2008.09.23
|
0 hozzászólás
Csak a szégyen
Visszatérő tréfás kérdés az írók körében, amikor valamelyiküket munkásságáért, írói tevékenységéért díjazzák: Pénz is lesz, vagy csak a szégyen? A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) éves közgyűlésein rendszerint kiosztott szakmai díjak esetében a válasz a kérdésre igen egyszerű...
hirdetés
...minthogy pénzzel tudomásom szerint soha nem is jártak ezek a kitüntetések.
Ami viszont a szégyent illeti, az idei gyergyószárhegyi kitüntetések odaítélésének módja bizony alaposan rászolgált a „szégyenteljes” jelzőre. A tagdíjak és egyéb pénzforrások sikeres közös elköltésére szakosodott, szakmailag teljesen steril újságírószervezet ugyanis korábbi önmagán is túltett azzal, ahogyan kiválasztotta néhány díjazott személyét.
Nem az életműdíjas nagy öregeket szeretném én bántani, dehogy. El tudtam volna talán képzelni másokat is, akik nagyon is rászolgáltak volna ilyen elismerésre pályájuk alkonyán, de az olyan fiatalos lendületű embereknek, mint az Új Magyar Szó hetvenedik életévét éppen betöltött veteránja, Sike Laji bácsi, az örökifjú „öreg firkász”, bizonyára mindennél nagyobb elismerést jelentett az a tény, hogy idén tavasszal az ÚMSZ belső, olvasói felmérésén a legnépszerűbb újságírónknak bizonyult.
...ott van a maffiózók „elismerése”. Meg a mienk, az igazi: a szakmáé, a kollégáké és az olvasóké. Nem csak a szégyen...
Két kirívó esetet azonban minden erőfeszítésem ellenére képtelen vagyok szó nélkül hagyni. Az egyik egy pályakezdő-díjas kitüntetett, aki szegény amúgy becsületesen bevallotta, hogy értetlenül állt a díjáról szóló értesítés előtt. Éspedig azon egyszerű oknál fogva, hogy jó sok évvel ezelőtt – amikor valóban pályakezdőnek számított – már megkapta az e kategóriában járó díjat. Úgy látszik azonban, arra az emlékezetes pillanatra már csak ő maga emlékezett...
A másik díjazottunk a tényfeltáró riport-kategóriában jeleskedett – éspedig éppen a díjazás napjának reggelén. Amint a laudációból megtudhattuk ugyanis, riporterünk azért nem lehetett ott az újságrószervezet aznap korábban megtartott munkálatain, mert éppen anyagot gyűjtött Gyergyószentmiklóson egy majdani tényfeltáró riportjához.
Szorgossága elismeréséül pedig azonnal meg is kapta érte jutalmát a gyorsreakciójú MÚRE-től – legalábbis mással nem magyarázható, hogy az illető (amúgy valóban kivételes tehetségű egykori riporter) négy évvel legutóbbi emlékezetes riportja megjelenése után is megkapja az év legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést.
Méghozzá éppen abban az évben, amikor például az Új Magyar Szó Riportok Zöld Szemmel sorozatában hétről hétre, péntekről péntekre nagyot alakító Barabás Márti riporter berobbant az országos napisajtóba. Magára vonva a ha nem is díjakkal, de halálos fenyegetésekkel igencsak bőkezűen bánó famaffia figyelmét.
No de sebaj, neki ott van a maffiózók „elismerése”. Meg a mienk, az igazi: a szakmáé, a kollégáké és az olvasóké. Nem csak a szégyen...
Ami viszont a szégyent illeti, az idei gyergyószárhegyi kitüntetések odaítélésének módja bizony alaposan rászolgált a „szégyenteljes” jelzőre. A tagdíjak és egyéb pénzforrások sikeres közös elköltésére szakosodott, szakmailag teljesen steril újságírószervezet ugyanis korábbi önmagán is túltett azzal, ahogyan kiválasztotta néhány díjazott személyét.
Nem az életműdíjas nagy öregeket szeretném én bántani, dehogy. El tudtam volna talán képzelni másokat is, akik nagyon is rászolgáltak volna ilyen elismerésre pályájuk alkonyán, de az olyan fiatalos lendületű embereknek, mint az Új Magyar Szó hetvenedik életévét éppen betöltött veteránja, Sike Laji bácsi, az örökifjú „öreg firkász”, bizonyára mindennél nagyobb elismerést jelentett az a tény, hogy idén tavasszal az ÚMSZ belső, olvasói felmérésén a legnépszerűbb újságírónknak bizonyult.
________________
...ott van a maffiózók „elismerése”. Meg a mienk, az igazi: a szakmáé, a kollégáké és az olvasóké. Nem csak a szégyen...
________________
Két kirívó esetet azonban minden erőfeszítésem ellenére képtelen vagyok szó nélkül hagyni. Az egyik egy pályakezdő-díjas kitüntetett, aki szegény amúgy becsületesen bevallotta, hogy értetlenül állt a díjáról szóló értesítés előtt. Éspedig azon egyszerű oknál fogva, hogy jó sok évvel ezelőtt – amikor valóban pályakezdőnek számított – már megkapta az e kategóriában járó díjat. Úgy látszik azonban, arra az emlékezetes pillanatra már csak ő maga emlékezett...
A másik díjazottunk a tényfeltáró riport-kategóriában jeleskedett – éspedig éppen a díjazás napjának reggelén. Amint a laudációból megtudhattuk ugyanis, riporterünk azért nem lehetett ott az újságrószervezet aznap korábban megtartott munkálatain, mert éppen anyagot gyűjtött Gyergyószentmiklóson egy majdani tényfeltáró riportjához.
Szorgossága elismeréséül pedig azonnal meg is kapta érte jutalmát a gyorsreakciójú MÚRE-től – legalábbis mással nem magyarázható, hogy az illető (amúgy valóban kivételes tehetségű egykori riporter) négy évvel legutóbbi emlékezetes riportja megjelenése után is megkapja az év legjobb tényfeltáró írásaiért járó kitüntetést.
Méghozzá éppen abban az évben, amikor például az Új Magyar Szó Riportok Zöld Szemmel sorozatában hétről hétre, péntekről péntekre nagyot alakító Barabás Márti riporter berobbant az országos napisajtóba. Magára vonva a ha nem is díjakkal, de halálos fenyegetésekkel igencsak bőkezűen bánó famaffia figyelmét.
No de sebaj, neki ott van a maffiózók „elismerése”. Meg a mienk, az igazi: a szakmáé, a kollégáké és az olvasóké. Nem csak a szégyen...
0 hozzászólás
hirdetés
