára nem tűnik szélsőjobbnak, sokkal inkább egy nemzeti öntudatot erősítő, hasznos szervezetnek. Pontosan ugyanígy látja az átlag román a Noua Dreaptát. Velük persze bajunk van, de a saját gerendánkat nem látjuk.
Hol vannak a tanárok, a professzorok, a felelős pedagógusok, a szülők, a civilek, a politikusok? Hol van a sajtó? Miért hallgat mindenki? Miért szalonképes az árpádsávos zászló, a Magyar Gárda, az uszító egyoldalú történelem, a tudománytagadó kultuszok terjesztése, a homofóbia, a történelmi sérelmeket identitássá faragó revizionista zene, a szélsőséges nacionalizmus?
Miért ír a sajtó az EMI-táborról úgy, mintha a világ legnormálisabb dolga volna? Miért támogatja az erdélyi magyar sajtó nagyobbik része a szélsőjobb eszméket, akár azzal, hogy hirdeti az eseményt, akár azzal, hogy pozitívan számol be róla, akár azzal, hogy nem látja (vagy nem akarja látni) annak szélsőségességét, nem ír kritikusan róla?
Miért szalonképes még mindig a szélsőjobb Erdélyben?

EMI tábor 2007