Heccelik a nyájat

 

 

 

Jöhet még több is persze: tömeglázadás, forradalom, puccs. Ha a mostani ütemben gyorsulnak a dolgok, akkor már ezeket sem lehet kizárni. Vasile Marica, a közigazgatási dolgozók SED Lex szakszervezetének vezetője szerint a napokban a rendőrség és az önkormányzati alkalmazottak is csatlakozhatnak a pénzügyisek és az adóellenőrök spontán sztrájkjához. 

 

 

 

Akármilyen nagy bajban is van az ország, hogy lehet egy kormány annyira szűklátókörű, hogy éppen azokat uszítsa maga ellen, akik a legfontosabbak az állam fenntartásában: a pénzügy alkalmazottait (ha ők nem dolgoznak, nincs közpénz, nincs amiből működjön az állam, de nem tudják fizetni a többi közalkalmazottat sem), a rendőröket és csendőröket (nélkülük nincs közbiztonság, az állami hivatalok védelme hiányos, nem utolsó sorban nincs bírósági végrehajtás sem, vagyis jogállam), illetve egyéb hivatalnokokat (nélkülük  gyakorlatilag minden leállhat). Nincs Európában az az ésszerűen működő állam, amely ezen struktúrák hűségét, felelős tevékenységét kockáztatná. 

 

Képzeljük el a következő helyzetet: általános, de spontán sztrájk indul a pénzügyi alkalmazottak körében. A kormány megtámadja a bíróságon, mert illegális, nem jelentették be. A bíró helyt ad, de a sztrájkolók mégsem állnak le. Közben szolidaritásként a rendőrség, a csendőrség is sztrájkba lép. Ki hajtja végre a bírói döntést, ki állítja le a sztrájkot? Mi van, ha közben a szakszervezetek összefognak, és hirtelen más állami alkalmazottak is sztrájkba lépnek, és az elégedetlen tömeg egyre csak nő? Lesz aki megállítsa őket?

 

 

 

Vajon a miniszterelnök vagy az államelnök mennyire érzi a súlyát a saját konfliktusos, minden empátiát nélkülöző kommunikációjának? Traian Băsescu a rendőrök múlthavi sztrájkjára válaszul lemondott a saját rendőri kíséretéről. Nesze nektek: tárgyalás helyett megalázás. Emil Boc tegnap azt üzente a sztrájkot folytató pénzügyiseknek, hogy majd akkor kapják meg a pótlékaikat, ha csökkenni fog az adóelkerülés. Az az adóelkerülés és adócsalás, amely a kormány által az utóbbi másfél évben megemelt adók miatt még nagyobbá és ellenőrizhetetlenebbé vált.

 

Olyan alkalmazottaktól várnak el hűséget és felelősséget, akiknek a fizetését rendesen levágták, életüket egyre lehetetlenebbé tették, akiknek a munkavolumenét időközben megnövelték, és akik felé az ilyenkor elvárható empátia helyett agresszív elutasítást, tekintélyelvű, tanárbácsis fenyítéssel fordulnak. Ha rátesszük erre a két nagy hírtévé zavarkeltését, nyílt kormányellenes uszítását, kis híján forradalomra való buzdítását, az összeálló kép és hangulat finoman szólva is puskaporos. 

 

Románia lakossága (benne mi is) végtelenül tűrő típus. Volt ideje megszokni a múlt rendszerekben a gazdasági nehézséget, a rosszul működő államot, az érdektelen állami alkalmazottakat, az improvizáció kultúráját, a felelőtlen vezetőket. Ez a lakosság sokat elbír. Eszünkbe nem jutna például több millióan tüntetni, ahogy a franciák, mert ott a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 évre emelték. 

 

Nekünk még a 65 sem volt sok, senki sem ment utcára kizárólag emiatt. Minimális a civil öntudat, még kevesebbet tudunk az állam működésének mikéntjéről. A tűrőképességünk határai jóval tágabbak, mint a legtöbb európai országban, de határok itt is vannak.  

 

 

 

Bármennyire drasztikusak is a válság kezeléséhez szükséges megszorító intézkedések, el lehetne adni őket a többség számára, ha az elnök, a kormányfő, a miniszterek és a fő kormánypárt vezető politikusai

 

1. alábbadnának az arrogáns kommunikációból, empatikusabban közelítenének az állampolgárok gondjaihoz (még akkor is, ha tisztában vannak vele, hogy nincs pénz legtöbb követelmény kielégítésére);

2. saját hitelüket nem rontanák folyton a nyilvánvaló, a sajtóba is kiszivárgó csalásokkal, illegális vagyongyűjtésekkel, közbeszerzés-sustázásokkal (nem tudod eladni a megszorításokat úgy, hogy közben te közpénzből gazdagodsz);

3. a megszorításokat okosabban adagolnák, nem ilyen mészáros módjára, mint az állami bérek 25 százalékos megnyesése, illetve ha közérthető módon elmagyaráznák az állampolgároknak is egy-egy intézkedés logikáját;

4. az ellenséges médiához nem lekezelően, hanem kellő profizmussal viszonyulnának. 

 

Kérdés, hogy érzik-e még egyáltalán, hol a határ, vagy már elszakadtak a valóságtól? Kérdés, hogy a PDL csak saját magát fogja kinyírni, vagy magával akarja rántani az egész román államot? Úgy érzem, egyre közelítünk 2006 októberének Budapestjéhez vagy 2010 májusának Athénjéhez. Utcai harcokra meg végképp nincs szüksége most az országnak.

 

Az, hogy ezzel a felelőtlen kommunikációval a demokrata-liberálisok lenullázzák magukat a következő választásokon, a legkevésbé sem tud érdekelni. De hogy ezzel a viselkedéssel káoszba kergetik az amúgy is rossz pénzügyi és gazdasági helyzetben lévő országot, azt nem tudom megbocsátani nekik.