A rendszerbe kódolt korrupció

Újabb korrupciós botrányok rázzák meg közéletünket, újabb képviselők, szenátorok, polgármesterek, megyei tanácsok alelnökei kerülnek előzetes letartóztatásba, szivárognak ki a visszaéléseik.



Nem azon csodálkozunk, ha valaki lebukik, hanem hogy vajon kinek köpött a levesébe.


Nem lepődünk meg, kevés hiszi ebben az országban, hogy a tisztségben lévők, legalábbis a befolyásos, döntési pozíciókban lévők 80-90 százaléka ne lenne korrupt.


Gyerekkorunktól megéljük a korrupciót:

amikor anyuka az első gipszelésnél az orvos kezébe nyomja a borítékot, nehogy rosszul rögzítsék szeretett fia/lánya eltört végtagját. Akkor még nem értjük, hogy mi a különbség aközött, ha valaki adót fizet az egészségügyi szolgáltatásért, vagy törvénytelenül de egyszerűen lefizeti az orvost.

Ahogy felnövünk, találkozunk a kalauzzal a Koronán és más vonatokon, aki néha meg le is szid, hogy „fiam, miért vettél olyan drága jegyet, tudod, hogy feleannyiért elvittelek volna én is”. Aztán később hallunk olyan telefonhívásokról, amelyekben „hass odákat” kértek egyik-másik tisztségben lévő ismerőstől.

Ki az közülünk aki nem volt élete során legalább egy-két pitiáner korrupciós ügy áldozata vagy kedvezményezettje?


A korrupció olyannyira normálissá vált

az életünkben, hogy gyakorlatilag azon csodálkozunk, ha egy hivatalnok valamit egyszerűen, tisztességesen elvégez. Hihetetlen, hogy nem kért semmit, nem kapott semmit, nem kellett odahatni, mégis megtörtént, amit kértünk.

Ugyanezen reflexünk része az is, hogy alig tudjuk elhinni, az ügyészség kormánypárti politikusokat is le tud tartóztatni. Szinte felfoghatatlan, ha az ügyészség, rendőrség a hatalomtól függetlenül végzi a dolgát, mindenféle rendelések nélkül.

Ilyen körülmények között kevesen hiszik el, hogy a korrupciót valaha is ki lehet iktatni a rendszerből. Persze a kérdés feltevése nem jó, hisz a korrupciót soha nem lehet teljesen kiiktatni egyetlen országból sem, az egy utópia. Az igazi kérdés a korrupció mértéke. A jelenlegi román államszervezésben, úgy ahogy az most építi káderhálózatait, egyszerűen nem lehet csökkenteni,

a korrupció bele van kódolva.


Nézzük először, hogyan juthat az emberfia politikai tisztségbe Romániában. Választásokat kell megnyernie. A választások pedig nem sokba, hanem nagyon sokba kerülnek. Míg községi szinten kisebb koncertekre, illetve spontán ajándékokra és szavazatvásárlásra kell a pénz, addig városon főleg méregdrága médiakampányokra, plakátokra, bannerekre és nagy koncertekre.

Cégek sora él a kampányokból: konzultálnak, felmérnek, dizájnolnak, nyomtatnak, filmeznek csillagászati árakon. Alig várják az újabb választási szezont. Egy nagyvárosi polgármesteri kampány 1 millió euróba is kerülhet, ha nem többe.


Sokat nőttek a kampányköltségek

a parlamenti választásokra is: míg 2004-ben egy országos és 40 megyei kampányt kellett finanszírozni (az utóbbi többnyire csupán az országos helyi verziója volt), 2008-tól már egy országos mellé elvileg összesen 451 képviselői és szenátori választókerület külön kampányát kellett finanszírozni.

Persze nem minden körzetben indít egy párt esélyes jelöltet, de egy nagyobb román párt legalább 250-300 komoly kampányt kell, hogy kifizessen, míg a fennmaradó 150-200 választókerületben is egy kisebbre szükség van, hisz minden szavazat számít, visszaosztódik a rendszerben. El tudjuk képzelni, hogy hány száz millió euróról van szó?


Honnan gyűjthet egy átlagos polgármester

vagy képviselőjelölt ekkora összeget saját kampányára? Ha ő maga nem milliomos (ez a ritka kivétel), akkor csak onnan, ahol nagytőke van: nagyvállalkozói szféra és az állam (minisztériumok, hatóságok, önkormányzatok) kasszája.

