Alkudj, és kushadj!

Az én postaládámba nem érkezett EMNP-s levél, nem is tudom, hogy kerültem el a figyelmüket. Igaz, be se tettem a lábam az állampolgársági kérelmek és a kérdőív ürügyén adatot rögzítő Demokrácia Központokba, így valószínűleg a levelezőcímem sincs meg.



Ilyen surmó egy székely vagyok én, még a pornómegosztókon is vigyázok az identitásomra, nemhogy a politikában.

Ki akar magával kibaszni?


Na szóval én nem kaptam ilyen levelet, csak a vicceket olvastam el a neten az állítólag pancser, szakmaiatlan kérdéssorral kapcsolatban.

Nem idézném az RMDSZ-es humort, mert az párthumorként ab ovo nem lehet jó, meg aztán én mélyen együtt tudok érezni az EMNP-vel.

Már annyiszor jártam én is úgy, hogy égett a körmömre a vizsga, gyorsan össze kellett eszkábálni egy házidolgozatot, imprózni kellett egy tételsort. És nagyon nem szerettem, ha ilyenkor

a garantált bukta mellett még ki is röhögtek.


Szóval minden együttérzésem az EMNP-é, amely jóformán még meg sem alakult, máris kampányolni akar, kutyafuttában kreatívkodik, gyorstalpalásban erőlteti a kapcsolattartást sajátjának mondott szavazóival (akarod? – meg hát!). Ez az ügybuzgalom szép, dicséretes, a kérdőíven tehát – olyan, amilyen – nem röhögünk.

Sőt: sírunk! Annyi politikus van tájainkon, aki nem akar semmi mást, mint megúszni. És akkor itt van egy egész csapat, amely egyébért se lapátol, csakhogy befürödhessen. Hát szabad ezzel viccelődni?

Komolyan aggódunk az EMNP harmatos-levelezős lelkéért. Nem azért, mert mint írja Kovács RMDSZ Péter, sokba kerül az ilyen postázott kampányhoz a bélyeg. (Van a magyar kormánynak, ha adta, akkor abból bélyeget kell venni, azt pedig jól fel kell nyalni. A borítékra.)

Nem azért, mert nagyon vicces az „akarja-e Ön, hogy mireánk, csakis mireánk és ne az RMDSZ-re szavazzon” típusú kérdéssor. Nem fog az EMNP a kiröhögésbe belehalni. Azért aggódunk, mert a leveleskampány mögött mély elfojtások és súlyos frusztrációk leledzenek.


Az EMNP dehogy is akar „közösen dönteni”.

Az EMNP, ha tehette volna, ha egyáltalán létezne, és nem ragadt volna bele a permanens alakulás csúszós-sikamlós csapdájába, akkor kibélelte volna a postaládákat azzal a rövid üzenettel, hogy „szavazz ránk”. Valamint körbeplakátolta volna Erdélyt, és menne, mint a gőzhenger. Ez az egész egy sima, klasszikus kampány lehetne.

Sajnos nincs mód a klasszicitásra, mert az EMNP – mint mondtuk – úgy agitál maga mellett, hogy tulajdonképpen nincs is. Még csak most készül a saját alakuló kongresszusára. Mondhatni: lekéste önmagát. Hát hogy kampányolhatna a szerencsétlen?

Ez a levelezősdi, ami úgy kampány, hogy nem kampány, azért necces, mert így nehéz sarokba szorítani az RMDSZ-t. Nehéz elhitetni, hogy a Szövetség demokráciadeficitje (ezt a szót nagyon szeretik a poétikai ferdehajlamokkal küzdő politikusok) miatt nincs választási alku, koalíció.

Azért nincs ilyen, mondhatja most az ellen, mert nincs akivel megegyezni. Az EMNP hiába kér randit, ha a találkára nem megy el. És utána még meg is sértődik. Sőt, előtte. Közben pedig az történik, hogy egyáltalán nem nemes egyszerűséggel

lenyúlja az RMDSZ ötleteit.


A Kelemen Hunor-csapat immár hónapok óta „konzultál”. A civilszférával, a szülőkkel, bárkivel, akinek a sarkát el lehet kapni az utcafordulón. És akkor mit csinál az EMNP? Utánlő. Több hónap késéssel.

Már több politikus kíváncsi a zemberek véleményére, mint ahány szavazó nyakoncsíphető. És a szavazónak ettől a politikai túlbuzgalomtól sajnos semmivel sem lesz jobb kedve. Véleménye mostanában az embernek sok mindenről van. Ötlet viszont, hogy mit kezdjen azzal a borzalmas nagy slamasztikával, amiben benne áll úgy általában mindenki, egyre kevesebb hangzik el.

A „konzultáció”, a nagy közösségi meg- és kibeszéljük nem kampánytéma, nem kampányeszköz. Az egy normális párt számára (látott ilyent valaki errefelé?) napi rutin, állandó gyakorlat. A párt – ha ad magára valamit – mindig konzultál, nyitva van az ajtaja, bemennek rajta az emberek, elmondják, megvitatják, rajta vannak az ügyön.


És amikor tényleg jön a kampány,

például most, akkor már csak programok vannak meg javaslatok. Normális helyeken nem kósza vélemények libegnek a nagy közösségi térben, mint gólyafos a levegőben, amelyet aztán saccperkábé két hónap alatt, választások előtt néhány héttel gyorsan programmá fésülnek, és ellátják egy pofásra pályáztatott, színes nyomatú pártlogóval.

Ezért aggódunk az EMNP-ért, mert azt hiszi, hogy most csinál valamit. Azt a látszatot kelti magában és levelezőpartnereiben, hogy itt valamiféle nyílt, sosemvolt, demokratikus postaforradalom folyik. Amit az emberek újnak és támogatandónak fognak érezni.

Hát nem fognak. Azt fogják gondolni, hogy már megint ugyanazt vagy az eddigiekhez nagyon hasonló portékát akar rájuk sózni egy újabb házaló: jól be fogják csapni az ajtót. És ennek az lehet a nem mellékes következménye, hogy az EMNP „kikampányolja” maga alól a potenciális szavazókat,

lejáratja magát azzal, hogy semmi újat nem tud.


Mint ahogy lejáratja magát a negatív kampánnyal: a masszív RMDSZ-ellenesség egy idő után logikus módon fog szimpátiát kelteni a Szövetség iránt, még akkor is, ha erre a jelzett testület nem szolgált rá.

Ami most tehető a szétcsúszott, elkésett pártalapítási folyamatban, az a kushadás. Ezt a kampányt, kedves ügybuzgó pupákok, lekéstétek. Itt most már komolyan, anélkül, hogy magatokat tennétek nevetségessé, egyedül nem lehet ringbe szállni.

Alkudni kell, okosan, taktikusan, de legfőképpen a választó iránti tisztelettel. (Reméljük, az „okosan” és a „tisztelet” fogalmak megvannak, mert a „taktika” mint a sunyítás szinonímája tutira működik.)

Azt volna jó felismerni, hogy az EMNP és az RMDSZ közös ellensége a választók apátiája, a politikával szembeni bizalmatlansága, a közélettel szembeni undora. Ezek némi valódi lendület és tartalom bedobásával legyőzhetők. Erre várunk, nem túl sok türelemmel: nincs sok dobásotok, fiúk.