2008.11.30
|
0 hozzászólás
Top 7 antiszemita élményem az elmúlt 7 évben
Kicsit olyan ez az írás, mint egy végrendelet, amit a szerző halála után bont fel az ügyvéd, tanúk jelenlétében. Pedig nem tartalmaz egyebet, mint egy felsorolást, egy rangsort.
hirdetés
Hogy – bloghoz illően – teljesen őszinte legyek, én már elkezdtem ezt a szöveget írni jó néhány napja. Csak közben megegyeztem az felületadminisztrátorral, hogy nem engedjük fel vasárnap este 9 óráig, azaz urnazárásig, nehogy még valaki megint rámmondja, hogy miattam veszített, akár egyetlen szavazatot is.
Úgyhogy lassan íródott, a háttérben, és most, urnazárás előtt végzem rajta az utolsó simításokat.
Ilyen szempontból kicsit olyan ez az írás, mint egy végrendelet, amit a szerző halála után bont fel az ügyvéd, tanúk jelenlétében. Pedig nem tartalmaz egyebet, mint egy felsorolást, egy rangsort. A címe:
Top 7 antiszemita élményem az elmúlt 7 évben
1. Azért az első, mert ez a legfrissebb, de a – talán – legalattomosabb is. Volt főszerkesztőm, Stanik István bizonyára úgy gondolhatja, hogy „identitászavarom” miatt lett az elmúlt majdnem két évben, irányításom alatt az ÚMSZ-ből hiteles hírforrás, széles körben idézett romániai magyar sajtótermék, és vetkőzött le sokat abból a negatív örökségből, amivel átvettem.
Következzen az idézet: „Azt mondják, a lap a főszerkesztő tükörképe, az elmúlt egy évben az Új Magyar Szó egyre inkább identitászavarral küszködő, szakmailag bizonytalan, zavaros képet mutatott.” Az írás címe: Az eredendő bűn. Hát, az...
2. Szorosan kapcsolódik ide, ezért muszáj ezzel folytatnom a felsorolást. Merthogy lemondásom, úgy tűnik, többeket is megihletett ilyen irányban. Székely István kolozsvári politológus-szakértő jegyezte meg nemrégiben, tanúk előtt, hogy “Salamon cionista lapot csinált az Új Magyar Szóból”.
Érdekes meglátás, vajon mire alapoz? No de ő a szakértő, csak tudja, miről beszél.
3. Igazából ez a legsúlyosabb eset, amiről be tudok számolni, de nem tettem első helyre, mert erről egyrészt már sokat írtam, másrészt már majdnem négy éves történet. 2005-et írunk, egészen pontosan február 12-ét. A Székely Nemzeti Tanács Gyergyószentmiklóson ülésezik. Molnár József középső-kisküküllői küldöttnél a felszólalás joga.
Friss még a kettős állampolgárságra vonatkozó december 5-i népszavazás kudarcélményének emléke; Molnár keserűen meg is állapítja, hogy a bűnösöket valahol a Közel-Keleten kell keresni. “Magyarország lassan második Izraellé válik (…), és ha nem vigyázunk, még messzebbre is eljutnak!” – szögezi le emberünk.
4. A fenti eset nemcsak a gyergyói “elszólás” miatt érdekes, hanem amiatt is, hogy a Krónika szerkesztőségében – ahol akkor dolgoztam – elég nagy riadalom lett, amikor meg is akartam írni/íratni a hírt. Kínos volt, ahogy a szerkesztőség akkori vezetői megpróbálták megmagyarázni gyűlésen, miért nem hír ez, és miért nem érdemes kihozni az első oldalra.
Becsületükre legyen mondva, hogy végül mégiscsak megjelent, és ki is került címlapra.
5. 2001, a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Szabó Csaba kollégám a folyosón rohangál fel és alá, s amiatt toporzékol, hogy a Körkép rovatba írt nagyenyedi anyagát megvágtam. “Hogy merészel ilyet tenni ez a hülye zsidó?!” Makkay József főszerkesztő-helyettes csak a vállát vonja: hagyd, Sali, ilyen ez a Csaba, majd elmúlik neki…
6. Ha már Makkay Jóska, akkor Erdélyi Napló. Főszerkesztőként ő enged be (rendel meg?) a lapba olyan írásokat, mint amilyen bizonyos Ágoston Balázsé, a valamikor 2006-ban megjelent “Vérengző cionizmus” című. Íme egy részlet: “Izraelről, erről az ENSZ-határozatokat soha meg nem tartó terrorista államról lehull az álarc, és ami marad, az a purim szellemében féktelenül gyilkoló fenevad.”
No comment, vagy talán csak annyi, hogy az Új Magyar Szóban mint vérengző cionista lapban ezt már akkor szóvátettem.
7. Nem tudok elmenni a Wass Albert-eset mellett sem. A háborús bűnökkel (román és zsidó emberek megöletésével) vádolt író ügyében tapasztalható erdmagyar szolidaritás ennél jobb ügyre érdemes. A romániai magyar sajtóban ugyanazt látom, mint a romániai magyar politikában: aki a Wass-kultuszból kimarad, lemarad.