Egy nagyvállalkozó pedig soha nem fog pénzt adni anélkül, hogy azért valamit ne kérne cserébe. Egy cégtulajdonos nem azért támogat egy jelöltet, mert mondjuk őszintén hisz valamelyik politikai ideológiában. A politikai kampány

neki befektetés, aminek meg kell térülnie.


Aki ilyen körülmények között tisztségbe kerül ebben az országban, kevés kivételtől eltekintve (saját maga finanszírozta, visszaosztással került be, eleve nagyon népszerű, tehát kis kampány kellett), adósággal kerül be, amelyet mandátuma négy éve alatt vissza kell fizetnie. Nyilván nem saját pénzéből. Sőt harmadik évétől már a következő kampányra is kell gyűjtenie.

Egy tisztségbe jutott politikus gyakorlatilag alig tud kitérni a korrupció elől, mert ha nem juttatja vissza a pénzt azoknak, akik a vállalkozását támogatták, akkor legközelebb nem kap egy fityinget sem. Szerencsés esetben. Karrierjének annyi, hisz nagy pénz nélkül nem lehet újra választást nyerni.

De mi itt Romániában nem elégedtünk meg a választott tisztségek kvázi kötelező korrumpálhatóságával, mi arra is vigyáztunk, hogy ha lehet, minden kinevezett tisztségviselő is ugyanattól a korrupciós rendszertől függjön, amit egyszerűen választási lefizetésnek hívhatunk. Ebben a pillanatban gyakorlatilag minden országos, dekoncentrált és megyei

hatóság vezetőjét pártvonalon nevezik ki.


Nemcsak az elnököket, igazgatókat, hanem az aligazgatókat, állami cégek menedzsereit, nem ritkán még a középvezetőket is pártok helyezik tisztségbe. Egyébként teljesen legálisan. Itt nem a szakértelem a váltópénz (szerencsés esetben az is összejön), hanem elsősorban a párthűség.

Magyarán: ha jön az a bizonyos telefonhívás, teszed, amit tenned kell. Azért protezsált be oda téged a megyei tanács elnöke, a képviselő, szenátor vagy miniszter. Ebből az következik, hogy ezek a hatalmi, döntési pozícióba kinevezett emberek is ugyanattól a pártpoliptól függnek, mint az őket helyzetbe hozó választott tisztségviselők.

Ha még erre hozzáadjuk, hogy egy halom szakmába, állásba való bekerülés is gyakran korrupciótól függ (mindenféle szakmai kamarák, állami munkahelyek), akkor megkaptuk a

korrupcióra tervezett tökéletes rendszert.


Ahova korrupt úton kerülsz korrupcióból élők közé korruptan dolgozni szinte minden tisztségben, állásban, ami az állam része, vagy az államtól függ. Minimális az esélyed, hogy ne kerülj legalább egy-két gyanús helyzetbe.

Megszoktuk, hogy szinte mindenki, amint tisztséghez jut, korrupttá válik. Gyakorlatilag nincs sok választása, hisz legszerencsésebb esetben elveszti a tisztségét vagy állását, ha nem válaszol kellőképpen a megfelelő telefonhívásra. Rosszabb esetben nyilvánosan meghurcolják, kiteszik a pártból, keresztbelövik a karrierjét. Gyomor vagy gerinc kell tehát.


Mindennek a gyökere a választási rendszer,

amely a nagytőke kezére játszodja az egész államstruktúrát. Ha nem változtatjuk meg radikálisan a kampány- és pártfinanszírozást, ha nem csökkentjük erővel a kampányok költségeit, ha nem fogadunk el egy teljes átláthatóságot előíró lobbitörvényt, ha nem veszünk ki minden lehető tisztséget a pártpolitikai kinevezések hálójából, akkor komoly változásokra semmiféle esély nincs.

Jöhet itt bármiféle diskurzus, jöhet Brüsszel, a rendszer ha akar, sem tud változni. Amíg minden szinten és területen a tisztségben lévők a kampányfinanszírozóktól függnek, addig a korrupció a világ legtermészetesebb dolga lesz ebben az országban.

Továbbra sem azt fogjuk kérdezni, hogy miért korrupt valaki, hanem inkább azt, hogy vajon mit csinált, hogy lebuktatták. Kinek köpött a levesébe?