Na ennyi, mert nincs több idő, hamarosan urnazárás. Meglátjuk, ki kerül be a knessze..., akarom mondani, parlamentbe.
Úgyhogy lassan íródott, a háttérben, és most, urnazárás előtt végzem rajta az utolsó simításokat.
Ilyen szempontból kicsit olyan ez az írás, mint egy végrendelet, amit a szerző halála után bont fel az ügyvéd, tanúk jelenlétében. Pedig nem tartalmaz egyebet, mint egy felsorolást, egy rangsort. A címe:
Top 7 antiszemita élményem az elmúlt 7 évben
1. Azért az első, mert ez a legfrissebb, de a – talán – legalattomosabb is. Volt főszerkesztőm, Stanik István bizonyára úgy gondolhatja, hogy „identitászavarom” miatt lett az elmúlt majdnem két évben, irányításom alatt az ÚMSZ-ből hiteles hírforrás, széles körben idézett romániai magyar sajtótermék, és vetkőzött le sokat abból a negatív örökségből, amivel átvettem.
Következzen az idézet: „Azt mondják, a lap a főszerkesztő tükörképe, az elmúlt egy évben az Új Magyar Szó egyre inkább identitászavarral küszködő, szakmailag bizonytalan, zavaros képet mutatott.” Az írás címe: Az eredendő bűn. Hát, az...
2. Szorosan kapcsolódik ide, ezért muszáj ezzel folytatnom a felsorolást. Merthogy lemondásom, úgy tűnik, többeket is megihletett ilyen irányban. Székely István kolozsvári politológus-szakértő jegyezte meg nemrégiben, tanúk előtt, hogy “Salamon cionista lapot csinált az Új Magyar Szóból”.
Érdekes meglátás, vajon mire alapoz? No de ő a szakértő, csak tudja, miről beszél.
3. Igazából ez a legsúlyosabb eset, amiről be tudok számolni, de nem tettem első helyre, mert erről egyrészt már sokat írtam, másrészt már majdnem négy éves történet. 2005-et írunk, egészen pontosan február 12-ét. A Székely Nemzeti Tanács Gyergyószentmiklóson ülésezik. Molnár József középső-kisküküllői küldöttnél a felszólalás joga.
Friss még a kettős állampolgárságra vonatkozó december 5-i népszavazás kudarcélményének emléke; Molnár keserűen meg is állapítja, hogy a bűnösöket valahol a Közel-Keleten kell keresni. “Magyarország lassan második Izraellé válik (…), és ha nem vigyázunk, még messzebbre is eljutnak!” – szögezi le emberünk.
4. A fenti eset nemcsak a gyergyói “elszólás” miatt érdekes, hanem amiatt is, hogy a Krónika szerkesztőségében – ahol akkor dolgoztam – elég nagy riadalom lett, amikor meg is akartam írni/íratni a hírt. Kínos volt, ahogy a szerkesztőség akkori vezetői megpróbálták megmagyarázni gyűlésen, miért nem hír ez, és miért nem érdemes kihozni az első oldalra.
Becsületükre legyen mondva, hogy végül mégiscsak megjelent, és ki is került címlapra.
5. 2001, a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Szabó Csaba kollégám a folyosón rohangál fel és alá, s amiatt toporzékol, hogy a Körkép rovatba írt nagyenyedi anyagát megvágtam. “Hogy merészel ilyet tenni ez a hülye zsidó?!” Makkay József főszerkesztő-helyettes csak a vállát vonja: hagyd, Sali, ilyen ez a Csaba, majd elmúlik neki…
6. Ha már Makkay Jóska, akkor Erdélyi Napló. Főszerkesztőként ő enged be (rendel meg?) a lapba olyan írásokat, mint amilyen bizonyos Ágoston Balázsé, a valamikor 2006-ban megjelent “Vérengző cionizmus” című. Íme egy részlet: “Izraelről, erről az ENSZ-határozatokat soha meg nem tartó terrorista államról lehull az álarc, és ami marad, az a purim szellemében féktelenül gyilkoló fenevad.”
No comment, vagy talán csak annyi, hogy az Új Magyar Szóban mint vérengző cionista lapban ezt már akkor szóvátettem.
7. Nem tudok elmenni a Wass Albert-eset mellett sem. A háborús bűnökkel (román és zsidó emberek megöletésével) vádolt író ügyében tapasztalható erdmagyar szolidaritás ennél jobb ügyre érdemes. A romániai magyar sajtóban ugyanazt látom, mint a romániai magyar politikában: aki a Wass-kultuszból kimarad, lemarad.
Na ennyi, mert nincs több idő, hamarosan urnazárás. Meglátjuk, ki kerül be a knessze..., akarom mondani, parlamentbe.
0 hozzászólás
hirdetés
